1. Fejezet

 

Első fejezet

 

Hat hónappal korábban

 

Fordította: Szilvi

 

– Nem tudom, miért nézel folyton így rám. – Sabrina velem szemben ült a tojásdad bőrfotelben, és lustán az íróasztalom sarkára erősített szilikonvédőt piszkálta. – Semmi olyat nem mondok, amit te ne mondanál nekem, ha fordított lenne a helyzet.

Valószínűleg nem, de ennek hangos beismerése csak bátorítaná őt. Különben is...

– Mondtam már, hogy jól fogom kezelni a helyzetet, és így is lesz!

– Nem kételkedem benne, hogy meg tudod oldani, csak nem akarom, hogy meg kelljen tenned.

– Ami kedves, és imádlak érte, de meg kell értened, hogy miért nem azt tettem, amit javasoltál! – Letettem a majdnem üres kávéscsészémet az aranyos rókás alátétemre. – Én profi vagyok. Nem hagyom cserben az embereket.

– A pár megértette volna.

Elfintorodtam, és becsuktam a laptopomat. – Megértették volna, hogy úgy döntöttem, visszalépek az esküvőjük megszervezésétől, csak mert az exem rajta van a vendéglistájukon? Nem valószínű!

– Nincs olyan, hogy „csak azért, mert”. Ti ketten szuper komolyan gondoltátok egymást. Szeretted őt, Addie! És az a tökfilkó is szeretett téged – valószínűleg még mindig szeret. Amit tett, az nagyon fájt neked!

– Igen, fél évvel ezelőtt. Nem mintha még mindig rajta agyalnék, vagy ilyesmi.

– Akkor is így éreztél, amikor először javasoltam, hogy lépj vissza az esküvőtől! – emlékeztetett.

– Még csak akkoriban szakítottunk.

– Igen, és értem, miért döntöttél úgy, hogy mégis folytatod tovább az esemény megszervezését. De fenntartom magamnak a jogot, hogy bosszankodjak emiatt, mert tudom, hogy fájni fog neked, hogy együtt látod őt és Felicityt, még akkor is, ha már túl vagy rajta. És ő pedig ott fog ülni és önelégülten nézni, mert sikerült visszacsábítania magához. Ha lehetősége lesz rá, hogy szóbeli szurkálódásokkal piszkáljon, meg fogja tenni!

Ilyen volt egy hárpia élete.

Számtalan romantikus könyvet olvastam, ahol a női főszereplő olyan pasival került kapcsolatba, akinek volt egy ribanc exe. Sok ilyen regényben az említett ex igyekezett visszahódítani a fickót. De a férfi ellenállt, a női főszereplőt választotta, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

A való életben azonban nem mindig így történt. Előfordult, hogy a férfi az exfeleségét választotta, még akkor is, ha megesküdött rá, hogy egy részét megtörte, hogy ezt tette.

– Tudod, hogy igazam van – tette hozzá Sabrina.

– Lehet, hogy tovább megy, és úgy viselkedik, mint egy pöcs – ismertem el. Őszintén szólva, úgy tűnt, Felicity nem tudott mit kezdeni magával ebben a tekintetben. – De soha nem hagynám, hogy az ilyesmi megakadályozzon abban, hogy végezzem a munkámat, és nem hagynám cserben az ügyfeleimet sem. Pont!

Hat évvel ezelőtt alapítottam a cégemet, a Zafírfény Eseményeket. Bár a saját vállalkozás vezetése rengeteg hullámhegyet és hullámvölgyet tartogatott, imádtam.

Rengeteg idő és erőfeszítés fektetődött a rendezvények megtervezésébe és lebonyolításába. A munka néha bonyolult lehetett, a túlórák pedig hosszúak – különösen, mivel gyakran egyszerre több eseményt is szerveztünk.

Nem volt két egyforma rendezvény – mindegyiknek más-más igényei és szakaszai voltak, így a megvalósításuk folyamata is eltérő volt. Ez azt is jelentette, hogy bár volt néhány dolog, amit minden nap gyakran csináltunk, nem volt igazi napi rutinunk.

Tehát igen, a munka kihívást jelentett és kiszámíthatatlan volt. Néha még stresszes is. De egyben nagyon kifizetődő is.

A duzzogó tekintetű Sabrina felé döntöttem a fejemet.

