15. Fejezet

 

Tizenötödik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

Behajtva a kocsifelhajtómra, leállítottam a motort. Dax kocsiját sehol sem láttam. Korábban tájékoztatott, hogy ma „dolga van” valakivel, de nem fog későn hazaérni. Nem kérdeztem konkrétumokat, nem volt értelme, mert nagyon ritkán mondott konkrétumokat.

Miután kivettem a csomagtartóból a bevásárlószatyrokat, elindultam a házba. Egyenesen a konyhába mentem, ahol Gypsy a tálban lévő vizet lefetyelte. – Szia, cicus!

Felegyenesedett, és kis nyelvével végigsimított a száján.

Lenyúltam, és végigsimítottam a fejétől a farkáig. Meggörbült, megtisztelt azzal, hogy a fejét is megvakargathattam, aztán gőgösen elvonult. – Akkor rendben.

Készítettem egy csésze teát, majd felmentem az emeletre. Ott a csészét a komódra tettem, a táskámat és a bevásárlószatyrokat pedig az ágyra dobtam. Kipakoltam az említett szatyrokat, egyenként kivéve egy-egy holmit – a legtöbb babaruha volt, mások apróságok, amikre Marleigh-nak szüksége lehetett.

Miután befejeztem a csodálásukat, elkezdtem visszatenni őket a szatyrokba. Már majdnem végeztem, amikor meghallottam, hogy valaki belép a házba. Dax hangja is hallatszott, de a szavak tompák voltak. Mivel más hangok nem szólaltak meg, arra tippeltem, hogy telefonon beszél.

Hallottam, hogy mozog a földszinten. Lépteinek tompa hangja egyre hangosabb lett, míg végül éppen akkor lépett a szobába, amikor befejezte a hívást.

Elmosolyodtam. – Szia, cukorborsó!

Pislogott. – Cukorborsó?

– Gondoltam, ki kell találnom egy becéző kifejezést neked, úgyhogy kipróbálok néhányat. – Valakinek meg kell mentenie őt attól, hogy ennyire szuper komoly legyen. – Bár nem biztos, hogy a cukorborsó a legjobb megoldás. A fejemben jobban hangzott.

Humor villant át az arcán. – Pontosan! – A tekintete az apró ruhák kupacára esett, és az izmai egy parányit megfeszültek.

– Marleigh és Ollie babájának lesznek – mondtam neki. – Megnyugodhatsz, nem vagyok felcsinálva. – Annak ellenére, amit Felicity hitt.

Ami eszembe juttatta, hogy van egy történetem, amit el kell mesélnem.

– Látom, eredményes volt a bevásárló körutad – mondta.

– Jó móka volt. Eltekintve egy ici-pici, aprócska résztől. Én egy...

Csörögni kezdett a mobilja. Sóhajtva előhalászta a zsebéből a telefont. Az ajkai összeszorultak. – Ezt fel kell vennem! Adnál egy percet?

Legyintettem. – Igen, nem kell sietni. – Amikor Dax elhagyta a szobát, visszafordultam a vásárlásaimhoz, majd folytattam a táskák újratöltését, azzal a szándékkal, hogy az egészet a szekrényembe dugom.

– Addison!

Megmerevedtem, a szemöldököm megrándult. A hangjában nem volt semmi sürgető. Inkább hitetlenkedéssel fűszerezett elkeseredettség.

– Mi az? – kiáltottam, miközben a lépcsők felé tartottam.

– Van valami, amit látnod kell a teraszon – válaszolta.

Leugrottam a lépcsőn, és egyenesen kimentem.

– Mi a baj? – kérdeztem tőle.

Összevonta a szemöldökét, és ujjával rámutatott.

– Elmondanád, hogy mi ez?

Lefelé pillantottam, hogy megnézzem, mire mutat, és... ó! Megköszörültem a torkomat, és megdörzsöltem a nyakamat.

– Biztosan tudsz eleget a macskákról ahhoz, hogy tudd, ez egy ajándék.

– Azt tudom, hogy a macskák általában rágcsálókat hagynak ajándékba, igen. Általában nem szadista módon széttépve.

