7. Fejezet

 

Hetedik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

Miután azt mondták, hogy Sabrinát a pihenőszobában találom, másnap reggel besétáltam az említett helyiségbe. Kávé, pirítós és citrusillatú tisztítószer illata fogadott.

Tipikus pihenőszoba volt. A krémszínű falakon szekrények sorakoztak az automata mellett. Négy citromsárga műanyag szék állt mindhárom kör alakú fehér asztal körül. A modern konyhasarok minden szükséges eszközzel fel volt szerelve.

Mivel láttam, hogy senki más nincs bent, feltettem a kérdésem: – Mi a leggyorsabb idő, ami alatt valaha is összehoztunk egy esküvőt?

A kávéfőző gombjait nyomogatva gyors pillantást vetett rám.

– Hmm, nem is tudom, szülinapos lány. Valószínűleg egy hét, talán kevesebb. Gondolom, van egy potenciális ügyfelünk, aki nagyon siet az esküvővel.

A csípőmet a fekete, gránitból készült munkalapnak támasztottam. – Azt akarja, hogy a szertartás minél hamarabb megvalósuljon.

Ahogy az előtte lévő gép életre kelt, megkérdezte: – Valaki, akit ismerek?

– Igen. Dax Mercierről van szó.

Olyan gyorsan pördült felém, hogy csoda, hogy nem tántorodott meg és nem esett el. Az arckifejezése teljesen ellágyult, és a vállamra tette a kezét. – Ó, édesem! Gondolom, ezt nem lehet a legkönnyebb hallani. Úgy értem, tudom, hogy nem tartod a gyertyát érte, de a hormonjaid biztos teljesen kikészültek. Ki a menyasszony? Valaki, akit ismerünk?

Megdörzsöltem a nyakamat. – Én vagyok az.

– Mi vagy te?

– Én vagyok az. Én vagyok a menyasszony.

Rám bámult, a keze a vállamról lecsúszva az oldala mellé esett. – Megkérte a kezed?

– Ne hidd, hogy romantikus lánykérés volt – figyelmeztettem. – Ostoba egyezséget kötöttünk, amikor még a fiatalságunk közepén voltunk, hogy összeházasodunk, ha mindketten függetlenek leszünk, amikor betöltöm a harmincat.

A szemöldökei összeértek. – Hogyhogy soha nem mondtál erről nekem semmit?

– Nem gondoltam komolyan. Szerintem ő sem tette.

Gyanakodva összeszűkült a szeme, és összefonta maga előtt a karját. – Ezt kérdezte tőled, amikor múlt héten elmentél az irodájába, ugye? Ezért viselkedtél furcsán.

Az egyik kezemet a pultra támasztottam, vigyázva, nehogy felborítsam a doboz teafiltert. – Igen.

– És nekem nem mondtál semmit, hogy miért?

– Akkor még nem döntöttem el, hogy végigcsinálom-e. Azt mondtam neki, hogy gondolkodási időre van szükségem. Adott egy hetet. Megbeszéltem volna veled, ha úgy gondoltam volna, hogy objektív érvekkel és ellenérvekkel tudsz hozzájárulni. De te csak arra biztattál volna, hogy csináljam végig, mert te is ezt tennéd a helyemben.

– Hát, csak egyszer éljük ezt az életet. Akár le is csaphatnánk minden adódó lehetőségre.

Jelentőségteljes pillantást vetettem rá. – Látod?

Fújt egyet. – Elmondtad másnak is?

– Csak Aliciának és Brooksnak. Tudtam, hogy megtartják maguknak.

– Én vagyok a legjobb barátnőd, de csak harmadiknak tudom meg? – Úgy nézett ki, mintha darazsat fogott volna a szájába, és erősen ingatta a fejét.

– Beszélnem kellett valakivel, aki segít kitalálni, mi a legjobb, amit tehetnék, nem pedig arra ösztönöz, hogy félretoljam a tétovázásaimat. De most elmondom neked. – Kiegyenesedtem. – Még Dax sem tudja, hogy feleségül fogok menni hozzá. Te előbb tudod meg, mint ő.

Úgy tűnt, ez valamelyest megnyugtatta.

– Tényleg ezt fogod tenni?

– Talán nem tettem volna, ha nem hozott volna olyan meggyőző érveket, hogy miért kellene. De sokat gondolkodtam, és, nos, a lényeg a következő: Ahogy ő, úgy én sem hiszem, hogy megtalálom azt, amit egyszer elvesztettem. Ha ez így van, akkor ez azt jelenti, hogy úgyis „megállapodok”, amikor kiválasztom, hogy kivel építem fel az életemet, szóval érdemes-e várni, hogy ez a személy megjelenjen az életemben? Főleg, ha fennáll a lehetősége, hogy nem találom meg, amíg nem lesz már késő, hogy gyerekeim legyenek?