– Olyan jól ismerve engem, ahogy te ismersz, komolyan azt hitted, hogy bármikor is beleegyeznék abba, hogy kiszálljak?

Kifújta a levegőt, és a szemüvegével babrált. – Nem. Alicia sem gondolta – tette hozzá, az egyik húgomra utalva. – De úgy gondoltuk, nem árt, ha teszek egy próbát, hogy meggyőzzelek. – Morcosan siklott a tekintete a több irodából álló épület nagy ablakára.

Véleményem szerint ez volt az egyik legpompásabb épület itt Redwater Cityben, Floridában. Mint sok cégvezető, én is egy egész emeletet béreltem. Így minden alkalmazottnak volt egy irodája, egy pihenőszoba, egy tárgyalóterem és mellékhelyiségek is.

Sabrina intézte az emeletünk belső kialakítását, beleértve az én irodámat is. Világos és tágas, nagyon elegáns volt. A mögöttem lévő falat leszámítva – amely tiszta fehér volt, fekete, dekoratív örvényekkel borítva, polcokkal és rekeszekkel bélelve – a falak feltűnő királylila színűek voltak.

Az egyik falon a cég mohamintás logója lógott – anyukám ajándéka. Egy bonsai cserepes növény állt a legtávolabbi sarokban. Volt még néhány más, falra szerelt műalkotás, köztük egy fekete, fém fa.

Az iroda hátsó részében volt egy társalgó. Volt benne egy szürke bársony kanapé, egy üveg dohányzóasztal, két párnázott forgószék és egy kávéfőző.

Az egész tér tiszta és rendezett volt. De a felállított táblán semmi rend nem volt. Különböző színű, véletlenszerű firkálmányok voltak rajta, és végtelen mennyiségű ragasztócédula a különböző közelgő eseményekről. Ez a nyár eddig is sűrűnek bizonyult számunkra. Még csak június harmadik hetében jártunk, és máris...

– Legalább az esküvőt hadd intézzem én! – könyörgött Sabrina, esdeklő kék szemekkel. – Nem kell ott lenned! Gondoskodnék róla, hogy minden simán menjen!

– Tudom, hogy megtennéd. – A barna hajú nőt nem azért tettem meg a rendezvény koordinátorának, mert ő volt a legjobb barátnőm – akit gyerekkorom óta ismerek, hiszen az anyukáink közel álltak egymáshoz; azért bíztam rá a szerepet, mert úgy illett rá, mint egy kesztyű. – De az ilyen hatalmas eseményeken mindig részt veszek, hogy mindent felügyeljek. Ha nem lennék ott, az emberek kitalálnák, hogy miért. És az irántam érzett tiszteletük csökkenne a gondolattól, hogy hagytam, hogy a személyes szarságom az utamba álljon. Kizárt dolog, hogy hagynám, hogy Grayden vagy Felicity bármilyen hatással legyen a Zafírfényre!

A csapatom segítségével, kemény munkával építettem fel. Rengeteg vér, verejték és lélek ment bele. Soha nem tennék semmi olyat, ami lábbal tiporná a cég sikerét és hírnevét.

Megereszkedett vállakkal, Sabrina lemondóan fújt egyet.

– Nem tudom, mit lát a nőben! Úgy értem, oké, nem gonosz vagy ilyesmi. Sőt, úgy tűnik, teljesen kedves az összes idős emberrel abban az idősek otthonában, ahol dolgozik. De olyan átkozottul csibészes és ravasz. Soha nem hallottam, hogy egy kedves szót is szólt volna bárkiről is. Mindig csak rinyál másokra – beleértve azokat is, akik azt hiszik, hogy a barátjuk. Hogy miért őt választotta helyetted, azt sosem fogom megtudni.

– Nem igazán hibáztathatod őt.

– Ó, dehogynem, és meg is teszem – erősködött.

– Oké, racionálisan nem hibáztathatod őt.

– A racionalitás itt nem szükséges. – Mocorogni kezdett a székében. – Te vagy a legjobb barátnőm, szeretlek, és nem tetszik, hogy megbántott téged. Ez azt jelenti, hogy nem kell megértőnek lennem – nem kényszeríthetsz rá!

Megrándult az ajkam. – Ez így fair! – Mély, tisztító lélegzetet vettem, beszívtam a gyertya mámorító illatát, amit anyám vett nekem. Olyan illata volt, mint a régi könyveknek, a szüleim otthoni könyvtárát juttatta eszembe. Gyakorlatilag abban élve nőttem fel.

