28. Fejezet

 

Huszonnyolcadik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

– Dobtad a barátaidat egy faszért!

Később azon a héten, elfordulva az irodai irattartó szekrényemtől, a homlokomat ráncolva néztem Sabrinára.

– Mi van?

Összefont karokkal állt az asztalom előtt, és röviden lehajtotta a fejét, miközben elismerte: – Oké, szóval, időnként találkozol Tamarával és velem egy italra, vagy ilyesmire. De ez a probléma – csak időnként teszed.

Felsóhajtottam. – Úgy viselkedsz, mintha csak ritkán találkoznánk.

– A munkában veled tölteni az időt nem ugyanaz. Ez nem barátkozás.

– Igaz. – Halk fémcsikorgás hallatszott, amikor kihúztam egy szekrényfiókot. – De csak azért, mert nem megyek veled rendszeresen szórakozni, még nem jelenti azt, hogy dobtalak egy farok miatt, vagy bármi más miatt. – Kihúztam egy aktát a fiókból, majd becsuktam. – Dax és én megfogadtuk, hogy otthon is együtt töltjük az időt, mint más párok. Ahogy azt te is jól tudod!

– Igen – engedte meg Sabrina vonakodva –, de az elmúlt hetekben sokkal több időt töltöttél vele, mint korábban.

– Nem, nem tettem.

– Uh, dehogynem!

Igen, így volt. Mert szerettem a közelében lenni. Nagyon is.

Alig vártam, hogy hazamehessek hozzá. Szerettem vele vacsorázni, időt tölteni vele, és hallani a napjáról. És szerettem, hogy erős, egészséges kapcsolat alakult ki köztünk. Mindebből semmit sem akartam megosztani a barátnőmmel, mivel nem akartam beismerni, hogy egyre jobban törődöm azzal a férfival, akihez egy átkozott üzleti megállapodás részeként mentem feleségül.

Kissé bosszankodva az érzelmi helyzetem miatt, lecsaptam az aktát az asztalomra. – Én otthonülő vagyok. Ezt te is tudod!

– Szeretsz otthon lenni, és egy könyvbe bújni, persze, de szeretsz kimozdulni is, és találkozni a barátaiddal egy italra, meg ilyesmi. Mostanában azonban teljesen remete lettél.

– Sajnálom, ha elhanyagoltnak érezted magad miattam! Hova szeretnéd, hogy elmenjünk? Máris intézem.

Összeszorította az ajkait. – Sehova konkrétan.

– Milyen időpontra gondoltál?

– Nem gondoltam semmire.

Éreztem, ahogy a vállaim leereszkednek, miközben egy hosszú sóhaj csúszott ki belőlem. – Szóval alapvetően csak kihasználod az alkalmat, hogy nyafogj.

Sabrina egy lépéssel közelebb lépett az íróasztalhoz.

– Csak azt teszem, hogy észrevettem, boldogan sokkal több időt töltesz otthon, mint korábban. Tehát érzelmileg vagy Dax péniszéhez, vagy hozzá kötődsz.

Megmerevedtem, a bensőm görcsbe rándult. – Egyik sem. – A szavak kifejezéstelenül és mereven jöttek ki.

Az arca elernyedt. – Ó, Istenem, az utóbbi! – Valahogy ráérzett.

– Nem, nem az! – csattantam fel, még a saját fülemnek is védekezően hangzott.

– Ne élj tagadásban! Ez unalmas!

– Nem tagadom, csak... neked tagadom. – Visszatértem a helyemre. – Nem akarok beszélni róla!

Leült az enyémmel szembeni székbe, arckifejezése lágy volt. – Magától értetődőnek tűnt, hogy ti ketten végül valamiféle baráti köteléket alakítotok ki – olyat, ami azzal jár, hogy közösen osztoztok az élet fontos mérföldkövein, mint például a gyerekvállalás meg ilyesmi. De nem számítottam rá, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.

