3. Fejezet

 

Harmadik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

Ööö... mi van?

Majdnem kiszökött belőlem egy meglepett nevetés. Biztos csak viccelt. Viccelnie kellett. De... a rám szegezett tekintete nem tartalmazott humort, csak intenzív elszántságot.

A tabletemet szorongatva, nyíltan bámultam rá, a szívem egy kicsit túl gyorsan vert. Úgy éreztem, a székemhez ragasztott a döbbenet, képtelen voltam megmozdulni. A gondolatok túl gyorsan cikáztak az agyamban, hogy feldolgozhassam őket.

Nem erőltette a választ, egyszerűen csak ült, és lazán kortyolgatta az italát, hihetetlen szemeinek tekintete pedig nem mozdult rólam.

Soha eszembe nem jutott volna, hogy a célja, amiért megkért, hogy jöjjek ide, az volt, hogy megbeszéljük a tartalék alkunkat. Egyszer sem. Mármint, akkoriban nevettünk rajta. Oké, ő inkább csak halkan kuncogott, miközben én nevettem, de akkor is.

Ezt egy szeszélyből javasoltam, miután hallottam egy párról, akik beváltották ezt az ígéretet. Aranyosnak találtam, és úgy gondoltam, vicces lenne azt javasolni, hogy ő és én is megtegyük ezt... nem számítva másra tőle, mint egy horkantásra. Ehelyett beleegyezett. De nem hittem, hogy komolyan gondolja.

Megnyaltam az ajkaimat.

– Dax, mi csak vicceltünk akkoriban.

– Én nem vicceltem – állította, mielőtt ismét könnyedén az italába kortyolt volna.

– Ezt nem gondolhatod komolyan! – A szavak suttogva jöttek ki.

– Miért nem?

A tekintetem a szobában cikázott. – Ez... Ha most éppen segítesz valakinek, hogy felültessen engem...

– Ez nem tréfa, nem játék. – Nagyon lassan oldalra billentette a fejét, miközben figyelmesen tanulmányozott engem. – Nem gondoltad, hogy emlékezni fogok az egyezségünkre?

– Nem. És azt sem gondoltam, hogy komolyan veszed.

Egy halvány vonal képződött a homlokán.

– Soha nem mennék bele semmilyen egyezségbe könnyelműen!

Türelmetlen pillantást vetettem rá. – Dax, légy őszinte! Ez nem egy ártalmatlan „esküszünk, hogy örökké legjobb barátok leszünk” ígéret volt, vagy valami ilyesmi. Itt most a házasság szentségéről beszélünk!

– Ezzel tisztában vagyok.

Éreztem, ahogy összehúzódik a szemöldököm. – El akarsz venni valakit, akit még csak nem is tekintesz barátodnak?

– Nem mintha idegenek lennénk, Addison – mondta, és letette a bögréjét a dohányzóasztalra. – Lehet, hogy nem tudunk túl sok személyes részletet egymás életéről, és nem is vagyunk semmiféle barátságban, de olyan ismeretség van köztünk, ami nem mindennapi azoknál, akiknek nem volt több egy fellángolásnál.

Ez igaz volt. Nem állíthattam, hogy tisztában vagyok a félelmeivel, titkaival, céljaival és egyéb magánéleti részleteivel, de több mint felszínes szinten ismertem őt. De ez nem számított, tekintve, hogy egy nagyon fontos dologban nem voltunk egy hullámhosszon. – Még azelőtt kötöttük az egyezséget, mielőtt megtudtam volna, hogy nem akarsz gyereket. Lehet, hogy te már elfelejtetted, de én akarok!

– Akkoriban nem akartam őket. Ez valahol menet közben megváltozott.

Ó... Ebből még mindig nem következett, hogy tökéletesen értelme lett volna betartani az alkunkat. – Hogy lehet, hogy ennyire biztos vagy benne, hogy egyedülálló vagyok?

– Sok forrásom van. Így tartom rajta az ujjam a Redwaterben zajló eseményeken. – A könyökét a karfára támasztotta, és összeszorította az ujjait. – Hol látod magad öt év múlva?

Jelen pillanatban, amikor két fő életcélom is elérhetetlennek tűnt, nem volt tiszta jövőképem. Ez biztosan az arcomra volt írva, mert lassan, megértően bólintott.

– Ha tartod magad az egyességhez, amit kötöttünk, akkor ez a bizonytalanság, amit érzel, el fog tűnni. Pontosan tudni fogod, hogy hol leszel. – Felvonta a szemöldökét, és hozzátette: – Nem unod még, hogy mindenki másnak rendezel esküvőt? Nem nehéz végignézned, ahogy a körülötted lévő párok saját családot alapítanak?

Mindkettő költői kérdés volt. Évekkel ezelőtt őszintén megmondtam neki, hogy mit akarok az élettől. Nem lenne nehéz számára felismerni, hogy lelkileg hol tartok most.

Képtelen voltam elhinni, hogy valóban erről beszélgetünk, hitetlenkedve ingattam a fejem, és kikapcsoltam a táblagépemet. – Ez őrültség!

– Miért? Mert ez nem a hagyományos módja egy házasságkötésnek? Attól még nem lesz furcsa.

– De furcsának tűnik, hogy ezt szeretnéd tenni. – Visszacsúsztattam a tabletemet a táskámba. – Nem mintha nehezedre esne nőt találni.

– A randizás nem jelent semmi tartósat. Ahogy a komoly kapcsolatok sem. Ezt mindketten tanúsíthatjuk, nem igaz?

Nos, igen.