– Ha így fogalmazol, akkor azt hiszem, nem.

– Daxben nem olyan férjem lesz, aki szeret engem. De másban számíthatok majd rá. Van valamiféle kapcsolatunk – persze csak szexuális, de talán építhetünk rá. Ráadásul mindketten ugyanazt akarjuk, és tudom, hogy nem lesz egy csóró apa. És, nos, mi a legrosszabb, ami történhet, ha végigcsináljuk, és nem jön össze? Később elválnánk. – Ennyi volt. A „szerelmesek” is ezt csinálták, szóval...

Vonakodó mosoly húzódott a szája egyik sarkába.

– Látom, hogy ezt tényleg átgondoltad. Ha tényleg ezt akarod, én mögötted állok. De legyünk őszinték... Ollie és a szüleid nem fognak örülni neki.

– Nem, nem fognak – értettem egyet. – Azt tervezem, hogy később a születésnapi grillpartimon jelentem be. – A szüleim náluk tartották. – Semmi kétségem a felől, hogy több oldalról is negatív reakciókat fogok kapni. De élvezem Alicia támogatását, és most már a tiédet is. Szerintem Harri is támogatni fog, bár eleinte talán tétovázik.

– Tamara is mögötted fog állni. Pusztán azért, mert én is ott vagyok. Ami Marleigh-t és a szüleimet illeti? Nem tudhatom biztosan, hogyan fognak reagálni.

– Nem várom el, hogy mindenki örömmel fogadja majd a dolgot. Megértem, hogy miért nem teszik. De nem fogom meggondolni magam – csak azt szeretném, ha ezt tiszteletben tartanák, és hagynák a helyzetet. – Én is ugyanezt tenném értük, szóval ez így volt korrekt.

– Mikor mondod el Daxnek, hogy döntésre jutottál?

– Holnap. Azt mondta, hogy akkor jön el hozzám. – Kicsit ideges voltam emiatt, annak ellenére, hogy biztos voltam a döntésemben. Vagy talán csak a puszta gondolat, hogy az általános közelségében leszek, nyugtalanította a szervezetemet.

– Ha először a családodnak mondod el, fennáll a veszélye, hogy kapcsolatba lépnek vele, mielőtt esélyed lenne megadni neki a választ – figyelmeztetett.

– Előbb megígértetem velük, hogy nem osztják meg a híremet senki mással.

– Szerinted ez tényleg meg fogja akadályozni az apádat abban, hogy kapcsolatba lépjen Daxszel, és elijessze, ha ezt akarja tenni? – kérdezte Sabrina, kétkedve felvonva a szemöldökét.

– Ne aggódj, majd én intézem az apámat. Teljesen rosszalló lesz, de nem fog beleszólni, ha egyszer bizonyos megvilágításba helyezem a dolgokat. – Különben egy képmutató szemétláda lenne.

Sabrina hunyorgott. – Te tudsz valamit, amit én nem.

– Így van! – És apámnak fogalma sem volt róla, hogy tisztában vagyok a dologgal.

– Meg akarod zsarolni?

Elfintorodtam. – Mi? Nem. Tényleg azt hiszed, hogy ezt tenném?

Ártatlanul megvonta a vállát.

– Ti Davenportok kegyetlenek tudtok lenni.

A mögöttem lévő ajtó kinyílt, és a telefonjába beszélve besuhant a csapatunk egyik tagja. Röviden felvonta ránk a szemöldökét, majd a szoba túloldalán lévő parafatábla felé vette az irányt.

Sabrina hozzám hajolt. – Egyébként – kezdte suttogva – most mondom neked, jobb, ha engem teszel meg koszorúslánynak!

Ugyanezt mondta Marleigh-nek is.

– Ragaszkodni fogsz hozzá, hogy mindenki ezt tegye körülötted? – kérdeztem, ugyanolyan halkan.

– Igen. Tamara nem lelkesedik a házasságért, így ez áll a legközelebb ahhoz, hogy egy csinos ruhában sétáljak az oltárhoz. Ezt nem fogod elvenni tőlem!

Kicsit legyintettem a kezemmel.

– Miért próbál mindenki hasznot húzni az esküvőmből?

– A saját hibád, hogy önző emberekkel veszed körül magad, úgyhogy ne várj tőlem együttérzést!