Rájuk gondolva, a tekintetem az asztalomon lévő bekeretezett családi portréra esett. Alicia és én a szüleink egyik oldalán álltunk, míg a fiatalabb testvéreink, Oliver és Harriet – vagy Harri, ahogy hívtuk a család kicsikéjét – a másik oldalukon álltak.

– Komolyan, a legkevésbé sem haragszol Graydenre? – kérdezte Sabrina, egy barna fürtjét a füle mögé túrva.

– Egy kicsit, de megértem, miért ment el. Mi mást tehetett volna reálisan? Felicity a gyerekeikkel együtt Denverbe költözött volna, ha nem egyezik bele, hogy még egyszer próbálják meg.

– Csak blöffölt! – jegyezte meg Sabrina gúnyosan. – Nem tetszett neki, hogy a fickó komolyan gondolja a dolgot valakivel, ezért próbálta visszahódítani.

– Talán. – A székem megnyikordult, amikor hátradőltem a rendkívül kényelmes bőrmonstrumban, amit apám ajánlott. Szerinte ez volt a világ legjobb irodai széke. Egyet kellett értenem vele. – Igazából mindegy, hogy így vagy úgy, nem igaz? Ami megtörtént, megtörtént.

Őszintén szólva, ami jobban bosszantott az elvesztésénél, az az életemből rápazarolt idő volt. Idő, amit olyasvalakivel is tölthettem volna, akivel talán lehetett volna közös jövőm.

Tudtam, hogy ez az egész „házasság és gyerekek” dolog nem mindenkinek a szíve vágya. Alicia például szerette a gyerekeket, de nem volt biztos benne, hogy akar sajátot. Én amióta az eszemet tudom, anya akartam lenni.

Olyan kislány voltam, aki anyáskodott a kisebb testvéreivel, és volt egy rakás babája, akiket cumisüvegből etetett, álomba ringatott, meg minden ilyesmi. Még a jövendő gyermekeim nevét is kiválasztottam. Anyai nagyapám, Simon szerint anyám is ilyen volt fiatalon.

Sabrina felsóhajtott. – A szerelem néha szívás, mi?

Ó, valóban. A társadalom arra biztatott, hogy keresd; lényegében azt mondták, hogy minden más a helyére kerül, ha egyszer megtalálod. Csakhogy ez nem mindig működött így.

Őszintén, mostanában nem voltam annyira szerelmes a szerelembe. Soha nem hozott nekem szívecskéket és szivárványokat. Eltekintve attól a rövid időszaktól, amit a főiskolai barátommal töltöttem, a randizási múltam szomorú volt, mint a szar. Mindig is úgy képzeltem, hogy életem ezen szakaszában már férjnél leszek, gyerekekkel körbevéve. De itt voltam, egy hétre a harmincadik születésnapomtól, még mindig egyedülálló és gyermektelen.

Eközben sok barátom továbblépett életének következő szakaszába, köztük Sabrina is. Ő és a párja, Tamara a gyerekekről beszéltek. Az öcsém pedig vőlegény, egy nagyon kedves lányt készül feleségül venni, aki történetesen Sabrina húga, Marleigh volt.

A munkám részeként gyakran szerveztem esküvőket. Minden alkalommal, amikor láttam, hogy egy újabb pár mondja ki az esküjét, miközben én szingli maradtam, egy csipetnyi irigységet éreztem. És minden egyes alkalommal, amikor valamelyik kapcsolatom kudarcot vallott, egyre távolabb éreztem magam az általam keresett jövőtől.

Az sem segített, hogy a randizásnál mindig résen kellett lennem. A gazdag családdal és a komoly vagyonkezelői alappal az volt a baj, hogy könnyen előfordulhatott, hogy rossz okokból üldöztek téged a pasik. Különösen, ha az apáddal egy üzletágban dolgozó fickók voltak, akik úgy gondolták, hogy ha veled vannak, akkor a közelébe „juthatnak”.

A pokolba is, az egyik randipartnerem az önéletrajzát hozta, amikor bemutattam a szüleimnek.