Éreztem, ahogy összehúzódik a szemöldököm. – Nem tudom, hogy mondhatnám-e, hogy kötődtünk egymáshoz. Dax meglehetősen magának való érzelmileg.

Elgondolkodva hümmögött. – Hadd kérdezzek valamit. Ő is többet van otthon, mint régen?

Elgondolkodva húzogattam a számat. – Igen.

– Szóval talán nem te vagy az egyetlen, aki érzéseket táplál.

– Úgy mondod, mintha baktériumok lennének.

– Megfertőzik az embert, rátapadnak a bensődre, és ott otthont teremtenek maguknak. Ez kellemetlen lehet, ha egyoldalú. De... talán ez nem így van veled és Daxszel.

Szerettem azt hinni, hogy nem így van. Szerettem azt hinni, hogy nem magyarázok bele túl sokat a dinamikánkban bekövetkezett változásokba – például abba, hogy kissé tapizósabbá vált, hogy kereste a társaságomat, hogy viccelődött velem és ugratott, hogy apránként kezdett megbízni bennem. Sőt, többször előfordult, hogy arra ébredtem, hogy az ágyban alvás közben csökkentettük a köztünk lévő távolságot.

A könyökömre támaszkodtam az asztalon. – Néha tesz olyan dolgokat, amiből azt gondolom, hogy talán törődik velem, de nem abban az értelemben, hogy azt higgyem, mélyen érez irántam. – Nem voltam biztos benne, hogy ez valaha is meg fog történni. – Bár, hogy őszinte legyek, lehet, hogy én sem fogok mély érzéseket táplálni iránta. – Szívás azonban, hogy erősen azt gyanítottam, hogy fogok.

– De már nem csak egyszerű barátok vagytok? – kérdezte.

– Nem, ennél több vagyunk. – Egyelőre elég volt ennyi is. Annak kellett lennie.

Kopogás hallatszott a nyitott ajtón, ami után az egyik munkatársunk, Megan tett egyetlen lépést befelé az irodába. Szégyenlősen rám mosolygott.

– Elnézést a zavarásért, de egy nő keresi önt. Azt mondja, a neve Mimi.

Nagyon mozdulatlanná váltam. Á, a francba!

Sabrina mérgesen beszívott egy lélegzetet. – Ez a kurva kibaszottul komolyan gondolja?

Megosztottam Sabrinával néhány dolgot abból, ami Mimivel történt – leszámítva azt a részt, hogy a nő belezúgott Daxbe. Mondanom sem kell, hogy a legjobb barátnőm pillanatnyilag nem rajongott érte. Én sem, de nem állt szándékomban elküldeni Mimit. Nem, tudni akartam, mi inspirálta arra, hogy ide vonszolja a seggét. És volt néhány dolog, amit el akartam mondani neki.

Kihúztam magam a helyemen, és Meganhoz fordultam: – Küldd be, kérlek!

Egy biccentéssel Megan eltűnt.

Újra Sabrinára koncentráltam. – Majd én intézem ezt. Te menj vissza...

– Kizárt dolog, hogy egyedül hagyjalak azzal a ribanccal – jelentette ki, összefonva a karját. – Be fog jönni ide, és tovább fog magyarázni arról, hogy Daxnek nem kellett volna elvennie téged, és nem törődik veled, bla-bla-bla-bla. Szükséged van itt rám, hogy az erkölcsi támaszod legyek!

Türelmetlen pillantást vetettem rá. – Csak azért akarsz itt maradni, mert pokolian kíváncsi vagy!

– Hát, nem mondasz konkrétumokat – védekezett. – Én pedig nem szeretem a címszavas összefoglalókat.

Az ajtóra mutattam, és olyan pillantást szegeztem rá, ami azt sugallta, hogy nem fogom meggondolni magam.

– Majd odamegyek az asztalodhoz, ha itt végeztem.