A szemeimet forgattam. – Tökmindegy. Most pedig lássunk munkához!

 

∞∞∞

 

A szüleim kúriája sem térben, sem stílusban nem szűkölködött, és egy hatalmas telken feküdt. Szobák sorakoztak benne, ami érdekessé tette a gyerekkori bújócskáinkat. A kedvenc szobám kétségkívül a nagy könyvtár volt. De a kültéri berendezés is nagyon aranyos volt, és nem csak a medence, a pezsgőfürdő és a kabinok miatt.

Mindannyian a terasz körül gyűltünk össze, miközben vártuk, hogy elkészüljenek a hamburgerek és a hot dogok. Dane és Ollie a grillsütőnél állt Sabrina szüleivel, Hannával és Kyle-lal. Fogalmam sem volt, miről beszélgetnek, hiszen az egyik hosszú, rattan kanapén ültem Aliciával, Sabrinával, Harrivel és az anyámmal, Viennával.

Tamara és Marleigh egy-egy közeli széken foglalt helyet. Anyai nagyapám, Simon, egy másik kanapén ült anyám nevelőszüleivel, Melindával és Wyattel – mindhárman lényegében együtt nevelték fel Viennát.

Csevegés, a hússütés és a tűzrakóhely pattogása, valamint a piruló étel, a fafüst és a klór illata járta be az esti levegőt.

Még nem említettem a közelgő házasságomat. Nem akartam beszélni róla, amíg a nagyapám el nem ment. Bár Simonnak disszociatív identitászavara volt, semmiképpen sem volt törékeny. Ugyanakkor nem viselte volna jól a kiabálást – és biztos, hogy lesz kiabálás, amint Ollie és apám meghallja a híremet.

Így hát hallgattam a dologról, hálásan fogadva az ajándékokat és a kártyákat, és most már alig vártam, hogy enni tudjak. Alig vártam, hogy kapjak egy szeletet a születésnapi tortámból – anyukám vette nekem, és a fenébe is, rohadtul finomnak nézett ki, csupa fehér máz, ehető rózsák és kavargó, vastag szegély.

Mellettem Alicia felmordult, kizökkentve az álmodozásomból.

– Istenem, Sabrina, miért ragaszkodsz ahhoz, hogy Ámort játssz?

– Ha nem tudom összehozni Alekszejt Addie-vel, akkor neked kell összejönnöd vele – mondta neki Sabrina a kanapé távolabbi részéből.

– Miért kell, hogy közülünk legyen bármelyikünk? – kérdezte Alicia.

Sabrina összeszorította az ajkát. – Gondolom, megpróbálhatnám összehozni Harrivel.

– Túl öreg hozzá.

A két nő között ülve Harri felhorkant. – Tudod egyáltalán, hogy hány éves?

Alicia legyintett egyet a kezével. – Beszéljünk inkább valami másról, mint róla!

Sabrina úgy tűnt, mintha tiltakozni akarna, de aztán a tekintete Aliciára szegeződött. – Beszélhetnénk végre arról, hogy miért hagytad ott a New York-i életedet.

– Vagy beszélgethetnénk arról, hogy a barátnőd mennyire hasonlít egy nyugdíjas orosz pornósztárra.

Sabrina elkeseredett pillantást vetett rá. – Bárcsak abbahagynád ezt!

– Ez igaz – erősködött Alicia. – Biztos vagy benne, hogy Tamarának nincs ilyen érdekes múltja?

– Igen, biztos vagyok! Most pedig, visszatérve Alekszejre, egy randi nem árthat. – Sabrina rám nézett. – Igaz, Addie?

Megvontam a vállamat. – Azt hiszem, nem. Dögös, ha ez segít – mondtam Aliciának.

Úgy látszik, nem segített, mert rám is és Sabrinára is csúnyán nézett. – Mi lenne, ha ti ketten a saját életetekre koncentrálnátok az enyém helyett!?

– Mindkettővel foglalkozhatunk – mondtam neki, elfojtva egy mosolyt.

Sabrina élesen bólintott. – Fantasztikus többfunkciósok vagyunk, és szem előtt tartjuk az érdekeidet. Most pedig hagyd abba az ellenállást, és hagyd, hogy mi irányítsuk az életedet!

Alicia horkantva forgatta a szemét. – Szerintem nektek túl sok időtök van.

A másik oldalamon ülve anyám hozzám hajolt. – Jól vagy?

Rámosolyogtam. – Persze.