Nem, nem szokták, de Gypsy... más volt. Mivel nem akartam beismerni, hogy a háziállatom valószínűleg tényleg olyan szadista, mint állította, felhúztam a vállam, és így szóltam: – Úgy tűnik, a dolgok kicsúsztak az irányítás alól. Talán az egér megpróbált elmenekülni vagy ilyesmi.

– Szóval Gypsy szükségét érezte, hogy brutálisan elbánjon vele? Logikus – mondta pléhpofával.

A szemeimet forgattam. – Majd feltakarítom. Nem tudtam, hogy ennyire finnyás vagy.

– Nem vagyok finnyás, egyszerűen csak nem vagyok oda azért, hogy szétmarcangolt rágcsálók és vérfoltok maradjanak a teraszunkon.

Igen, elég nagy volt a felfordulás.

– Mintha játszott volna vele, mielőtt megölte.

– A macskákról köztudott, hogy játszanak a... – félbeszakítottam magam, amikor kopogtak a bejárati ajtón. – Nyisd ki te! Én majd foglalkozom az egérrel. – Vagy ami maradt belőle.

Dax egy nyögéssel elsétált.

Egyenesen a konyha felé vettem az irányt, és egy bizonyos szekrényben kotorásztam. Előhúztam a lapátot és a kefét, és felegyenesedtem.

És megmerevedtem, amikor meghallottam egy ismerős hangot.

Nem, ez nem lehetett ő. Ő nem jönne ide. Egyszerűen nem jönne.

De eljött.

A szavakat, amiket mondott, nem lehetett pontosan kivenni, de felismertem a hangját. Mi a fenét képzelt, hogy idejött?

A padlóra ejtettem a szemétlapátot és a kefét, majd gyors léptekkel elindultam a folyosón, követve Dax hangját, amely a nappaliból jött...

– Hagyjuk a csevegést, Grayden – mondta, türelmetlenséggel töltve minden szótagját. – Világos voltam, hogy gyorsan kell ezt intézned.

– Értem, hogy én vagyok az utolsó ember, akit látni szeretnél – mondta a látogatónk, a hangja gondosan egyenletes, halk és megnyugtató volt. – Megértem, ha dühös vagy. Minden jogod megvan hozzá. Én is dühös lennék a helyedben. De nem azért vagyok itt, hogy vitatkozzam. Nem azért vagyok itt, hogy kifogásokat keressek. Ami korábban történt, az elfogadhatatlan – ezt világosan megmondtam Felicitynek.

A nő jelenete miatt volt itt, ébredtem rá. Könnyen el tudtam képzelni, ahogy visszatér az otthonukba, dühöngve és rólam fecsegve; könnyen el tudtam képzelni, ahogy pánikba esik, hogy szenvedni fog a cselekedete miatt.

– Hidd el, ha azt mondom, hogy dühös vagyok emiatt – folytatta Grayden. – De remélem, elkerülhetjük, hogy ebből valami csúnya dolog legyen.

Épp akkor fordultam be a nappaliba vezető sarkon, amikor Dax összehúzta a szemét, és megkérdezte: – Pontosan mi miatt is vagy dühös?

Grayden a homlokát ráncolta, a nyaka merev volt, az izmai megfeszültek. – Nem tudod?

Amint beléptem a szobába, mindkét hím figyelme rám terelődött.

Dax szemében gyanakvás és nyugtalanság küzdött az elsőségért. Volt benne egy kimondatlan vád is.

– Éppen rád akartam borítani mindent – biztosítottam. – De aztán megcsörrent a telefonod.

Graydenre pillantva azt láttam, hogy az arcára sebzett kifejezés kúszott, amely annyi érzelmet sugárzott. Gyötrelmet. Vágyakozást. Sajnálkozást. Szükséget.

Biztos voltam benne, hogy volt idő, amikor én is hasonlóan néztem Graydenre. De azok az idők elmúltak.

Dax felém fordult, és összefonta a karját.

– Miért nem mondod el, mi történt? – Ez nem volt más, mint egy követelés.