Összeszorította az ajkát, majd felállt. – Rendben! – A drámakirálynő a felháborodás képmásaként vonult az ajtóhoz, és majdnem beleütközött Mimibe az ajtóban. Sabrina olyan pillantást vetett rá, ami lángra lobbanthatta volna húsát is, aztán elsétált.

Mimi pislogott, úgy tűnt, meglepte a rideg fogadtatás.

Nem érdekelt, hogy felálljak a helyemről, hogy udvariasan köszöntsem, vagy bármi ilyesmi szarság, hátradőltem a székemben, összekulcsoltam az ujjaimat, és a hasamra tettem a kezem. Nem szólaltam meg, mert megtanultam apámtól, néha a legjobb módja annak, hogy valakit rávegyek arra, hogy rátérjen a lényegre, hogy egyszerűen csak üres tekintettel nézek rá.

Körbepillantva, komótosan elindult a Sabrina által felszabadított szék felé.

– Szép iroda – mondta Mimi, miközben leült. – Nagyon elegáns. Bár egy kicsit csajos.

Majdnem a szememet forgattam a gúnyolódásnak szánt megjegyzésre. Nő voltam, ha esetleg nem vette volna észre. És nekem egy csepp bajom sem volt a „csajos” kifejezéssel.

Kissé mocorogni kezdett a helyén. – Gondolom, kíváncsi vagy, miért vagyok itt.

Természetesen.

– Gondolom, te sem örülsz, hogy látsz engem.

Pontosan.

– És bizonyára furcsa lehet neked, hogy szemben ülsz az egyetlen nő tükörképével, akit az a férfi, akihez hozzámentél, valaha is szeretett.

Hmm, nem, nem igazán. Mimire nézve nem Gracie-t láttam – a személyiségükben mutatkozó különbségek alapvetően elkülönítették őket egymástól. Különösen, mivel a személyiségük átszivárgott a viselkedésükbe. Ez azt jelentette, hogy más volt a modoruk, a mosolyuk, a testtartásuk és a gesztikulációjuk.

– De beszélni akartam veled – tette hozzá, mintha nem jöttem volna rá ennyire abból, hogy megjelent itt. – Vannak dolgok, amiket el akarok mondani.

Felvontam a szemöldököm egy mint például? kérdésre.

Sóhajtva megdörzsölte a fejbőrét. – Nem úgy értettem, amit Daxnek mondtam. Soha nem beszélnék róla a bulvársajtónak. Én csak...

– Dühös és féltékeny voltál, mert valaki mást vett feleségül, nem téged – fejeztem be helyette.

Keménység csúszott a szemébe. – Nem tudhatod, milyen érzés, amikor akarsz valakit, és utálod magad érte.

Talán nem, de teljesen biztos voltam benne, hogy én nem úgy kezeltem volna a helyzetet, ahogy ő tette.

Látszólag kényelmetlenséget érezve, megnyalta az alsó ajkát. – Amikor Gracie meghalt, úgy éreztem, ő az egyetlen, aki igazán megérti, mennyire fáj, ezért gyakran fordultam hozzá, hogy beszélgessünk. Annyira szerette őt. Azt hiszem, csak azután jöttem rá, mennyire, hogy meghalt. És minél több időt töltöttem vele, annál jobban kezdtem törődni vele. – Elhallgatott, és malmozott az ujjaival. – És annál jobban kezdtem utálni magamat.

– Mégis, folyton az útjába keveredsz – mutattam rá. – Miért teszed ezt? A családod többi tagja nem tartja vele a kapcsolatot. Semmi okod sincs rá, hogy te azt tedd. – Én személy szerint kivontam volna magam az egyenletből, mind a magam, mind Dax érdekében.

Megvonta az egyik vállát. – Talán büntetem magam, amiért azt érzem, amit érzek.

Felhorkantam magamban. – Nem érezheted magad annyira rosszul, ha folyamatosan próbálod elcsábítani.