– Most talán furcsának tűnhet számodra, hogy ezt fontolgatom. De ha eléred azt a kort, mint én, és még mindig egyedülálló vagy, akkor talán másképp látod majd a dolgokat. Harmincévesen azt mondtam volna, hogy mostanra már elköteleztem magam valaki mellett. Öt év alatt sok minden történhet. De tudod mit, Addison? Sok minden maradhat ugyanolyan. Semmi sem változott a személyes körülményeimben öt kibaszott év alatt. Ez akár te is lehetnél.

Ettől féltem én is.

– Akarod vállalni ezt a kockázatot? Hagyni akarod, hogy az élet megtörténjen veled? Tényleg meg tudnál elégedni azzal, hogy ugyanúgy gürcölsz, mint eddig, tudva, hogy vállalva a kockázatot, hogy csak annyit teszel, még több időt hagysz elmenni magad mellett? Nem lenne ehelyett jobb, ha átvennéd az irányítást, és gondoskodnál arról, hogy elérd azokat az életcélokat, amelyek eddig elkerültek?

Elfelejtettem, milyen jól bánik a szavakkal.

– Mindig tudod, mit kell mondani, hogy az embereket befolyásold, hogy megadják neked, amit akarsz – motyogtam.

Egyik szemöldöke felemelkedett. – Arra célzol, hogy manipulatív vagyok?

– Igen.

A szája egyik sarka felfelé billent. – Vannak rosszabb tulajdonságok is.

Éreztem, hogy nyugtalan energia kezd felgyülemleni bennem, talpra álltam, és a nagy ablakok felé indultam.

– Ne zárkózz el ettől, Addison! Ne utasítsd vissza egyből! Gondold át egy pillanatra! Tényleg fontold meg!

Megtettem. Ami idegesített, mert biztosan ki kellene mennem az ajtón. Egy nagyon határozott nem, köszönömöt kellene mondanom. Ehelyett inkább egy olyan férfi után kellene kutatnom, akivel felépíthetem az életemet – aki Daxszel ellentétben szeret engem.

De... ezt már megpróbáltam. Egyáltalán nem járt sikerrel. Sőt, a múltban a szerelem sem adott garanciát.

A szerelem nem akadályozta meg, hogy az exeim később valamilyen módon megbántsanak; nem jelentette azt, hogy hűségesek maradtak; nem biztosította, hogy – mint Grayden esete – ne hagyjanak el valaki másért.

Talán csak rosszul választottam férfiakat. De akkor... Lake nem volt rossz választás. És őszintén, Dax sem volt az – lehet, hogy nem szeretett, de nem bántott meg. Nem törte meg a hitemet, nem próbált meg kihasználni a saját ambíciói érdekében, nem érdekelte a vagyonkezelői alapom semmilyen értelemben.

Amiket most mondott... Nem voltam hülye. Tudtam, hogy a félelmeimmel játszik, amikor azt a képet festette le, milyen lehet az életem harmincöt évesen, ha továbbra is ilyen balszerencsés leszek a kapcsolatokban. Ez nem azt jelentette, hogy nem működött.

Az egyik ok, amiért olyan jól működött, az volt, hogy a harmincas éveikben járó nőknél nagyobb volt a terhességgel kapcsolatos komplikációk kockázata. Egyszer már elvetéltem – az négy évvel ezelőtt volt, és nagyon kevesen tudtak róla. Nem akartam, hogy újra át kelljen esnem ezen; nem akartam növelni a kockázatokat. Ettől még nagyobb nyomás nehezedett rám, hogy valami komolyabbat találjak.

– Meg tudjuk oldani, Addison – mondta, még mindig ugyanolyan hűvösen és magabiztosan.

Szembefordultam vele. – És te készen állsz a házasságra? A szülői létre?

– Igen. Te nem?

– De igen. De tényleg úgy látod, hogy ez a helyes út?

Ő is talpra emelkedett. – A megbeszélt házasságok nem ritkák, tudod. Az egész világon előfordulnak ilyen vagy olyan okokból. Sok esetben talán inkább üzleti tranzakciókra hasonlítanak – legalábbis kezdetben. De mégis lehet belőlük egy sikeres házasságot építeni.

– A kalandunk nem vezetett sehova, miért gondolod, hogy lenne esélyünk a házasságban? Ez egy kicsit visszás, ha engem kérdezel.

Lustán közeledett felém, és így szólt: – Nem próbáltuk működőképessé tenni azt, ami köztünk volt. Úgy döntöttünk, hogy az csak átmeneti lesz, mert más dolgokra koncentráltunk – te a főiskolára, én az üzletre. A jövőre vonatkozó elképzeléseink sem voltak egy hullámhosszon. Ez már nem tényező. – Megállt tőlem alig egy méterre. – Biztos vagyok benne, hogy hallottál az exeimről, akik eladták a sztorijaikat.

Bólintottam.

– Engem inkább az zavar, hogy azok a kapcsolatok idő- és energiapazarlásnak bizonyultak – nem olyan ember vagyok, aki bármelyiket is pazarolja, és nem áll szándékomban újra megtenni. – Megbillentette a fejét. – Téged nem zavar a kapcsolatokra elvesztegetett idő, amelyeket igyekeztél működőképessé tenni?

Nagyot sóhajtottam. – De igen.

Számomra azonban nem pusztán arról volt szó, hogy elpazaroltam az időmet és az energiámat. Hanem a reményről is. Annyi mindent fektettem minden egyes komoly kapcsolatba, beléjük vetettem magam, annyira akartam, hogy legyen belőlük valami. De sosem sikerült.

– Akkor megérted – mondta.