Végigsimítottam a nyelvemmel az alsó ajkam belső oldalán. – Röviden... Felicity meglátott egy gyerekruha-boltban, bemasírozott, és – tévesen feltételezve, hogy bekaptam a legyet, és te ezért vettél feleségül – azzal vádolt, hogy azért estem teherbe, hogy csapdába ejtselek, és ragaszkodott hozzá, hogy az volt a motivációm, hogy arra ösztönözzem Graydent, hagyja el őt, és térjen vissza hozzám – vontam meg a vállamat.

– Várj – kezdte Grayden, a szemöldökét összehúzva –, szóval nem vagy terhes?

– Nem! – Még nem.

A homlokán kisimultak a ráncok, a szemében pedig megkönnyebbülés villant, de aztán zavarodottság jelent meg a vonásain. – Ha nem ezért házasodtatok össze hirtelen a semmiből... – Nem tette hozzá, hogy Akkor miért tettétek, de kihallottam a hangsúlyából.

Nem érdekelt, hogy csillapítsam a kíváncsiságát, visszatereltem a figyelmemet Daxre. Sötét tekintettel és kemény arckifejezéssel bámult rám.

– Azt hiszi, hogy terhes vagy? – kérdezte Dax, a hangja veszélyesen nyugodt volt.

Nyeltem egyet. – Igen.

Az arcán kicsit megrándult egy izom.

– Azt hiszi, hogy terhes vagy... és úgy érezte, elfogadható, hogy szembesít téged? – Az utóbbi szavak lassan, de élesen jöttek ki.

– Dax – kezdte Grayden, és a béke jeleként felemelte széttárt kezeit – Felicity tudja, hogy elszúrta. Most nagyon mérges magára. Megbánta, amit tett.

Dax felvonta a szemöldökét. – Valóban így van? Akkor hol van? Miért te vagy itt, hogy bocsánatot kérj helyette?

Kitűnő kérdés. Nem mintha számítottam volna rá, hogy a nő felbukkan vagy ilyesmi.

Grayden megdörzsölte az arcát. – Megkértem, hogy maradjon otthon. Tudtam, hogy feldúlt leszel.

– Feldúlt? Azt hiszed, hogy az vagyok? – Dax tett egy megfontolt lépést felé, a mozdulat még inkább fenyegetőbb volt, mert olyan lusta volt. – Semmilyen körülmények között ne érezze a nőd, hogy joga van szembeszállni az enyémmel – jelentette ki, a hangja még mindig nyugodt volt, mégis tüskékkel és fullánkokkal teli. – Az a tény, hogy ezt meg meri tenni, miközben azt hiszi, hogy Addison terhes, még rosszabbá teszi a helyzetet. A „feldúlt” enyhe kifejezés arra, amit érzek!

Grayden reszkető mozdulattal a hajába túrt.

– Ahogy mondtam, tudja, hogy elszúrta. Szörnyen érzi magát emiatt.

Dax megvetően felvonta a szemöldökét. – Ezt erősen kétlem.

Vicces. Én is így gondoltam.

– Mondd csak, Grayden, miért hiszi azt, hogy keresztbe tehet a feleségemnek, és ezáltal nekem is? Figyelmeztettem őt, hogy mik lesznek a következmények. Az a benyomása, hogy blöffölök?

– Nem gondolkodott. – Grayden idegesen végigdörzsölte az ujját a gallérja szélén. – Érzelmi alapon reagált.

– Milyen érzelem? Hogyan hathatott rá, hogy Addison esetleg terhes? – kérdezte Dax csípősen, széttárva a karját. – Mi a fene köze van ennek Felicityhez? Magyarázd meg nekem!

Grayden lehunyta a szemét, és összecsípte az orrnyergét.

– Semmi köze hozzá – ismerte el halkan. – Az érzelmek azonban nem mindig racionálisak, ugye? – A szemei felpattantak, miközben leeresztette a kezét az oldala mellé. – Én és Felicity próbálkozunk egy újabb gyerekkel. Már hónapok óta próbálkozunk. Eddig semmi sem történt.