Rózsaszín pír kúszott az arcára. – Láttál már, amikor be vagyok állva. Abban az állapotban nem igazán vannak gátlásaim.

– Ha csak erről lenne szó, egyszerűen kerülnéd az ivást a közelében – gúnyolódtam –, de te pont az ellenkezőjét teszed. Valószínűleg azért, mert szükséged van egy kis jó öreg holland bátorságra, hogy lépj, de azért is, mert aztán okolhatod az alkoholt, ha elutasít.

– Nem, én...

– Lehet, hogy neheztelsz arra, amit Dax iránt érzel. Lehet, hogy azt kívánod, bárcsak kikapcsolhatnád. De leginkább azt kívánod, hogy viszonozza az érzéseidet.

Mimi összevonta a szemöldökét. – Azt hiszed, a legcsekélyebb reményem is van arra, hogy valaha is szeretni fog? – Gúnyos horkantást eresztett meg. – Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy soha nem fogja azt érezni egy másik nő iránt, amit Gracie iránt érzett. Az ő elvesztése kivett belőle valamit. Vagy ő vett ki belőle valamit, amikor elment. Nélküle Dax nem teljes.

– Persze, hogy magával vitt belőle egy darabot. Az övé volt, amit elvehetett. Ez már csak így megy. – Ez nem azt jelentette, hogy Dax megtört, vagy, hogy valami tátongó lyuk van benne, de Mimi kitartóan úgy tekintett rá, mintha csak egy fél ember lenne.

– Lehet, de ő mindig is ragaszkodni fog a tökéletes kis Gracie-hez – vágta rá, és minden szótagjából keserűség csöpögött. – Gracie-hez, aki valójában nem is volt olyan tökéletes.

Éreztem, hogy összeszűkül a szemem. – Ha van valami mondanivalód róla, mondd ki! Ne célozgass rá!

Mimi fészkelődött a székében, és elfordította a tekintetét.

– Én csak úgy értettem, hogy, tudod, senki sem csak jó.

Talán. Talán nem.

Amikor először célozgatott arra, hogy van valami, amit Dax nem tud, azt hittem, hogy biztosan elmondott volna neki bármit, ami megszakítja a Gracie-vel való kapcsolatát. De... volt két húgom, akiket mindenemmel szerettem. Testvérek, akikért bármit megtennék. Hugik, akiknek megvédeném a titkaikat.

Lehet, hogy Mimi egy pöcs volt, de nagyon szerette az ikertestvérét; biztosan megtartotta volna a titkát. Főleg, ha annak leleplezése beszennyezné mások emlékét róla.

Nyomulhatnék, hogy több információt kapjak, de nem volt jogom hozzá. És a legkevésbé sem akartam, hogy olyasmit tudjak meg Gracie-ről, ami megbántaná Daxet. Őszinteséget ígértünk egymásnak, ezért kötelességemnek érezném, hogy elmondjam neki, és nagy szívás lenne, ha meg kellene tennem.

Így hát hagytam a dolgot, és inkább azt kérdeztem: – Miért vagy itt?

Mimi az arca belsejébe bökte a nyelvét. – Gondoltam, hogy te pontosan megérted, milyen nekem. Ugyanabban a csónakban evezünk. Szeretjük Daxet. Egy olyan férfit szeretünk, aki nem viszonozza, és soha nem is fog minket szeretni.

Ó, csak élvezte, hogy minden alkalmat megragadhat, hogy a fejembe ültesse a gondolatot, hogy Dax nem érez irántam semmit.

A feje nagyon lassan oldalra billent, miközben engem tanulmányozott. – Vagy azt hiszed, hogy ez egyszer majd megváltozik irányodba? Nem fog, tudod. Mások ugyanebben reménykedtek. Minden alkalommal összetörtek. – Szünetet tartott. – Volt egy nő, akiről azt gondoltam, hogy talán megszereti. Gyakorlatilag csak egy dugópajtás volt, de volt köztük valami. Mármint érzelmileg.