Megértettem. Megértettem, hogy miért tetszett neki az egyezségünk. Feladta, hogy megpróbáljon valakivel igazi és tartós kapcsolatot kialakítani. Az üzleti ügyletek lezárása volt az, amihez a legjobban értett; amit ismert. És, ezért ezt a megközelítést választotta, hogy biztosítsa a jövőt, amire vágyott.

Simán közelebb siklott, akaratlanul is beterítve a kölnijének férfias, mámorító illatával – mintha anélkül nem lett volna elég erős. – Már tudod, milyen az enyémnek lenni, szóval tudod, mibe sétálnál bele. Sőt, ami még fontosabb, tudod, hogy számíthatsz rám. Tudod, hogy nincs szükségem a pénzedre vagy a kapcsolataidra. – A szemébe forróság szivárgott. – És tudod, hogy jól összeillünk az ágyban.

A hangjának mély, morajló hangszínétől libabőr-hullámok szaladtak végig a karomon. A testem ismerte ezt a hangmagasságot. Azonnal reagált rá, megfeszült; bizsergett; begerjedt.

– Ugyanúgy én is tudom, hogy mibe sétálnék bele. Megbízható vagy. Őszinte. Elveid vannak. Nem kihasználó – túl sok ilyet ismertem már. – Kissé lehajtotta a fejét, a szeme elsötétült. – És úgy fogadod magadba a farkamat, mintha csak azért léteznél.

Ezek a szavak olyanok voltak, mintha a nyelve a gerincemen siklott volna. A pöcs szexuális fegyverként tudott bánni a mocskos beszéddel.

– Ne csináld!

Az egyik szemöldöke felemelkedett. – Mit ne csináljak?

– Ne használd rajtam ezt a hálószobai hangodat, vagy ne célozgass azt kiváltó szavakkal!

– Bármit bevetek, ami csak az arzenálomban van, hogy megkapjam, amit akarok!

Nem volt meglepő. – Nem zavar, hogy ez nem egy, tudod, szerelmi kapcsolat lenne?

– Nem. Rengeteg olyan párt ismertem, akik azért léptek oltár elé, mert szerették egymást, de később elváltak. A szerelem nem biztosítja, hogy egy házasság sikeres legyen.

Nos, ebben igaza volt. – Elutasítóan viselkedsz a szerelemmel szemben, pedig egyszer neked is megvolt. Tudod, hogy ez nem olyasmi, amit el lehet utasítani.

Állkapcsa megfeszült egy kicsit. – Ez közös bennünk, ugye? Mindkettőnknek volt egyszer valami jó. Mindketten elvesztettük. És mindketten kudarcot vallottunk, amikor megpróbáltuk újra megtalálni.

Összeszűkítettem a szemem. – Azt gondolod, hogy soha többet nem találod meg?

– Nem. És te?

Nagyot nyelve, egy pillanatra félrenéztem. – Régebben azt hittem, hogy talán igen. – De még Sabrina biztosítékai ellenére sem éreztem reményt.

– Az exeim szeretik azt állítani, hogy képtelen vagyok a szerelemre. Ez nem igaz. De tény, hogy eddig csak egyetlen nőt szerettem. Törődtem másokkal is, de csak eddig jutottam. Nem gondolnám, hogy ez megváltozna.

Vagy nem akart újra ilyen mélyen érezni egy másik iránt. Ha így van, akkor ezt meg tudom érteni. Az a fájdalom, ami egy ilyen veszteséggel jár, egyeseket olyan elhatározásra késztethet, hogy soha többé ne akarják átélni, még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy örökre egyedül maradnak.

De lehet, hogy tévedek, ha azt gondolom, hogy ez Daxre is vonatkozik. Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig is távol tartotta magát másoktól, már Gracie előtt is.

Akárhogy is legyen, nyilvánvaló volt, hogy egy olyan házasságra lépni, amely lényegében egy formális megállapodás, nagy vonzerővel bírt számára. Gyanítottam, hogy ez részben azért volt, mert így nem volt rajta nyomás, hogy átérezze azokat az érzelmeket, amelyek egy átlagos házasságot életben tartanak – amiről nem hitte, hogy képes lenne rá.

– Nem akarnál legalább törődni azzal, akivel összekötöd magad? – kérdeztem. – Nem szeretnéd, ha legalább valamilyen szinten számítana neked?

A tekintete hiperfókuszáltan siklott végig az arcomon.

– Te... értékes vagy számomra. A belső körömön kívül nem sok ember számít annak.

– Ez szép és jó, de tényleg azt hiszed, hogy az életedet olyasvalaki életéhez kötheted, akit csak „értékelni” fogsz? Komolyan azt hiszed, hogy végül nem fogod nehezményezni, hogy a házasságodnak körülbelül akkora érzelmi jelentősége van számodra, mint egy kenyérpirítónak?

Humor villant fel a szemében. – Egy kenyérpirító?

– Tudod, mire akarok kilyukadni! Számodra ez nem lesz más, mint egy vállalati szerződés. – Kicsit megcsóváltam a fejem. – Légy őszinte velem, Dax, téged egyáltalán érdekel, hogy kit veszel feleségül? Mert az az érzésem, hogy nem; hogy neked mindegy, hiszen nem gondolod érzelmileg is beleadni magad.

A szemöldöke összeért. – Soha nem lennék közömbös valami olyan komoly dolog iránt, mint a feleségem kiválasztása – egy olyan személy iránt, aki mellett el kell köteleznem magam, akivel együtt kell élnem, akivel gyerekeket kell nevelnem. Alku ide vagy oda, nem tettem volna neked ezt az ajánlatot, ha nem hinném, hogy működne köztünk a házasság.