Voltak férfiak, akik magam miatt akartak, de gyakran más problémákba ütköztünk. Leggyakrabban úgy érezték, hogy megfélemlíti őket a családom státusza, vagy irigyelték, hogy mivel van pénzem, nincs szükségem arra, hogy egy pasi anyagilag támogasson. Ez utóbbi miatt néhányan férfiatlannak érezték magukat.

– Kezdem azt hinni, hogy vénlányságra vagyok ítélve.

Sabrina összevonta a szemöldökét. – Esélytelen!

– Azt hiszem, az esélyem arra, hogy mindent megkapjak, amit akartam, Lake-kel együtt meghalt. – A főiskolai barátom volt minden, amit valaha is akartam egy férfitól.

Sabrina szemében együttérzés csillant, és előrehajolt. – Ne mondj ilyet!

– Régebben sosem hittem abban, hogy mindenkinek van egy bizonyos, neki szánt valaki. Azt hittem, hogy az egy szép, homályos elképzelés. Bár nem reális. De manapság már nem vagyok ebben olyan biztos.

– Nézd, tudom, hogy mióta elvesztetted a hercegedet, sok békát megcsókoltál...

– Szép metafora.

– …de ez nem jelenti azt, hogy nincs más, aki megfelelő lenne számodra. – Beszívta az alsó ajkát. – Lehetséges, hogy a pasikat Lake-hez hasonlítod? Ha igen, akkor ez is része lehet a problémának. Úgy értem, magasra tette a lécet.

– Igen, így tettem, amikor először kezdtem újra randizni, de azt hiszem, ez részben a bűntudatom miatt volt, amiért továbbléptem. – A tarkómra tettem a kezemet. – Azt hittem, hogy Graydennel talán másképp alakulnak a dolgok. Reményt adott, hogy lesz még egy esélyem valami jóra. – És aztán elvette tőlem.

– Ne hagyd, hogy az a szarházi elriasszon attól, hogy újra megpróbáld valaki mással! Szeretett téged, de nem olyan mélyen, mint amennyire megérdemled, hogy szeressenek. Ez nem jelenti azt, hogy senki más nem fog.

Sóhajtottam. – Szeretném azt hinni...

– Akkor gondold így! Előbb-utóbb találsz majd valakit, Addie! Háromszoros fenyegetés vagy.

– Mi van!?

– Okos, sikeres és gyönyörű vagy. Háromszoros fenyegetés. Tamara egy válogatós ribanc, de még ő is elismeri, hogy jó segged van, és nagyon szépek a melleid. A mi véleményünk szerint, hivatást tévesztettél, mint fehérneműmodell.

Pislogtam. – Uh, köszönöm?

– Őszintén szólva, komolyan irigylem a cicijeidet! És a szemedet is irigylem, ami azt illeti. Az enyémek csatornazöldek. A tiéd olyan, mint az olvadt étcsokoládé. Valójában megdugnálak, ha nem lennénk ilyen közeli barátok, mert az már vérfertőzés lenne.

Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.

– Nem a te csapatodban játszok, édesem, de veled kivételt tennék!

Rám villantott egy vigyort. – Ki nem tenné?

– Na, befejezted a tárgyiasításomat? Mert meg kell néznünk azokat a helyeket, amikről beszéltünk. – Hetente többször is azzal töltöttük a délutánjainkat, hogy felderítettük, vagy bejártuk a helyszíneket – néha ügyfelekkel, néha nélkülük.

Kiegyenesedett a székében. – Készen állok, hogy induljak, amikor te is.

Már megnéztem a helyszíneket az interneten, de soha nem választottam helyet pusztán online kutatás alapján.

– Már csak el kell küldenem Palmernek egy helyzetjelentést, aztán indulhatunk. – Felnyitottam a laptopomat, és a szóközre koppintva kikapcsoltam az alvó üzemmódból. Ahogy megjelent az e-mailek listája a képernyőn, lefagytam. – Ó!

– Ó, mi?

A gyomrom bukfencet vetett, miközben rákattintottam az új e-mailre, amit kaptam, majd gyorsan átfutottam.

– Van egy újabb potenciális ügyfelünk – mondtam, a szavakat kissé erőltetve.

– És?

– És ő Dax Mercier.

Sabrina felvonta a szemöldökét, a szeme csillogott a mohó érdeklődéstől. – Tényleg?