És nyilvánvalóan ki kellett volna borulnom és féltékenynek éreznem magam, amikor meghallom ezt – ez volt az a reakció, amit Mimi olyan szemmelláthatóan keresett. Erre a reakcióra vágyott tőlem, mert ő így érezte magát miattam – ki akarta egyenlíteni az esélyeket.

A helyzet az volt... igen, fájt hallani, hogy másokkal törődött. De ugyanakkor soha nem kívántam volna neki, hogy ennyi éven át egyedül legyen, és ne érezzen senki iránt semmit.

– Nem tudom, hogy tényleg Angelnek hívják-e, vagy ez csak egy művésznév – folytatta Mimi. – Sztriptíztáncosnőként dolgozik abban a klubban, amelynek a tulajdonosa volt. Így találkoztak. – Sunyi vigyor húzódott a szája egyik sarkába. – Úgy hallottam, hogy olyan volt vele, mintha szexfüggő lenne. Mintha egyszerűen nem tudott volna távol maradni tőle. Egyesek szerint a megszállottja volt.

Oké, igen, ettől fájdalmasan összeszorult a gyomrom.

– De ami közöttük volt, az nem csak fizikai volt. Nagyon védelmezőn viszonyult Angelhez. Birtoklón is. Véget vetett az öltáncnak, mert nem szerette, ha Angel ennyire közel került más férfiakhoz. Láttam, hogy jelentett neki valamit.

– Akkor biztosan gyűlölted őt.

Mimi vigyora megingott. – Nem, azt akartam, hogy Dax boldog legyen. A nő boldoggá tette őt.

Uh, nem, Mimi azt akarta, hogy vele legyen boldog, senki mással. Ami Angelt illeti... ha tényleg ennyire fontos volt neki, akkor furcsa volt, hogy nem volt köztük több egy ágybéli megállapodásnál. – Csak hogy tisztázzuk... úgy érzed, hogy mindez azért fontos, mert?

Mimi arca elvörösödött, miközben a gúnyos arckifejezése sértődöttségbe váltott. Annyi megvetés és keserűség kavargott a tekintetében, hogy csoda, hogy nem reszketett az érzelmek erejétől.

– Azért lényeges, mert a megszállottság sosem múlik el – vágott vissza. – Az övé biztosan nem. Még mindig tartja a kapcsolatot Angellel; még mindig elmegy a klubba, hogy megnézze, mi van vele; még mindig megoldja helyette az összes problémáját, mintha ő lenne a személyes lovagja a fehér lovon. Még pénzt is ad neki, ha szüksége van rá.

A megbántottság próbált szétáradni, de mentálisan leráztam magamról, biztos voltam benne, hogy nem titkolná el előlem, ha ilyen erős szerepet játszott az egyik exének életében.

– Nem hiszel nekem? – Mimi előkotorta a telefonját a táskájából, többször megkocogtatta a képernyőt, majd felemelte, hogy lássam. – Idenézz! Nézd!

A képernyőre fordítottam a tekintetem, és a gyomrom a mélybe zuhant. Daxről és egy hihetetlenül gyönyörű szőkéről volt egy fotó. Bensőségesen közel álltak egymáshoz a sztriptízbár előtti járdán, testük alig néhány centire volt egymástól, ahogy szemben álltak egymással. Dax a nő felé billentette a fejét, ő pedig mosolygott rá.

A testem megmerevedett, ahogy elvakított a rengeteg érzelem. Sokk. Megbántottság. Elárultság. Düh. Csalódottság. Ezen érzelmek mindegyike éles, bénító szúrás volt az összeszoruló mellkasomban.

Szétválasztva az ujjaimat, ökölbe szorítottam a kezem, és a fogaimat összeszorítva küzdöttem a primitív késztetés ellen, hogy megüssek valamit; hogy elvegyem tőle a telefonját, és átdobjam a szobán; hogy szétrúgjam Dax seggét, amiért szarik a bizalmamra, és... és... és... De ez nem vallott rá.