– Hogy lehetsz benne olyan biztos, hogy működne?

– Mert nem engednénk meg semmi mást! Mindketten elszánt emberek vagyunk, akik bármit is teszünk, odatesszük magunkat, és nagyon komolyan vesszük a kötelezettségeinket. Ha azzal a szándékkal megyünk bele ebbe, hogy biztosítsuk, hogy erős maradjon, akkor pontosan ez fog történni.

Tényleg kezdett idegesíteni, hogy rohadtul mindenre volt válasza. Ujjaimmal a hajamba túrtam, és a tarkómon hagytam őket.

– Nézd, megértem, miért vonzana téged egy megbeszélt házasság...

– Neked is tetszik – állította, és tekintete az enyémbe fúródott; kihívva, hogy ellentmondjak neki. – Már rég kisétáltál volna innen, ha nem így lenne.

– Van benne valami vonzó, igen. De... – Elakadtam, és sóhajtva elengedtem a hajamat.

– Az a baj, hogy úgy érzed, őrült ötletnek kell bélyegezned. Úgy érzed, hogy el kellene utasítanod pusztán azért, mert a megbeszélt házasságok nem gyakoriak. De miért kell ennek számítania?

Az igazat megvallva, úgy gondoltam, hogy nem kellene. Szerveztem már esküvőt olyan pároknak, akik nem voltak szerelmesek. Még mindig pozitívan álltak a jövőjükhöz; még mindig boldogok voltak, hogy haladnak előre az életükben; még mindig eltökéltek abban, hogy komolyan veszik a fogadalmukat. Tiszteltem őket ezért. Volt, hogy évekkel később, amikor láttam őket, boldogan sétáltak kéz a kézben, vagy tolták a babakocsit.

– Ki a faszt érdekel, hogy mások általában mit csinálnak, Addison? Csak te tudod, mi a helyes neked! Csak te tudod, hogy valami állítólagosan mindent eldöntő érzelem keresése tényleg megéri-e neked, hogy félretedd azokat a dolgokat, amiket szeretnél az élettől.

Tényleg be kéne tömnöm a száját, vagy valami ilyesmi. Túl sokat beszélt, és nem voltam benne biztos, hogy akartam ezt.

– Ha ezt megcsinálnánk – és ez nem egy igen, csak kíváncsi vagyok – mikor szeretnél megházasodni?

– Amilyen hamar csak lehet. Nem látom okát, hogy várjunk. És ha messze a jövőben tűznénk ki egy időpontot, a köztes időt azzal töltenéd, hogy megkérdőjelezd a döntésed.

Ó, ez annyira igaz.

– Biztos vagyok benne, hogy az esküvők szervezésében szerzett tapasztalataid alapján el tudnád intézni, hogy a miénk gyorsan megtörténjen. – Ez nem kérdés volt; ez egy magabiztos kijelentés volt.

Az arcát tanulmányoztam.

– Tényleg, igazán, őszintén ezt akarod?

– Igen. A te ötleted volt, emlékszel?

– Én javasoltam, hogy kössünk egyezséget, de valójában nem gondoltam, hogy végig kell csinálnunk. Ismerd be, te sem gondoltad, hogy idáig jutunk!

– Kételkedtem benne, hogy így lesz, de ez nem jelenti azt, hogy nem gondoltam komolyan, amikor beleegyeztem. Akár végiggondoltad, akár nem, tény, hogy megígérted nekem, hogy hozzám jössz. Meg fogod tartani a szavadat, vagy sem?

– Nem akarom elhinni, hogy kötelezel erre! – Némi helyre volt szükségem, hogy levegőhöz jussak, ezért megrendülve, és olyan átkozottul megsemmisülve, hátraléptem. Nehéz volt gondolkodni, amikor ennyi helyet elfoglalt a személyes teremből. – Nézd, ebben a pillanatban nem tudok választ adni. Ez túl sok. Neked volt alkalmad átgondolni – és biztos vagyok benne, hogy bőven megtetted, mielőtt kapcsolatba léptél velem. Nekem is szükségem van erre a lehetőségre!

Elhúzta a száját. – Még van egy heted, mielőtt teljesen lejár az időd. Használd ki azt a hetet, hogy átgondold a dolgot! A születésnapodat követő napon elmegyek hozzád. És választ várok.

Megnyaltam az alsó ajkam belső felét. – Oké!

– Azt akarom, ígérd meg, hogy őszintén átgondolod a dolgot – nem zárkózol el, amikor egyedül maradsz!

– Nem vetem el az ötletet, Dax! Csak időre van szükségem, hogy rendesen átgondoljam a dolgot, és nyitottan fogom csinálni.

Elégedetten bólintott. – Jó kislány!

Összeszűkítettem a szemem, és átkoztam az összeszoruló gyomromat. – Azt mondtam, hogy semmi beindító mondat!

A szája összeszorult. – Tényleg?

Istenem, de nehéz eset tudott lenni.

Megfordult, és lassan eltávolodott.

– Megvan az e-mail címem. Ha a hét vége előtt döntésre jutsz, vagy kérdésed van addig, írj nekem!

A táskámhoz mentem, és felvettem. – Úgy lesz! Én... hagyom, hogy folytasd a napodat. – Az ajtó felé indultam.

– Még egy utolsó dolog!

Megálltam, félig felé fordultam, és kérdőn felvontam a szemöldököm.

Talpra állt, tekintete ismét az enyémbe fúródott. – Amikor azt mérlegeled, hogy betartod-e a szavadat, kérdezd meg magadtól: megbánnád-e öt év múlva, ha nemet mondanál, ha a személyes céljaid nem teljesülnek?