Vienna oldalra billentette a fejét, és alaposan tanulmányozni kezdett. – Csendesebb vagy, mint általában.

Nos, fejben pontosan elpróbáltam, hogyan közlöm a hírt, előre látva az egyes emberek reakcióit. Továbbá... – Rájöttem, hogy már félúton vagyok a hatvannak.

Felkacagott. – Ashley felhívott? – kérdezte, utalva a család egyik barátjára, aki a férjével Oregonba költözött, hogy a legkisebb fiuk és családja közelében lehessen. A legidősebb fiuk nem sokkal később Vegasba költözött.

– Igen – válaszoltam. – És nagyon boldog születésnapot kívánt nekem. Szórakoztató hívás volt, mivel többször is szünetet kellett tartania, hogy megmondja az egyik unokájának, hogy ne kiabáljon a másikkal. Hamarosan te is nagymama leszel. Várod már?

Vienna felragyogott. – Alig várom! Te is várod, hogy nagynéni legyél?

– Hát persze. – Elkapva az aggódó csillogást a szemében, azt mondtam: – Tényleg nagyon örülök miattuk.

– Nem is gondoltam, hogy nem – jelentette ki határozottan. – Csak aggódom, hogy ez nehéz neked.

– Hát, nem az.

Éppen ekkor Tamara Vienna másik oldalára csüccsent.

– Miről beszélünk? – Bár gyerekkora óta az Egyesült Államokban élt, otthon egész gyerekkorában oroszul beszélt, így volt egy enyhe akcentusa, amit történetesen imádtam.

– A cipőidről – hazudtam. – Akarjuk őket.

Tamara szipogott. – Ez kemény!

– Neked több cipőd van, mint nekem, és ez már mond valamit.

Vienna egy fintort vágott felém. – Senkinek sincs több cipője, mint neked, Addie!

Tamara röviden bólintott. – Igaza van. Láttam a szekrényedet. Úgy néz ki, mint egy kisebb cipőbolt.

Elvigyorodtam. – Hogy van Alekszej?

A gyönyörű barna hajú nő felhúzta az állát. – Nem tudom. Nem is érdekel!

Vienna szája felfelé görbült. – Nagyon szereted a bátyádat.

– Csak néha – mondta Tamara. – A mai nap nem ilyen alkalom.

– Kész a hamburger! – jelentette be Ollie.

Segítettem anyukámnak tányérra rakni az ételt Simonnak, Melindának és Wyattnek, mielőtt magamnak is szedtem volna.

Hanna rám mosolygott. – Gondoskodtunk róla, hogy a szülinapos lánynak félretegyük a hamburgereket és a hotdogokat, mielőtt elpusztítanák.

Az ajkaim felfele görbültek. – Köszönöm, Hanna! Adnék egy puszit az arcodra, de mustáros.

Ráncok jelentek meg a homlokán, és dörzsölni kezdte a mustárfoltot... amivel csak annyit ért el, hogy még jobban szétterült az arcán. Kyle a szemét forgatva letörölte egy szalvétával.

Mindannyian ettünk, ittunk, és ülőhelyről ülőhelyre vándoroltunk, miközben egyik beszélgetésből a másikba kapcsolódtunk be. Miután mindenki befejezte az étkezést, felkaptam egy szemeteszsákot, és elkezdtem összeszedni a szemetet.

Ezt látva Simon a homlokát ráncolva nézett rám. – Ez a kis összejövetel neked szól. Le kellene ülnöd és pihenned kellene!

– Nem tehet róla – mondta Melinda egy kedves mosollyal. – Hozzászokott, hogy ő az, aki takarít az összejövetelek után – ez a munkája része.

– Ami egy újabb ok, amiért most nem kellene takarítónak lennie – mondta Simon, mielőtt visszasiklott volna a tekintete rám. – Élvezd a szünetet, édesem!

Ehelyett fogtam az üres tányérját, és összegyűrtem.

– Mindjárt kész vagyok.

Wyatt felsóhajtott. – Ülj le, te nő!

Felvontam a szemöldökömet. – Nem látom, hogy bármelyikőtök is át akarná venni tőlem. Vagy tévedek?

A két férfi elfintorodott, miközben Melinda elfordította a tekintetét.

– Igen, gondoltam, hogy nem ajánlkozol – mondtam, és alig tudtam megállítani, hogy az ajkam ne görbüljön felfelé.