– És akkor mi van, minden terhes nővel szembeszáll, akit lát, mert az állapotuk miatt olyan keserűnek és féltékenynek érzi magát?

Grayden felhördült. – Nem.

– Akkor csak Addisonnal? – Dax szúrós pillantást vetett rá. – Azt mondtad, nem azért jöttél ide, hogy kifogásokat keress. De nagyon is ezt teszed!

Aha. Ez bizonyos fokig csípett – valaha nagyon is kedveltem ezt az embert. De nem vártam volna el tőle, hogy ne álljon a társa mellé. Én biztosan Dax mellé állnék.

Lassan felemelve a kezét, Grayden a homlokához dörzsölte az egyik ujjpercét. – Én csak fenn akarom tartani a békét.

– Akkor azt kellett volna tenned, amit mondtam, és ragaszkodnod kellett volna ahhoz, hogy megfogadja a figyelmeztetésemet – mondta Dax egy cseppet sem megenyhülve. Én azonban nem tekintettem hidegnek. Egyszerűen nem az az ember volt, aki elnézi, ha valaki rosszat tesz neki, vagy a védelme alatt állóknak. Ezt mindenki tudta.

Ebben az értelemben Felicity a következmények teljes tudatában vetette meg az ágyát. Ha azt hitte, hogy van esélye megmenekülni tőlük, azért csak saját magát hibáztathatta. Különösen, mivel a férfi már figyelmeztette szóban.

Az orra alatt káromkodva Grayden felém fordult.

– Sajnálom, amit Felicity tett! Ő is sajnálja. Kicsinyes és aljas dolog volt, de nem hagyhatnánk, hogy ez ne fajuljon tovább?

Dax egy újabb lépést tett felé. – Eszedbe ne jusson így megkerülni engem! És egy percig se hidd, hogy Addison bármivel is tartozik a nődnek, legkevésbé azzal, hogy szabad utat adjon neki a szemrehányásokhoz, amikor csak kedve tartja. Felicity már túl sokszor megtette – ennek most vége!

Grayden végigsimított az arcán. – Te nem próbálnád ezt helyrehozni a helyemben, Dax? Ő a gyermekeim anyja. Mi mást tehetnék? Hátradőljek, miközben te bántod őt?

– Nem áll szándékomban fizikailag bántani őt, Grayden! Nem verek nőket – ezt te is tudod. Nem fogok hozzáérni, de meg fog fizetni azért, amit tett! Ezt nem tudod megakadályozni.

– És azt hiszed, hogy ezt annyiban hagynám? Hogy nem foglak büntetőeljárás alá vonni... – Elhallgatott, amikor Daxból ziháló kuncogás tört elő.

– Természetesen megpróbálhatnád. De nem lenne ügyed. Nem lesz semmi, ami összekötne engem azzal, ami ezután következik. Az állításaid elutasítanák a bíróságon, ha egyáltalán eljutnának odáig. – Dax egy pillantással elutasította a férfit. – Most pedig kifelé a házamból!

Grayden testtartása megrogyott. Rám nézett, a vereség képe. – Tényleg sajnálom, ami történt!

Hittem neki. Elhittem, hogy őszintén fájt neki, hogy a nője így célba vett engem. De azt is hittem, hogy nem tudná megakadályozni, hogy újra megtegye, és így talán mindenkinek az lesz a legjobb, hogy Dax közbelép.

Grayden megereszkedett vállakkal ment el. A nagy, padlótól a mennyezetig érő ablakon keresztül figyeltem, ahogy végigsétál a felhajtón, beszáll a kocsijába, majd elhajt.

– Kiakasztott, hogy jogi lépésekkel fenyegetett meg, de azt is tudom, hogy ez teljes blöff volt – mondtam, és megfordultam, hogy Dax elbűvölő, össze nem illő szemébe nézzek – a sötét érzelmek vihara még mindig ott forrongott benne. – Csak tehetetlennek érzi magát, és nincs hozzászokva ehhez az érzéshez.

– Sajnálod őt – érzékelte Dax.