Az alsó ajkamra haraptam a fogaimmal. – Rendben!

– Hamarosan találkozunk, Addison!

Gyorsan biccentettem neki, elhagytam az irodát, és elbúcsúztam Benjamintól is. Az épületen kívül nagy levegőt fújtam ki, lelkileg teljesen megrendültem.

Isten az égben, úgy mentem be oda, hogy egy lehetséges rendezvény megszervezéséről akartam beszélgetni, és egy házassági ajánlattal sétáltam ki, amiről el kell gondolkodnom.

Csakhogy... ez nem egy igazi lánykérés volt. Inkább egy üzleti ajánlat javaslata. És egy hetem volt eldönteni, hogy mit tegyek vele.

Miután beszálltam a kocsimba, hagytam, hogy a fejem hátradőlve a fejtámlának ütközzön. Egy részem nem igazán tudta elhinni, hogy hajlandó vagyok megfontolni, hogy belemegyek-e a javaslatába. Egy másik részem viszont úgy gondolta, hogy hülyeség lenne nem gondolkodni rajta – ugyanaz a részem, amelyik úgy vélte, hogy jó eséllyel vénlányként végzem.

A randizás még akkor is stresszes lehet, ha a házasság nem része a jövőbeni terveidnek. Gyakran nagy nyomás is járt vele. Időnként hullámvasút lehetett.

Lake elvesztése után nem volt könnyű továbblépni, de hittem abban, hogy az ember szíve elég nagy lehet ahhoz, hogy egynél több ember iránt is átéljen ilyen mély érzelmeket.

Végül visszaugrottam a randizás tengerébe. Gyakran mondták, hogy rengeteg hal van ott. Ez igaz. De néha nagyon sokat kellett horgászni, mire az ember kifogott egy jót. És néha ez a halászat nem vezetett semmire, bármennyi erőfeszítést is tettél érte. És olykor pokolian magányos voltál.

Hányszor fordult elő, hogy valakit, akit alig kedveltem, elvittem egy partira vagy vacsorára, mint kísérőmet, csak hogy ne legyek egyedül? Hányszor ajánlották fel nekem emberek, hogy összehoznak valakivel, miközben szánakozó mosollyal néztek rám?

És Istenem, az a sok eset, amikor csak azért egyeztem bele egy randiba, hogy rájöjjek, hogy a velem szemben álló személy csak egy csajozós randit akart, egyszerűen bosszantó volt. Ahogyan azok az esetek is, amikor az emberek megkérdezték, miért van bennem ekkora ellenszenv a kapcsolatok iránt. Mintha azt feltételezték volna, hogy vagy elkötelezettségi problémáim vannak, vagy jobban szeretek szingli lenni, vagy nem vagyok hajlandó továbblépni Lake után.

Aztán voltak olyanok is, akik úgy döntöttek, hogy bizonyára elszánt vagyok, hogy a munkahelyi ambícióimat minden más elé helyezem. Azt mondták, hogy rendbe kell tennem a prioritásaimat; emlékeztettek, hogy nem leszek már fiatalabb. Pompás.

Dax megoldást ajánlott nekem. Nemcsak egy alternatívát a randizós játékra, hanem egy módot arra, hogy a jövőm úgy alakuljon, ahogy én akartam. És nagyon sok dolognak, amit mondott, volt értelme, ahogyan sok minden, amit felvetett, érvényes volt.

Senki sem tagadhatta, hogy mestere volt a meggyőzés művészetének, nem igaz?

Beindítottam a motort, és visszahajtottam az irodámba. Sabrina azonnal a nyakamba ugrott, tudni akarta, hogyan ment a konzultáció. Mivel több időre volt szükségem, hogy egyedül átrágjam magam Dax javaslatán, úgy döntöttem, nem említem meg neki. Különben is, tudtam, hogy mit mondana amúgy is az én-ó-de-merész barátnőm: Valami olyasmit, hogy „Hajrá, ha nem jön össze, elhagyhatod”.

– Egy céges rendezvényt akar tartani, hogy megünnepeljen néhány fontos mérföldkövet – hazudtam, miközben besétáltam az irodámba.

Összeszűkült szemmel nézett, ahogy az íróasztalomhoz ültem. – Valami nincs rendben veled! Szétszórtnak tűnsz.

– Persze, hogy az vagyok! Óráknak tűnő időt töltöttem egy zárt térben egy olyan férfival, aki pusztán a lélegzetvételével beindítja a testem motorját! – Ez nem volt hazugság.

Az ajkai felfelé görbültek. – Szóval a hormonjaid ezúttal sem reagáltak kevésbé lelkesen rá?

– Nem, nem történt meg. És ezt nem kellene viccesnek találnod!

– Nem is!

– Magadban kuncogsz!

– Nem is!

– Hazudsz! Most pedig kifelé! Be kell gépelnem egy rendezvényjavaslatot.

A délelőtt hátralévő részét e-mailek küldésével és megválaszolásával, illetve telefonálással és telefonhívások fogadásával töltöttem. Mindig voltak megbeszélések, amiket el kellett intéznem, találkozókat kellett beütemeznem, és eladókkal vagy ügyfelekkel kellett egyeztetnem. A koncentrációm kissé szar volt, mivel Dax szavai táncoltak a fejemben.

Ez a koncentráció délután sem javult, amikor Sabrinával felkerestük a helyszíneket, vagy amikor később az irodában további időt töltöttem az e-mailek és telefonhívások kezelésével. Utáltam, hogy nem tudtam teljesen koncentrálni, és örültem, amikor a munkanapom a végéhez ért.