A fényképes bizonyíték ott volt, igen. De nem tudtam az árulást „összeilleszteni” azzal, amit tudtam róla. Egyszerűen nem tudtam.

Ott ültem, a döbbenet, a harag és a hitetlenség között ingadoztam, miközben hosszan és alaposan tanulmányoztam a képet. Daxet. A nőt. A hátteret. A megvilágítást. Kerestem a manipuláció jeleit, de nem találtam semmit. A fotó valódinak látszott, úgy tűnt...

A gondolataim megálltak, amikor eszembe jutott valami. Valami, ami a megkönnyebbülés hullámait küldte végig a szervezetemen, elsöpörve a rajtam eluralkodó sötét érzelmeket. Vettem egy összpontosító lélegzetet, és elernyesztettem az öklöm.

– Látod? – csattant fel Mimi. – Nem tudom megmondani, hogy lefekszenek-e vagy sem, de az biztos, hogy meghittnek tűnnek, nem igaz?

Én csak hümmögtem.

Zavarodottság ránca jelent meg a homlokán. – Ez nem zavar téged?

– De igen... ha ez nem egy régi kép lenne.

Megfeszült. – Micsoda?

– A lepusztult éjszakai klub a háttérben, közvetlenül a sztriptízbár mellett? Több mint egy éve bezárták. Ezt onnan tudom, hogy több legénybúcsút is szerveztem oda, mielőtt gazdát cserélt volna. Teljesen átalakították, és most egy kizárólag nőknek fenntartott sztriptízbár.

Szünetet tartva oldalra döntöttem a fejem. – Aggódnom kéne amiatt, hogy régebben az utcán fotóztad, mint valami lesifotós? Még mindig csinálod ezt? Mert ha igen, akkor ezzel gondom lesz.

Felpattant, az orrlyukai kitágultak, és erősen megszorította a telefonját. Azt hittem, talán kiviharzik, de ő ott maradt, nehezen lélegzett, és a mögöttem lévő falra bámult.

– Mit akarsz itt elérni? – kérdeztem, a harag ismét életre kelt a gyomromban. – Megbántani engem? Elvetni a bizalmatlanság magvait? Vitákat szítani köztem és Dax között? Mit?

A tekintete rám szegeződött, a düh pedig átalakult... szégyenbe?

– Ha azzal az elcseszett tervvel jöttél ide, hogy elhiteted velem, hogy Dax megcsal, hogy elhagyjam...

– Nem ezért jöttem – mondta, és lehunyta a szemét. Visszaengedte a fenekét a székre, nagy levegőt vett, majd újra kinyitotta a szemét.

– Tényleg? – húztam el szkeptikusan a számat.

– Tényleg. Igazából egyáltalán nem állt szándékomban megmutatni neked a fotót. Nem is jutott eszembe, amíg komolyan fel nem bosszantott, hogy ott ülsz és közömbösnek nézel ki. Egy ostoba sugallatra cselekedtem. És csak, hogy tisztázzuk, nem én csináltam a képet. Egy barátom tette; azért küldte el nekem, mert azt akarta, hogy a saját szememmel lássam, hogy Dax továbblépett, remélve, hogy ez majd engem is továbblépésre késztet.

Meredten figyeltem, nem voltam biztos benne, hogy a belőle áradó bűnbánó rezgés teljesen hiteles. Nem mondhattam, hogy megérintene, ha így lenne.

– Azért jöttem, mert... elhagyom Redwatert – bökte ki. – Nem tudom, mikor jövök vissza. Egy darabig még nem.

Bár mentálisan a levegőbe csaptam az öklömmel, kifejezéstelen maradt az arcom.

– De mielőtt elmegyek, négyszemközt akartam beszélni veled. Meg akartam érezni, milyen ember vagy. – Beletúrt a kezével a hajába. – Meg akartam érteni.