Hamarosan sötétedni kezdett, és ekkor végre az emberek is kezdtek szedelődzködni. Simon, Melinda és Wyatt távozott elsőként – nyilvánvalóan mindannyian ugyanazzal a kocsival érkeztek. Hanna és Kyle nem sokkal később követte őket. Amikor hallottam, hogy Ollie arról beszél, hogy Marleigh-val hazafelé tart, úgy döntöttem, itt az ideje, hogy megtegyem a kis bejelentésemet.

Megköszörültem a torkomat, és elég hangosan szólaltam meg, hogy a csevegésen túl is hallatszódjon: – Van néhány hírem, amit meg kell osztanom. – Azonnal elhalkult a beszéd, és mindenki figyelme rám szegeződött. – De először is meg kell ígérnetek, hogy senkinek sem ismételtek meg az itt elhangzottakból semmit. És úgy értem, senkinek!

Sabrina és Alicia kivételével – akik kétoldalt ültek mellettem a kanapén, a támaszom oszlopaiként – az emberek vagy nyugtalan, vagy zavart, vagy a kettő kombinációjából álló pillantásokat váltottak. Végül mindenki a szavát adta, bár apám és Ollie húzta az időt.

Összekulcsolt kezeimet az ölemben pihentettem. Nem láttam szükségét, hogy kerülgessem a forró kását, rögtön a lényegre tértem.

– Dax Mercier megkérte a kezem. Igent mondtam.

Csend támadt. A szemek kidülledtek. Az állkapcsok leestek. A hátak kiegyenesedtek.

– Mióta vagytok ti ketten együtt? – kérdezte Vienna, hangja óvatosan kifejezéstelen volt. – És miért titkoltad előlünk?

– Nem vagyunk egy pár – mondtam. – Mi csak...

– Ó, Istenem, terhes vagy? – tört ki Harri.

Bárcsak így lenne!

– Nem. Dax és én évekkel ezelőtt megállapodtunk egy tartalék házassági paktumban, és, nos, eljött az idő, hogy tiszteletben tartsuk.

Úgy tűnt, mintha kollektív levegő után kapkodás lenne, aztán Alicián és Sabrinán kívül mindenki egyszerre szólalt meg. Nos, inkább csak szónokoltak – különösen, amikor Ollie-ról és Dane-ről volt szó, akik mindketten talpra ugrottak.

Felemeltem a kezemet, tenyérrel kifelé, és nyugodtan megjegyeztem: – Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni.

– Mi a fenéért egyeztél bele ilyesmibe? – követelte apám, az arckifejezése kemény volt, a teste merev.

– Ez őrültség – tette hozzá Ollie, az arca aggasztóan vörösre váltott.

– Nem leszek fiatalabb – kezdtem – a biológiai órám ketyeg...

– Ez nem ok arra, hogy hozzámenj valami random fickóhoz – erősködött Ollie, és megfeszült az arca.

– Dax nem egy random fickó. Ő valaki, akit ismerek. Valaki, akivel jól érzem magam. – Apámra néztem. – Te is ismered őt. Még kedveled is.

Dane a fejét hátrahajtva felhorkant. – Most nem kedvelem! Azt akarja, hogy a lányom hozzámenjen egy egyezség keretében. Arra kér, hogy dobd el minden esélyedet arra, hogy találj valami többet, és nyilvánvalóan leszarja, hogy ez mit jelent számodra!

Alicia felemelte mindkét kezét.

– Azt hiszem, mindannyiunknak levegőt kellene vennünk.

– Levegőt venni? – visszhangozta Ollie hitetlenkedve. – Hallod egyáltalán, amit Addie mond? Várjatok, ti ketten egyáltalán nem tűntök meglepettnek – jegyezte meg, miközben a testvéréről Sabrinára pillantott. – Te tudtad?

Nem akartam, hogy verbálisan rájuk akaszkodjon, ezért gyorsan közbevágtam: – Aliciának igaza van, egy lélegzetvétel hasznos lenne. Nem kell velem szónokolni!

Hitetlenkedő pillantást vetett rám. – Nincs rá szükség? Komolyan? Most úgy érzem, mintha nem is ismernélek. Mintha egyik napról a másikra leesett volna az IQ-d!

Felborzolódva, figyelmeztetően felvontam a szemöldököm. – Óvatosan, Ollie!

Vienna előrecsúszott a székében. – Úgy érti, hogy egy kicsit túlságosan megdöbbentették a híreid ahhoz, hogy most nyugodt legyen. Biztosan elismered, hogy te sem lennél nyugodt és higgadt, ha akár Alicia, akár Harri tette volna ezt a bejelentést.