Miután összeállítottam a másnapi teendőim listáját, hazaindultam. A nappaliba lépve Aliciát a kanapén heverészve találtam, ujjai a laptopja billentyűit kopogtatták.

– Segítened kell összeállítani egy pro és kontra listát – mondtam, köszönés nélkül.

A tekintete röviden rám siklott. – Pro és kontra mihez? – kérdezte, és folytatta a gépelést.

– Ahhoz, hogy hozzámenjek-e Dax Mercierhez vagy sem.

És a laptop majdnem lecsúszott az öléből.

– Mi a fene? – tört ki belőle, és elkerekedett a szeme. – Megkérte a kezed?

– Olyasmi. – Letettem a táskámat egyik fotel mellé, aztán belesüppedtem. – Amikor még fiatal és hülye voltam, nevetve kötöttem vele egy egyezséget, hogy összeházasodunk, ha mindketten szinglik leszünk, amikor betöltöm a harmincat. És ő tartja is magát hozzá. Leginkább azért, mert lényegében végzett a randizással, és kézbe akarja venni az irányítást, hogy merre haladjon az élete.

Tátogva tette le a laptopját a dohányzóasztalra. – És te ezt fontolóra veszed? – A kérdés mentes volt az ítélkezéstől.

– Eleinte nem gondoltam rá. De néhány dolog, amit mondott, és a kérdések, amiket felvetett, nagyon elgondolkodtatott.

Előrébb csúszott a székén. – Milyen dolgokat mondott?

– Megkérdezte, hol látom magam öt év múlva, és a kérdés keményen megütött. Nézd, hálás vagyok mindenért, amim van – a családomért, a barátaimért, a vállalkozásomért, az otthonomért. Soha nem veszem egyiket sem természetesnek. De azt magától értetődőnek vettem, hogy életemnek ezen a pontján házas leszek, és gyerekeim lesznek. Ismersz engem. Elképzelem, amit akarok. Dolgozom érte. És teszek érte.

– Általában mindig megkapod.

– Ezúttal azonban nem. Ez nem olyasmi, amit képes vagyok megvalósítani. Pedig próbáltam. Keményen. De ezt nem lehet erőltetni. – Megdörzsöltem a halántékomat. – Nem is vettem észre, hogy elkezdtem lemondani arról, hogy találkozzak valakivel, amíg azon nem kaptam magam, hogy egy spermadonoron gondolkodok.

Az ajkai meglepetten szétnyíltak. – Ezt sosem mondtad nekem.

– Soha senkinek sem mondtam. A lényeg az, hogy lassan harmincéves vagyok, és nincsenek meg azok a dolgok, amiket igazán szeretnék az életben. Ki mondja, hogy öt év múlva más lesz a helyzetem, hacsak nem teszek érte?

Beleharapott az arca belsejébe. – Addig még találkozhatsz valakivel.

– Lehetséges. De az is lehet, hogy nem.

– Várj, azt hittem, Dax nem akar gyereket.

– Úgy tűnik, meggondolta magát – mondtam egy enyhe vállrándítással. – Nem mondom, hogy biztosan megteszem. De minden szempontból meg kell vizsgálnom a dolgot. Minden pro és kontra érvet azonosítanom kell. És nagyon-nagyon remélem, hogy te segítesz nekem ebben!

Alicia lassan lehorgasztotta az állát. – Akkor ezt fogom tenni.

Éreztem, hogy a vállam megereszkedik a megkönnyebbüléstől.

– Köszönöm! – Elővettem egy jegyzettömböt és egy tollat a táskámból, majd leültem mellé a kanapéra. – Rendben! Ahhoz, hogy ezt megfelelően tudjuk csinálni, mindkettőnknek a lehető legobjektívebbnek kell lennie!

– Oké. A gondolkodás nagy részét te fogod végezni, mert te jobban ismered őt, mint én, így én fogok írni. – Elvette tőlem a tollat és a jegyzettömböt, húzott egy függőleges vonalat, majd felírta a „mellette” és az „ellene” címeket. Megköszörülte a torkát, és kicsit kihúzta magát.

– Kezdjük az előnyökkel.

– Nem kell aggódnom, hogy megcsal – ehhez túlságosan is hűséges, és ő ezt mindkettőnkkel szemben tiszteletlenségének tekintené.

A tesóm a listára firkantotta a „bizalom” szót. – Mi van még?

– Végre meglesz az, amire a legjobban vágyom, spermadonor nélkül.

– Egy igazi profi – mondta, és leírta a pontomat. – Nem mintha bármi baj lenne a spermadonorok használatával. Csak jobban örülnék, ha nem egyedül nevelnéd a gyereked. Egyedülálló szülőnek lenni közel sem lehet könnyű. – Mosoly húzódott a szájára. – Tudod, ti ketten aranyos kisbabákat hoznátok létre. Ez felkerülhetne a mellette listára. Úgy értem, ki akarna egy csúnya babát?

Fintorogva ráncoltam a homlokom. – Egyetlen baba sem csúnya!

– Ha te mondod!

Miután befejezte a „cuki babák” felírását, folytattam: – Néhány pasival ellentétben a múltamban, Dax számára nem lesz probléma, hogy van pénzem.

– Igen, az ő pénztárcája vastagabb, mint a tiéd. És okos és sikeres, és minden szarja egy rakáson van – ez mind-mind bónusz. – Lefirkantotta őket, majd azt mondta: – Ha hozzámennél feleségül, az biztosan segítené az üzletedet. Tudom, hogy a Zafírfénynek nincs szüksége segítségre. De lássuk be, az emberek alkalmazni akarják majd Dax Mercier feleségét. Ja, és ne felejtsük el lejegyezni, hogy kurvára dögös. – Pontosan ezt tette. – Elég méretes a farka?