– Mit akartál megérteni?

– Hogy mi az, ami miatt neked megadta azt, amit a többieknek nem – ismerte be, fájdalommal teli hanghordozással. – Valószínűleg feleségül vette volna Gracie-t. De azok, akik előtte és utána jöttek? Nem, egyenesen visszautasította, hogy oltár elé álljon velük. Még csak meg sem kérte egyikük kezét sem. Megtudtam, hogy évekkel ezelőtt volt egy kis kalandotok, szóval tudom, hogy van múltatok. De még ez sem magyarázza meg, hogy miért vett téged feleségül. Nem lehet, hogy ennyi ideig epekedett utánad; nem maradt volna távol tőled – Dax utána megy annak, amit akar. – Felemelte a vállát. – Ennek az egésznek semmi értelme sincs számomra, és ő soha nem fog válaszolni a kérdéseimre.

Akkor megértettem. Ahogy én nem tudtam összeegyeztetni az általam ismert Daxet egy olyan férfival, aki megcsalna, ő sem tudta összeegyeztetni az általa ismert Daxet egy olyan férfival, aki elkötelezné magát egy nő mellett. A probléma az volt, hogy – ahogy egyszer arra Dax rámutatott – nem is ismerte a férfit. – Nézd, Mimi…

– Nem hazudtam Angelről! Úgy értem, nem, most nem tartja vele a kapcsolatot. De számított neki akkoriban, amikor még együtt voltak. Ahogy néhányan mások is a múltjából. De az ő ujjukra sem húzott gyűrűt.

– Csak azért, mert egy ember számít neked, még nem jelenti azt, hogy feleségül is akarod venni. Bizonyára neked is voltak már olyan barátaid, akiket, bármennyire is szerettél, nem éreztél hajlandóságot arra, hogy feleségül menj hozzájuk.

Összeszűkült a szeme. – És te miért éreztél hajlandóságot arra, hogy feleségül menj Daxhez? Nem szeret téged! Ezt mindketten tudjuk.

A szavak úgy vágtak belém, mint egy forró penge. Nem kellene. Nem kellett volna. De megtették.

– Talán tévedsz – mondtam, mivel nem volt kedvem beszélni neki az egyességünkről, vagy bármi más, ennyire személyes dologról. – Talán nem tudsz olyan jól olvasni benne, mint gondoltad. Ez megmagyarázná, miért vagy olyan biztos benne, hogy soha nem fog továbblépni, és miért veted rá magad folyton, arra gondolva, hogy valaha is bármi mást fog tenni, mint visszautasítani téged.

Éles lélegzetet vett. – Nem gondolhatod komolyan, hogy valaha is úgy fogsz neki számítani, mint Gracie!

– Miért? Mert te sosem számítottál neki úgy?

Összerezzent, de nem éreztem rosszul magam. Azok után nem, amit Daxnek mondott és tett, és azok után sem, amiket azóta mondott és tett, hogy besétált az irodámba.

Kiegyenesítette a vállát. – Hidd azt, hogy tévedek, ha ettől jobban érzed magad, hogy olyan ostobaságot csinálsz, mint, hogy hozzámész valakihez, akinek mindig csak a második választása leszel! De ezt megígérhetem neked: Mire legközelebb visszatérek Redwaterbe, te már nem leszel a képben – jelentette ki határozottan és pimaszul. – Eljutsz majd arra a pontra, amikor már nem tudod tovább titkolni magad előtt az igazságot, és elhagyod őt.

– És őszintén ezt akarod Daxnek? Azt akarod, hogy egyedül legyen? Ha így van, akkor ez nem igazi szerelem, Mimi. Közel sem az.

Önelégült tekintete megingott.

Előrehajoltam a székemben, és az alkaromat az asztalra támasztottam.