– Valószínűleg nem – ismertem be készségesen. – De meghallgatnám őket, és megpróbálnám megérteni, miért jutottak erre a döntésre, nem pedig szidnám őket érte, vagy úgy viselkednék, mintha ostobák lennének.

Anyám megnyugtatóan nézett rám. – Senki sem gondolja, hogy ostoba vagy, Addie! Mindig is jó, szilárd döntéseket hoztál. Mindannyian csak azon fáradozunk, hogy megértsük, mi késztetett arra, hogy erre a döntésre juss.

– Igen, én sem értem – mondta Harri Marleigh mellől, a hangja nem volt konfrontatív, csupán zavart. – Mindig is olyan eltökélt voltál, hogy megtaláld, ami anyának és apának van.

– Ami nem ez – harapta ki gyakorlatilag Dane. – Távolról sem az! Nem is értem, miért jutott eszedbe egyáltalán ez az ötlet. – A szeme összeszűkült. – Zsarol téged?

Majdnem a szemem forgattam. – Persze, hogy nem! Megkérdezett. Megígértem, hogy megfontolom. Amit meg is tettem. És ezt a döntést ezt követően hoztam meg.

– Megértem, hogy fáj, amit Grayden tett – szakított félbe Marleigh. – De ez egy kicsit szélsőséges módja annak, hogy reagálj rá.

Elfintorodtam. – Ennek semmi köze Graydenhez!

Marleigh szkeptikusan nézett rám. – Biztos vagy benne? Mert ez úgy hangzik, mintha azért fogadtad volna el Dax ajánlatát, hogy megszívasd Graydent.

Éreztem, hogy megkeményedik az arcom. – Tényleg azt hiszed, hogy ilyesmit tennék? – kérdeztem, a hangom lapos volt. – Hogy ilyen ember vagyok?

Marleigh összerezzent. – Nem akarok arra célozni, hogy kegyetlen vagy rosszindulatú vagy...

– De éppen ezt teszed! Köszönöm szépen!

– Nem úgy értette – mondta Ollie, és védelmezőn a nő vállára tette a kezét. – Csak aggódik, hogy rossz okból mondasz igent. Én történetesen egyetértek az elméletével. Ennek van a legtöbb értelme.

Sabrina felsóhajtott a férfira. – Ha meghallgatnád, amit Addie mond, ahelyett, hogy ráugranál, megértenéd, miért nem vagy korrekt.

– Hogy lehet, hogy te nem vagy ellene? – követelte tőle, és az öklét a keskeny csípőjéhez csapta. – Várj, erre ne válaszolj! Elfelejtettem, hogy kivel beszélek!

Tamara háta kiegyenesedett. – Nem baj, hogy szeret kockáztatni az életben, Ollie – mondta, és leült Sabrina másik oldalára. – Ne sértegesd őt azért, mert valami más miatt haragszol!

– Tényleg, mindenkinek szüksége van egy kis levegőre – jelentette ki ismét Alicia.

Dane járkálni kezdett. – Lényeg a lényeg, Addie, jobbat érdemelsz egy üres házasságnál. Biztosan többet akarsz magadnak!

– Hacsak nem akarod azt mondani, hogy te és Dax érzelmeket tápláltok egymás iránt? – próbálkozott Vienna. – Akkor más lenne a helyzet.

Rámutathatnék, hogy ő és én szexuális kémián alapuló kapcsolatban állunk, de erről nem igazán akartam beszélni a szüleimnek. – Talán kialakulhatnak majd az ilyen érzelmek – mondtam, bár úgy gondoltam, a legtöbb, amiben tényleg reménykedhetünk, hogy kialakul az a meleg baráti kapcsolat, amiről Brooksszal beszéltem.

Dane arcán ugrálni kezdett egy izom. – De az is lehet, hogy nem.

Nagyon is igaz, de ezt hangosan nem ismertem volna el.

– Nézd, nem szeszélyből döntöttem így. Egy egész hétig gondolkodtam rajta. Hogy minden szempontból megvizsgáljam. Több az előnye, mint a hátránya.

Dane összevonta a szemöldökét, amikor hirtelen megállt.

– Hogy lehet ennek előnye? Miért mennél hozzá valakihez, akit nem szeretsz?

Róla Viennára néztem, miközben azt mondtam: – Az emberek néha ezt csinálják, tudod. Más okokból házasodnak, és valószínűleg nem számítanak arra, hogy érzések alakulnak ki. Valószínűleg azt gondolják, hogy válással fog végződni – ez talán még a megállapodásuk része is, amikor összeházasodnak. De kiderül, hogy tévednek, és valami jó származik abból a házasságból. Álszentek lennének azok az emberek, ha ezért elítélnének engem, nem igaz?