– Igen. Azt nem árulta el, hogy milyen rendezvényt szeretne szervezni, csak annyit mondott, hogy szeretné, ha holnap reggel találkoznánk az irodájában egy konzultációra.

– Hmm! – Ismét előrehajolt, és a könyökével az asztalomra támaszkodott. – Biztosan nagyon kellemes emlékek kavarognak most a fejedben.

Nem egyszerűen csak áramlottak, hanem lüktettek.

– Lehet, hogy nem vagyok oda a pasikért, de objektíven mondhatom, hogy ő a férfi dögösség definíciója.

Kibaszottul igaz! A pasas szemérmetlenül szexuális volt. Nem hazudok, egy apácát is elcsábítana – ebben biztos voltam.

Volt valami nagyon vonzó Daxben. Tündérporként sugározta a karizmát. Annyira elegáns volt, annyira szimpatikus, annyira páratlan. Könnyen magához vonzotta az embereket – különösen a nőket.

A hálószobában is szuperhős volt.

– Tudod, ő az egyetlen az exeid közül, akit nem utálok – mondta Sabrina, miközben felemelte a névtáblámat, és lustán forgatni kezdte. – Jó volt hozzád. Védelmező.

– Nem tudom, hogy az „ex” lenne-e a megfelelő szó. Valójában nem jártunk. – Bár a családjaink ismerték egymást, ő és én hivatalosan csak akkor találkoztunk, amikor egy közös barátunk bemutatott minket egymásnak, amikor tizennyolc éves voltam. Dax akkoriban huszonhárom éves volt. Volt egy alkalmi kalandunk a középiskola elvégzése és a főiskola között eltelt egy év alatt.

Nem édesgette magát a bugyimba, mocskos beszéddel jutott el oda. Nem mondtam el neki, hogy szűz vagyok, egészen addig a pillanatig, amíg mindketten meztelenül nem feküdtünk az ágyában, szexre készen. Megdöbbent, de nem zavartatta magát. És amikor először hatolt belém, egy csipetnyi birtokló diadal csillant a szemében.

Mivel volt egy közös barátunk, Dax és én az évek során gyakran találkoztunk. De mi magunk nem lettünk barátok. Túl sok volt köztünk a bizsergés ahhoz, hogy plátói kapcsolatunk legyen. De barátságosak voltunk. Udvariasak. Tiszteletteljesek. De egy kicsit távolságtartóak is.

Az eltelt idő alatt egyikünk sem élt a fent említett bizsergéssel. A fellángolásunk alatt megtanultuk, hogy nem ugyanazt akarjuk az élettől – pontosabban őt nem vonzotta a szülőség.

– Lehet, hogy nem volt a pasid – kezdte Sabrina –, de több tisztelettel bánt veled, mint néhány igazi barátod.

Bármennyire is szomorú, ez teljesen igaz volt.

– Gondolom, nem kellene meglepőnek lennie, hogy alkalmazni akarja a Zafírfényt, tekintve, hogy milyen jól állunk. És ti ketten most már szomszédok vagytok, szóval...

– Én nem neveznék magunkat szomszédoknak. Ő hozzám képest Oakengrove másik végén lakik. – Csak egy hónapja költözött a kicsi, mesterséges faluba. A faluba, amit még ugyanabban a hónapban meg is vásárolt. Amellett, hogy több vállalkozást is vezetett, Daxnek rengeteg ingatlanja volt. – Olyan húsz perc sétára van.

Elkerülhetetlennek tűnt, hogy össze ne fussunk Oakengrove-ban, de ez eddig még nem történt meg. Bár néha-néha megpillantottam őt távolról – általában akkor, amikor azokkal az emberekkel beszélgetett, akik a falu különböző üzleteit vezették, mivel ők most már technikailag neki dolgoztak.

Ami az emberekkel való bánásmódját illeti, egyáltalán nem hasonlított azokra az iparmágnásokra, akikkel az évek során találkoztam. Az egyik ilyen mágnás az apám volt. Dane Davenport elégedett ember volt, de a mosolya olyan ritka volt, mint a hintalószar. Emellett nem nagyon igyekezett társasági, szimpatikus vagy megközelíthető lenni. Hajlamos volt átnézni az embereken, és nagyon ritkán köszönt, hacsak nem kapcsolatépítésről volt szó. Sok üzlettársát ugyanígy lehetett jellemezni.