– Egy kicsit. A fickó lehetetlen helyzetben van. Nem fog neki tetszeni, ahogy a nő viselkedik, nem akarja, hogy ez így folytatódjon, de természetesen megpróbálja majd megmenteni a nőt önmagától és másoktól.

– És az nem bánt téged, hogy lényegében a nő pártját fogja?

– Nem kellemes érzés, de nem is várnék mást. Ő a társa. – Kicsit megcsóváltam a fejem. – Miért gondolod, hogy ez megbántana engem? Mondtam már, hogy nem érzek viszonzatlan szerelmet iránta!

– Igen, mondtad! De az embereknek megvan a módjuk arra, hogy elrejtsék maguk elől az érzéseiket, ha nem akarnak szembesülni velük.

– Más szóval, azt hiszed, hogy egyszerűen csak azt mondom magamnak, hogy nem érdekel, de valójában ez nem igaz? – kérdeztem némi meglepetéssel.

Dax összeszorította az ajkát. – Nem mondanám, hogy szilárdan hiszem, hogy ez a helyzet, de mindenképpen lehetségesnek tartom.

Éreztem, hogy összeszűkül a szemem.

– Miért? Vannak megmaradt érzéseid a múltadban volt nők iránt, Gracie-n kívül?

– Nem. De azt sem állíthatom, hogy szerettem volna őket.

– Talán csak nem olyan nőkkel voltál kapcsolatban, akik igazán megfeleltek volna neked. – Lehetséges volt, hogy szándékosan – még ha csak tudat alatt is – olyan partnereket keresett, akikhez nem tudott teljes mértékben kapcsolódni. Ahogy Brooks rámutatott, Dax szűken tartotta a körét és a mentális falait. Érthető, hogy kerülte azokat, akik esetleg átcsúszhattak a védelmén.

Ahogy ekkor Daxre néztem, nehéz volt visszatartani, hogy ne kússzon együttérzés az arckifejezésemre. Sóvárogtam ezért a férfiért, aki mindig is csak a hozzá legközelebb álló emberekben tudott megbízni; akit a külvilág annyiszor cserbenhagyott, hogy védekező mintákat és korlátokat alakított ki, amelyek fokozatosan beépültek a személyiségébe.

– Nos – kezdtem, keresztbe fonva a karjaimat a mellkasom előtt –, tévedsz, ha azt hiszed, hogy még mindig érzek valamit Grayden iránt – teljes mértékben biztosíthatlak, hogy minden ilyent megölte.

Dax hosszan és alaposan tanulmányozott, de nem szólt semmit.

– Visszatérve Felicity ügyére... mit fogsz tenni?

A válla lusta, gördülékeny mozdulattal felemelkedett és lesüllyedt. – Semmit, amit ne érdemelne meg – hárított. – Figyelmeztettem, hogy tartsa magát távol tőled. Figyelmen kívül hagyott.

– Azt hiszem, azt gondolja, hogy a rokoni kapcsolatotok miatt mentesül minden következmény alól.

– Ha ez így van, akkor hamarosan meg fog győződni ennek az elméletének a helytelenségéről. – A tekintete végigsiklott az arcomon. – Jól vagy?

– Úgy érted, hogy feldúlt vagyok-e a kis jelenet után, amit okozott? Nem, ő csak egy nagyszájú ostoba. Semmi különös vagy különleges.

– Lehet, hogy így van. De soha ne becsüld alá a hülye embereket – a józanész gyakran elkerüli őket, ezért olyan dolgokat tesznek, amiket nem kellene. Ez egy jó példa erre.

Egyetértésemet egy enyhe biccentéssel fejeztem ki.

– Remélhetőleg ez lesz az utolsó mutatványa!

– Úgy viselkedik, mint egy elutasított nő – tűnődött. – Amennyire én láttam, soha nem viselkedett így, amikor Grayden másokkal volt együtt.

– Az ő fejében mindig is a markában volt a férfi, amikor külön voltak. Bármikor megránthatta a szálakat, felajánlhatta, hogy kibékülnek, és a férfi buzgón visszabattyogott hozzá. Akkor is megtette ezt az ajánlatot, amikor velem járt, de Grayden visszautasította.