Éreztem, hogy elkerekedik a szemem. – Komolyan, Alicia?

– Mi az? Nem mondhatod, hogy egy ilyen részlet nem számítana az előnyökhöz. Úgy járkál, mint egy délvidéken megáldott férfi, de ismerek olyan fickókat, akik ezt csinálják, és még sincs meg a nagy felszerelésük, ami ezt alátámasztaná. Ő jól felszerelt vagy sem?

– Nem.

Az arca csalódottan lehervadt. – Tényleg?

Nem. – Talán.

Végtelenül elkeseredett pillantását vetett rám. – Felejtsd el, hogy megkérdeztem!

– Tervezem. Most pedig, haladjunk tovább... A családja szilárd, és a szüleink jól kijönnek egymással. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni – apa a legtöbb embert nem kedveli.

– Ez igaz – értett egyet, és feljegyezte. – A másik előny, hogy végre vége lehet a randizásnak.

Bólintottam. – Nem lesz többé nyomás, hogy találjak valakit, akivel komolyan vehetném. Ó, és nem kell aggódnom, hogy Dax hátsó szándékkal akar közel kerülni hozzám – neki nincs szüksége semmire tőlem.

– Kivéve a kezedet. De igen, értem, mire gondolsz! – Miután az új pontokat is beírta az oszlopba, mosolyogva húzta ki magát, és azt mondta: – Ó, és én koszorúslány lehetnék.

Éreztem, ahogy összehúzódik a szemöldököm, amikor leírta. – Ez a rám vonatkozó előnyökről szól!

– Van még valami?

– Úgy kefél, mint egy isten!

Alicia kuncogott. – Ó, ez egy határozott plusz. – Feljegyezte, majd végigpásztázta a listát. – Tudod, ez a fickó egyre vonzóbbnak tűnik, ahogy haladunk előre. Ha úgy döntesz, hogy nem akarod őt, mutass be minket egymásnak; én teljesen megfontolom, hogy hozzámenjek!

Nem tetszett, hogy ettől a gondolattól megfájdult a gyomrom. – Azt hittem, egy időre végeztél a férfiakkal.

– Kivételt tehetnék. Most pedig vissza a listához... Ha hozzámennél Daxhez, Felicitynek szétrobbanna a feje. Utálná, hogy a rokona vagy.

– Elég ribanc vagyok ahhoz, hogy ezt előnynek találjam.

Alicia elvigyorodott. – Én is. Be is írom. – Mindketten elgondolkodó csendbe burkolóztunk. Pár pillanat múlva megtörte, és azt mondta: – Hatalmas előny: Kiköltöznél, ami azt jelenti, hogy ez a ház akkor üres lenne, és én megvehetném tőled.

Sóhajtottam rá. – Még egyszer mondom, ez a lista nekem szól!

– Ne légy önző! Én is fontos vagyok!

A szemem forgattam. – Rendben, mi van még? – Elgondolkodva csavartam a számat. – Nem jut eszembe több előny.

– Nekem sem. Akkor ideje áttérni a hátrányokra.

– Oké. Nos, először is, nem szeretjük egymást. És nem hiszem, hogy ez megváltozna. Teljesen lemondott arról, hogy újra találjon valakit, aki iránt ilyen erősen érezhet. Még abban sem vagyok biztos, hogy tényleg akarna másodszor is ilyen érzelmi helyzetbe kerülni. Nem mintha nekem szükségem lenne rá, hogy szeressen, főleg, ha nem is vagyok benne biztos, hogy viszonozni tudnám a szívességet. Csak úgy értem, hogy ez egy szomorú helyzet.

– Igen. – Egy fintor csúszott az arcára. – De őszintén, nem vagyok nagy szerelemrajongó. Engem eddig csak azok a srácok bántottak meg, akikbe annyira belezúgtam.

– Igen, én is így vagyok ezzel. Kivéve persze Lake-et.

– De a lényeg marad – a szerelem több gondot okozhat, mint amennyit ér, nem igaz?

Így van. – Akkor ez nem feltétlenül szól ellene – töprengtem.

– Nem, azt mondanám, hogy mindkét listára felkerülhet. Mert esetleg nem lenne rossz, ha valami hosszú távú kapcsolatot építenél ki valakivel, akit nem imádsz annyira mélyen, mert akkor nincs hatalmában megbántani téged. Vagy lehet, hogy csak cinikus vagyok. Akárhogy is van, mindkét oszlopba beírom.

Miközben ezt tette, folytattam: – Nagy probléma, hogy apának és Ollie-nak valószínűleg szétrobban az agya, ha meghallja, hogy ragaszkodom a tartalék házassági alkuhoz, ahelyett, hogy szerelemből házasodnék.

Az orrát ráncolta. – De ismét azt mondom, ez tényleg ellene szól?

Egy pillanatig elgondolkodva hümmögtem. – Jó móka lenne nézni, ahogy elveszítik a fejüket. Tedd ezt mindkét listára. Azt is írd hozzá, hogy mivel ez egy üzleti megállapodás, nem pedig szerelem, nagyobb a kockázata annak, hogy én és Dax elválunk.

– Miért lenne nagyobb a kockázat?

– Előfordulhat, hogy csapdába esve érzi magát, vagy találkozhat valakivel, akiről úgy érzi, jobban illik hozzá. Nem csalna meg, de lehet, hogy ki akarna vonulni a házasságból. Ugyanez igazából rám is vonatkozhat. – Időt adtam neki, hogy az új pontjaimat az ellene oszlopába írja, mielőtt folytattam: – Főnökösködik, irányít, és totálisan beleavatkozik.