A szüleim finoman óvatos pillantást váltottak.

Egyszer hallottam, ahogy arról beszéltek, hogy a házasságuk kezdetben csak kényelmi házasság volt. Dane-nek feleségül kellett vennie valakit, hogy hozzáférjen a vagyonkezelői alapjához, és mivel Vienna tartozott neki egy szívességgel, megkérte, hogy segítsen neki. Ezt azonban senki másnak nem említették. Még a testvéreimnek sem.

Végigsiklottam a tekintetemmel mindenkin.

– Tisztában vagyok vele, hogy ez nem a hagyományos ok, amiért egy pap elé kell állni. De belefáradtam abba, hogy arra várok, hogy megtörténjenek azok a dolgok, amiket az élettől szeretnék – nem kell részleteznem, mik azok. Ez az egész elromolhat, és válással végződhet, persze. De ez bármelyik házasság megtörténhet.

– Kevesebb esélyed lenne rá, ha te és Dax a megfelelő okból házasodnátok össze – vágott vissza Ollie, és a menyasszonya mellé süllyedt a párnára.

Megvontam a vállamat. – Valószínűleg. De ettől még megkockáztatom.

Marleigh könyörgő pillantást vetett rám. – Addie…

– Ne! – csattantam fel, és tekintetem róla Ollie-ra siklott. – Könnyű nektek ott ülni és kioktatni engem! Ti már tinédzser korotok óta együtt vagytok. Mindig is tudtátok, hogy egy nap el fogtok jutni arra a pontra, ahol most vagytok. Nem töltöttetek éveket azzal, hogy kerestétek, reméltétek, hogy aztán újra és újra kudarcot valljatok a megvalósításában. Nem sikerült majdnem elérned, hogy aztán igazságtalanul elveszítsd.

Ollie megdörzsölte a szeme sarkát. – Ha Lake-ről van szó...

– Arról szól, amit a legjobbnak érzek a magam számára. – Ismét mindenkire ránéztem. – Egyikőtök sem tudhatja, milyen döntést hozna az én helyemben, mert sosem jártatok az én cipőmben, úgyhogy azoknak, akik kioktatnak, le kell szállniuk a kibaszott magas lóról!

Ollie felsóhajtott, és Aliciára nézett. – Nincs semmi hozzáfűzni valód ehhez? Hozzá akar menni ehhez a fickóhoz! És ne érts félre, én tisztelem Daxet. De tényleg úgy gondolod, hogy jó lesz neki?

Alicia lustán végigsimított az ujjaival az egyik tenyerén, és összeszorította az ajkát. – Emlékszel, hogy apa egyik kollégájának a fia hogyan szokott rám szállni a bulikon? Azt mondtad, jó partner lenne számomra; hogy adjak neki egy esélyt. Megfogadtam a tanácsodat, és hamar rájöttem, hogy csak arra használ, hogy apához jusson.

Ollie kényelmetlenül megrántotta a gallérját.

Alicia a combjára tette a kezét. – Addie-nek és Harrinek is meg kellett küzdenie ilyesmivel. Neked sosem kellett, mert neked mindig ott volt Marleigh. Nem is tudhatod, milyen üdítő érzés olyasvalaki mellett lenni, akinek nincs szüksége rá, vagy nem akar tőled semmit; akivel biztos lehetsz benne, hogy csak veled foglalkozik. Dax talán nem szereti Addie-t, de saját magáért akarja őt. És hiszem, hogy jól fog bánni vele, ahogy évekkel ezelőtt is tette.

Kissé ingerültnek tűnve, hogy a nővére jogos érveket hozott fel, Ollie Harri felé fordult. – Neked mi a véleményed erről?

Harri a combjai közé dugta összekulcsolt kezeit.

– Tudom, hogy azt reméled, hogy támogatni foglak, de egyetértek Aliciával. Ráadásul, ahogy anya is mondta, Addie mindig is jó és szilárd döntéseket hozott. Ha ő úgy gondolja, hogy ez a legjobb számára, kik vagyunk mi, hogy mást mondjunk neki?

– Magam sem tudtam volna jobban megfogalmazni az egészet – mondta Sabrina.

Tamara bólintott. – Én is egyetértek Harrivel.

Alicia lehorgasztotta az állát. – Ahogy én is.

Mindenki más csak bámult rám.

Én pedig felsóhajtottam magamban. – Nem azt kérem, hogy mindannyian helyeseljétek! Nem azt kérem, hogy örüljetek nekem! De azt kérem, hogy ne szóljatok bele!