Dax azonban másmilyen volt. Az ajkai gyakran húzódtak karizmatikus mosolyra. Minden alkalmazottjával beszélgetett, a takarítóktól a személyi asszisztensekig, és mindenkit egyformán kezelt. Sőt, név szerint szólította őket, és a családjuk után érdeklődött.

Az ezekkel az emberekkel való beszélgetésekből tudtam, hogy szerették ezt az elismerést és tiszteletet. De idegessé is tette őket, mert ez azt jelentette, hogy nem csupán fogaskerekek voltak a gépezetében, akik elbújhattak a csapatok és a vezetők mögé, ha elcseszték a dolgot. Nem, ha hibát követtek el, pontosan tudta, ki a felelős, és tudta, hol találja meg őket.

Lefogadom, hogy mindez nagyon is szándékos volt a részéről; hogy határozottan tudta, milyen hatással van rájuk a viselkedése. Ez egy nagyon fondorlatos, bár hatékony módja volt az emberek kordában tartásának.

– Nos, bármi is volt az oka, hogy megkereste Zafírfényt, én örülök neki – egy neki lebonyolított esemény igazán jót tenne az üzletnek – mondta Sabrina, és a szeme izgalomtól csillogott. – Bármilyen rendezvényt is rendezne, a vendéglistán gazdag vagy legalábbis befolyásos emberek szerepelnének.

– Így van – adtam helyet a feltételezésnek. Dax igazi hatalmasság volt. Nem pusztán az üzleti világban, hanem általában véve is. Olyan társadalmi hatalommal rendelkezett, hogy az őrület volt. Emellett mindenhol voltak kapcsolatai, amelyek közül néhány a kényelmetlen definíciója volt.

Nem minden ügylete volt legális. Ezt mindenki tudta, de senki sem tudta bizonyítani. Nem gázolt térdig a szervezett bűnözésben, vagy ilyesmi, de nem is az a fickó volt, akinek gondot okozott volna a rendszer felforgatása, vagy a szabályok megkerülése és megszegése. A saját szabályai szerint élt. Ebben az apja fia volt.

Mindezek miatt az emberek általában igyekeztek Dax jó oldalán állni. De nem csak féltek tőle, hanem tisztelték is. Lehet, hogy illegális ügyekbe keveredett, de sokat tett a közösségért – adománygyűjtéseket szervezett, jótékonysági szervezeteknek adományozott, ünnepi ételosztásokat szervezett, kisvállalkozásokat és ifjúsági sportcsapatokat szponzorált.

– Emellett aligha akarna egy alacsony költségvetésű rendezvényt – mondta Sabrina. – A mi díjaink neki filléreknek minősülnének, ami lehetővé tenné, hogy komolyan kreatívak legyünk, és teljesen megvaduljunk.

– Valóban.

A nő összehúzta a szemöldökét. – Akkor miért nem tűnsz izgatottnak? – Leengedte a névtáblámat az asztalra.

Megdörzsöltem a halántékomat. – Talán mert a hormonjaim sosem hagyják ki, hogy az istenverte lábai elé boruljanak. – Akkoriban, amikor a kis kalandunk volt, nem is tudtam, hogy ez a fajta őrült kémia ritka. Olyasmi volt, amit sem előtte, sem azóta nem tapasztaltam senki mással. – A libidóm olyan gyorsan felébred, hogy az már szédítő!

Sabrina sikertelenül próbált elfojtani egy mosolyt. – Ez azt jelenti, hogy azt tervezed, hogy nem fogadod el a munkát?

Az ölembe ejtettem a kezem. – Nem, mindig azt fogom tenni, ami a legjobb a Zafírfénynek, és ahogy mondtad, egy rendezvényt szervezni Daxnek, nagy pénzt és sok nyilvánosságot jelent. Csak nem várom, hogy újra lássam, hiszen tudom, hogy a hormonjaim idiótán fognak reagálni.

– Úgy tűnik, Dax a legtöbb nőre ilyen hatással van, ha ettől jobban érzed magad!

Nem történt meg. – Hmm, észrevettem. – Általában magas, karcsú szőkék lógtak a karján. Néha egy-egy vörös hajú is. Női példányok, akik valójában nagyon nem hasonlítottak rám. Sötét hajam, gömbölyded alakom, és átlagos magasságom volt. – Az évek során rájöttem, hogy bár nagy volt köztünk a kémia, valójában nem vagyok az esete.