– Ilyen az alfahímek természete. De te már hozzászoktál, hogy hogyan kezeld az ilyeneket, úgyhogy szerintem jól fogsz boldogulni. Ennek ellenére lejegyzem.

Az ajkamba harapva további negatívumok után kutattam az agyamban... és üres kézzel maradtam. – Aggaszt, hogy nem jut eszembe több ellenérv. Miért nem jut eszembe több? – Biztos volt még néhány.

– Talán azért, mert nem akarod, ezért átengeded magad az áldott tudatlanságnak.

Ez volt az, ami aggasztott. Még jobban belesüllyedtem a kanapé párnái közé. – Szerinted hülye lennék, ha igent mondanék?

– Nem. A megbeszélt házasságok működhetnek. És itt van egy lista az okokról, amiért ő jó választás lenne számodra. Vagy nekem.

Fújtam egyet, és hátradöntöttem a fejem. – Azt mondta, tegyem fel magamnak a kérdést, hogy „ha nemet mondanék, de aztán a körülményeim nem változnak a következő öt évben” megbánnám-e a döntésemet.

– És megbánnád?

Megdörzsöltem a homlokomat, és vonakodva bevallottam: – Igen. Marleigh lelki társakról beszél, meg ilyenekről; arról, hogy Ollie az övé. Úgy véli, mindenki másik fele odakint van, hogy megtalálja – rengeteg ember szerte a világon így gondolja. Nem tudom, hogy elhiszem-e, hogy ez valóság, de azt tudom, hogy Lake-kel úgy kattantam össze, ahogy senki mással nem. És ha a dolgok így mennek tovább, öt év múlva tényleg egyedül lehetek. Akkor biztosan feladnám, és keresnék egy spermadonort. Szóval tényleg sokat számítana, ha e helyett hozzámegyek valakihez, hogy legyenek gyerekeim, meg minden egyéb?

– Nem igazán. Bár érzem, hogy van egy „de”.

– De ha mégis igent mondok, lehet, hogy egész életemben azon töprengenék, vajon jól döntöttem-e, vagy találkoztam volna-e valakivel, akihez kötődöm, ha várok. Igazságtalan lenne Daxszel szemben, ha ezt tenném, nem igaz? Igazságtalan, hogy egy részemet a „mi lett volna, ha” gondolatai foglalkoztatják.

Felém hajolt. – Nem hiszem, hogy ezt tennéd.

– Miért nem?

– Mert addigra már lesznek gyerekeid. És soha nem akarnál olyan életet elképzelni, amiben nincsenek benne. Dax nélkül nem is léteznének.

Lassan pislogtam egyet. Valójában igaza volt. Egyetlen dolgot sem bánnék meg, mert az azt jelentené, hogy lemondanék a gyerekeim létezéséről – és ezt soha nem tenném meg.

Gyengéden megbökdöste a vállamat. – Szerintem inkább attól félsz, hogy őt érinti a mi lett volna, ha.

Ismét igaza volt. – Olyan biztosnak tűnik ebben az egészben. Annyira biztos benne, hogy mindkettőnknek jó lesz. De nem tudom, hogy tényleg átgondolta-e, milyen lenne megosztani az életét valakivel, akihez nem érez kötődést. Látja a pozitívumokat, de talán a negatívumokat nem. Vagy csak azért nem említette a negatívumokat, mert azok nem adnának súlyt a „Hozzám kellene jönnöd” érvének.

– Ez természetesen lehetséges. – Letette a jegyzettömböt és a tollat az asztalra. – Gondolkodj még egy kicsit ezen az egészen, ha kell! Amúgy sem lenne bölcs dolog elsietni egy ilyen döntést. De ha alaposabb átrágás után valóban úgy gondolod, hogy ez lehet a helyes döntés számodra, nem látom okát, hogy miért ne tedd meg. Sőt, én azt mondom, vágj bele!

– Mert a legjobbat akarod nekem, vagy, mert a házamra pályázol?

– Nem lehet mindkettő?

Ismét a szemem forgatva, lassan megráztam a fejem.

– Egy jó ember, akivel erről beszélhetnél, Brooks lenne – mondta Alicia, utalva a Daxszel közös barátunkra. – Ő jól ismer téged és Daxet – ha vannak olyan hátrányok, amiket mi nem láttunk, ő ki fogja szúrni őket.

Meg is tenné. Ráadásul gyakran adott jó tanácsokat.

– Holnap felhívom! – Mivel Brooks most Afrikában élt, és én nem voltam abban a helyzetben, hogy elutazzak hozzá, nem tudtam vele személyesen beszélni erről.

– Kikérted Sabrina véleményét?

– Nincs rá szükségem! Tudom, hogy noszogatni fog, hogy megtegyem – ő a kockázatkerülés ellentéte.

Alicia egy fejbiccentéssel értett egyet. – Harri támogatna – persze csak miután túljutott a sokkon. Anya és apa? Valószínűleg nem. Ollie azt szeretné, hogy neked is az legyen, ami neki Marleigh-val van, szóval ellene lenne. De mindannyian támogatni fogják a döntésedet, mert szeretnek téged. Egyszer valamikor.

– Vajon Dax családja mit szólna ehhez?

– Nem hiszem, hogy személy szerint érdekelné, hogy mit éreznek. Köztudott, hogy a pasas a saját útját járja az életben. Ha eldöntötte, hogy téged akar, senki sem fogja lebeszélni arról, hogy a magáévá tegyen. – Szünetet tartott. – Talán még te sem.