– Még akkor sem, ha aggódunk, hogy ezt később esetleg megbánod? – kérdezte Dane csípősen.

– Még akkor sem – válaszoltam. – Érezd, amit érzel, de akár tetszik, akár nem, itt nem a te érzéseid, aggodalmaid vagy véleményed a legfontosabb. Ez az én életem. Egyikőtöknek sem mondanám meg, hogyan éljétek a sajátotokat, és ti sem mondhatjátok meg nekem, hogyan éljem az enyémet! És végképp nem kiabálhatsz velem.

Dane megdörzsölte a tarkóját. – Nem kellett volna most támadásba lendülnünk – engedett apám.

Vienna bólintott. – Megleptél minket.

Szipogtam egyet. – Hát, csak túl kell tennetek magatokat rajta, nem igaz?

Ollie egy vonakodó kuncogást eresztett meg. – Te aztán keményfejű vagy, Addie!

Felhúzva az állam, folytattam: – Meghoztam a döntésemet – tetszik vagy nem tetszik. De ne fáradjatok azzal, hogy megpróbáljatok rávenni, hogy visszavonjam! Semmilyen ellenvetés nem fog segíteni!

– Igen, azt látom – morogta Dane.

Vienna egy csúnya pillantást villantott rá. – Ezt tőled örökölte!

A férfi a homlokát ráncolva nézett rá. – Te is ugyanolyan makacs vagy – ne engem hibáztass!

A szavukba vágtam: – Hamarosan az oltár előtt fogok állni Dax mellett. Mindannyian ott lehettek, vagy kihagyhatjátok, rosszallásotok jeléül. Tökmindegy. De az esküvő meg fog történni, akár ott vagytok, akár nem. Csak egy dolgot értek el, ha kihagyjátok – megbántotok engem.

Ollie válla megereszkedett, miközben fájdalmas kifejezés futott át az arcán. – Annyira jó vagy az érzelmi zsarolásban.

Dane egy gyors pillantást vetett Viennára. – Ezt tőled örökölte!

– Ott leszek a ceremónián – szólalt meg Harri. – Semmi sem tarthat távol! Bár arra számítok, hogy koszorúslány leszek – csak hogy ezt tisztázzuk!

Alicia elmosolyodott. – Én is ezt mondtam neki.

– Én leszek a koszorúslánya – jelentette ki Sabrina, büszkén felemelve a kezét... ahogy kértem!

– Önjelölt koszorúslány – mormoltam, amivel kiérdemeltem tőle egy gőgös oldalpillantást.

Hosszú másodpercekig csend honolt, de aztán Vienna kifújta a levegőt, és így szólt: – Lehet, hogy nem teljesen értem, miért választod ezt az utat, Addie, de az esküvőd napját sosem hagynám ki! Ahogy az apád sem fogja. Ugye?

– Nem – morogta Dane. – De tiltakozásul végigkísérlek az oltárhoz.

– Értettem. – Ollie-ra és Marleigh-ra néztem. – Nos?

Lemondó pillantást váltottak.

– Természetesen ott leszünk – mondta Ollie.

Marleigh bólintott. – Bár kérlek, ne kérjetek meg, hogy legyek koszorúslány, nem áll jól nekem a ruha.

– Tényleg nem – értett egyet Sabrina. – De Ollie-nak igen.

A férfi szeme elkerekedett. – Micsoda?

– Soha nem felejtem el, milyen aranyosan néztél ki abban a kis ruhában, amit én és Addie adtunk rád, amikor kisgyerek voltál – kötekedett Sabrina... ami egy mini vitához vezetett.

Ahogy a hangok felerősödtek, Alicia hozzám hajolt, és halkan azt mondta: – Ez jobban ment, mint gondoltam.

– Ó, ne hidd, hogy mindannyian beletörődtek ebbe – mondtam neki ugyanolyan halkan. – Anya, apa és Ollie mindent megtesznek majd az esküvőig, hogy rávegyenek, gondoljam meg magam.

Alicia összeráncolta a szemöldökét. – Szeretném ezt vitatni, de nem tehetem. Problémát fognak okozni.

– Ja. Csak nem fognak megint kiabálni, mert tudják, hogy ezzel nem jutnak semmire. Majd más taktikával próbálkoznak.

Azonban egyik sem működne. És amikor erre végre rájönnek, talán meg fogják gondolni magukat, hogy részt vegyenek-e az ünnepségen. Feltételeztem, hogy az idő majd megmutatja.