Dax pillantása kiélesedett. – Más szóval, te elvágtad a szálakat.

– Ő így látja. Én inkább úgy éreztem, hogy a pasas egyszerűen csak belefáradt Felicity játékaiba.

– Ha így lenne, nem ment volna vissza hozzá.

– Arról beszélt, hogy elköltözik a gyerekeikkel. Nem tudom, hogy valaha is szándékában állt-e beváltani ezt a passzív-agresszív fenyegetést, de Grayden nem akart kockáztatni. De azért még mindig törődnie kell vele. Főleg, ha újabb gyerekkel próbálkoznak.

Dax elhúzta a száját. – Nem vagyok benne biztos, hogy elhiszem, hogy azt teszik. Nem lepődnék meg, ha Grayden hazudna a nő érdekében, hogy próbálja hatástalanítani a helyzetet. Nem is kellett volna próbálkoznia. Felicity már túl sokszor baszta el. Nem fogom hagyni, hogy megússza a dolgot!

– Lehet, hogy ettől ribanc leszek, de nem is érzek késztetést arra, hogy ezt kérjem tőled.

– Ettől még nem leszel ribanc. Olyanná tesz, aki nem tűri a szarakodást – senkinek sem kellene. – Lassú léptekkel közeledett felém, és a pulzusom kiszámíthatóan megugrott. – Véleményem szerint nem pusztán az a problémája veled, hogy elvágtad azokat az előbb említett szálakat. És nem is csak az, hogy a fickó még mindig törődik veled – ami így van, tisztán láttam. – Dax olyan közel állt meg előttem, hogy a testünk szinte összeért. – Hanem az, hogy nem érzi magát egyenrangúnak melletted. Felülmúlod őt.

Ami elég nagy bók lett volna, csakhogy... – Nem nehéz felülmúlni olyan valakit, mint Felicity. Mindegy, elég volt belőle. Milyen volt a napod?

– Jól ment. – Ez volt minden, amit mondott.

– Hűha, ne árassz el információkkal!

Az ajkai felfelé görbültek. – Nincs semmi említésre méltó.

Inkább semmi, amit el akart mondani. – Mi lenne, ha... megválnál egy dologtól, amit ma csináltál? Csak egy. Azt hiszem, azt meg tudod oldani. Talán.

A tekintete röviden a számra meredt. – Gondoltam rád – mondta, és a hangja egy oktávval elmélyült. – Arra, hogy mit fogok veled később csinálni.

Bár a hormonjaim felujjongtak, elutasítóan legyintettem a kezemmel.

– Ez nem olyan dolog volt, amit ne sejtettem volna. Pasi vagy. A pasiknak az agyukban van a szex. Mondj még valamit!

– Szétrúgtam Thaddeus seggét, miután jelenetet rendezett az otthona közelében, amikor az apja nem volt hajlandó odaadni neki a kocsikulcsát.

Éreztem, ahogy az ajkam vékony vonallá préselődik.

– Megint részeg volt?

– Beakasztva. A szülei végre keményen szembeszálltak vele, de egy kicsit későre hagyták. Sok munkára lesz szükség a részükről, hogy megfékezzék.

– Amikor azt mondod, hogy ismét szétrúgtad a seggét, gondolom, hogy ez egy-két fenyegetést is tartalmazott.

Dax csak egy halk hümmögést adott ki.

– Tényleg nem kéne annyit beszélned! Nehéz szóhoz jutnom.

Mosoly világította meg a szemét. – Ezt majd észben tartom. – Egy pillantást vetett a nagyon drágának tűnő karórájára. – Gyorsan telefonálnom kell. Aztán ehetünk. Nézd végig az étlapot, aztán mondd meg, mit szeretnél, hogy megrendelhessem.

– Hogyne, töki!

Hüledezve nézett rám. – Töki?

Megvonogattam a vállamat. – Úgy éreztem, hogy kipróbálom. Nem tetszett. Neked?

– Örülnék, ha soha, de soha többé nem hívnál így!

– Akkor hagyjuk a tökit.

– Igen. Igen, hagyjuk!