– A fizikai tulajdonságokat tekintve talán nem. De te egy olyan ember vagy, aki egészen máshogyan tűnik ki – és anélkül, hogy megpróbálnád. Olyan nyugodtnak, összeszedettnek és higgadtnak tűnsz, hogy a pasik a bőröd alá akarnak férkőzni, hogy lássák, van-e bennük annyi, hogy felborzolják a kedélyeidet. Minél dominánsabbak, annál nagyobb kihívást éreznek melletted. Valószínűleg Dax sem lesz ez alól kivétel. – Szünetet tartott. – Nagyon meglepettnek tűnsz, hogy kapcsolatba lépett veled.

Hátradőltem a székemben. – Az vagyok. Úgy értem, nem gondoltam volna, hogy fontolóra veszi a Zafírfény felfogadását.

Sabrina a homlokát ráncolta. – Miért nem? Nagyszerű a hírnevünk, és arról vagyunk híresek, hogy mindent megteszünk.

– Igen, de ő Felicity unokatestvére.

– És?

– Szóval tudni fogja, hogy a mi cégünk felbérlése nem fog a nőnek tetszeni – mondtam legyintve, és majdnem felborítottam az írógép-tolltartómat. Idióta!

Sabrina homlokán elmélyültek a ráncok. – Az általános természetét ismerve, nem igazán hiszem, hogy hagyná, hogy valami ilyesmi befolyásolja a tetteit. Azt meg pláne nem látom, hogy hagyná, hogy ez egy üzleti döntés útjába álljon. Jellemzően te sem hagynád ezt egy személyes érintettségnek!

– És most sem áll szándékomban megtenni. De van egy határozott érzésem, hogy Felicitynek nem fog tetszeni, ha elfogadom a munkát. Nem mintha érdekelne. Csak úgy értem, lehetséges, hogy megkéri Daxet, hogy egy másik céget alkalmazzon. Különösen, mivel Grayden és én megegyeztünk, hogy nem kerülünk egymás közelébe, miután szétválunk – hasonló körökben mozognak. Már tizenéves korukban is barátok voltak.

Sabrina megvonta a vállát. – Grayden Kaelie-vel és Theóval is barátkozik. Minden igyekezetem ellenére sem tudtalak meggyőzni, hogy maradj ki az esküvőjükből.

– Világossá tettem Graydennek, amikor elváltunk, hogy nem fogom ezt tenni – azt mondta, megérti.

– Nos, akkor ezt is meg kell értenie! Annak a seggfejnek nincs beleszólása abba, hogy te mit csinálsz, és abba meg pláne nincs beleszólása, hogy a Zafírfény mit csinál. Ahogy Felicitynek sincs. Remélhetőleg Dax is úgy érzi majd, hogy ennek semmi köze hozzájuk, mert nagyon elszomorodom, ha nem kapjuk meg ezt a munkát.

– Nem azt mondom, hogy szerintem érdekelni fogja, hogy nem fog nekik tetszeni. Csak tudom, hogy irtózik a drámától. Kevesen tudnak jobban drámát okozni, mint Felicity.

– Kőkemény tény. Sajnos. De a nő valószínűleg óvakodni fog attól, hogy felbosszantsa, és a rossz színben tűnjön fel nála. Az egy olyan hely, ahová senki sem akar kerülni.

Sabrina nem tévedett. Dax nem olyan ember volt, akivel lehetett viccelődni. Azok, akik merészkedtek? Hát, volt rá módszere, hogy megbánják.

– Kétlem, hogy az unokatestvérének lenni kivételt jelentene a szabály alól, ha olyan valakiről van szó, mint Dax – tette hozzá Sabrina –, szóval valószínűleg a semmiért izgulunk. – Talpra állt. – Be tudod szorítani a vele való találkozót holnap reggelre?

– Igen. Holnapra csak délutáni megbeszéléseim vannak beütemezve.

– Akkor küldj vissza egy e-mailt Daxnek, és erősítsd meg, hogy reggel ott leszel az irodájában, ahogy kérte. Egyelőre neked és nekem helyszíneket kell látogatnunk!

– Rendben! Csak jegyezd meg, hogy ha a hormonjaim megint idegösszeomlást kapnak a közelében, azt nem találhatod szórakoztatónak!

– Megjegyeztem.