– Most, hogy elmondtad a magadét – kezdtem, a hangom szigorú volt, kemény éllel –, engedd meg, hogy én is elmondjam az enyémet! Akár tetszik, akár nem, Mimi, én állandó szereplője vagyok Dax életének. Nem megyek sehová. Azért vagyok itt, hogy maradjak. Neked pedig ki kell húznod a fejed a seggedből!

Amikor kinyitotta a száját, hogy visszavágjon, én tovább folytattam, és azt mondtam: – Túl sokáig nem tisztelted az érzéseit és a kívánságait. Ennek most vége. Mindennek. Soha nem lesz a tiéd. Soha. Nem akart téged, amikor egyedülálló volt, és az is biztos, hogy most sem akar téged, hogy házas! Fogadd el ezt, és lépj tovább az életeddel, ahelyett, hogy megpróbálod magad az övébe erőszakolni!

Az előbb még dühösnek tűnt. Most úgy nézett ki, mint aki képes lenne megnyúzni egy faszkalapot. Félig-meddig azt vártam, hogy átveti magát az asztalon, és a torkomnak ugrik, vagy ilyesmi. De nem tette. Csak vigyorgott rám, és a fogait csikorgatta.

– Tényleg azt hiszed, hogy azért vagy itt, hogy maradj? – Majdnem felkuncogott. – Ó, ez vicces! Tényleg. Hát nem érted még, édesem? Ha Daxről van szó, egyetlen nő sem azért van itt, hogy maradjon. – Talpra lökte magát. – Ha valóban másképp gondolod, akkor azt hiszem, tényleg csak annyit mondhatok, hogy... készülj egy durva ébredésre, amit hamarosan meg fogsz kapni!

– Csak utánad! – A helyemen maradtam, miközben ő gyakorlatilag kiviharzott az irodából. Hátrabillentettem a fejem, hosszan és hangosan felsóhajtottam, úgy éreztem, mintha a poklon mentem volna keresztül.

Pedig nem szabadott volna így éreznem. A gondolatnak, hogy Dax elárult engem, nem lett volna szabad összetörnie, de mégis megtette. Nem, nem egyszerűen összetört. Tönkretett. Kibelezett. Demoralizált.

Igen, becsaptam magam, amikor azt gondoltam, hogy még csak most kezdek érezni Dax iránt. Az igazság az volt... hogy már egy ideje így volt, és ezek az érzések egyre csak nőttek és nőttek.

Bassza meg ez a szarság!

Sabrina besietett, és egy pillantást vetett az ajtóra. – Mimi most nem tűnt boldognak. Mi volt ez az egész?

Nem akartam belemenni a részletekbe – főleg, hogy képtelen lennék eltitkolni Sabrina elől, mennyire veszélyesen megbántódtam, amikor majdnem bedőltem Mimi kis trükkjének – és ferdítettem: – Még mindig nem örül, hogy Dax továbblépett az életével. Úgy érezte, hogy ezt még egyszer közölnie kell.

Átkozottul jó volt neki, hogy elhagyja Redwatert, mert Daxnek nem fog tetszeni, hogy idejött. Egy kicsit sem.

 

∞∞∞

 

Később aznap, a villa bejárati ajtajának csukódásának hangja zökkentett ki az olvasott történetből. Összegömbölyödve a fotelemben, egy keményfedeles könyvvel az ölemben, a vintage faliórára néztem. Dax a szokásosnál egy órával később ért haza, de ez nem volt meglepetés – sms-ben tudatta velem, hogy egy utolsó pillanatban beugrott megbeszélésre kellett mennie.

Amikor hazaértem a munkából, szinte azonnal visszavonultam az olvasószobámba, mert el kellett merülnöm egy másik világban, hogy ne kelljen tovább gondolkodnom a Mimi-fiaskón. Nem voltam sokkal nyugodtabb, mint amikor először hagyta el az irodámat. Főleg azért, mert tudtam, hogy meg kell osztanom a történteket Daxszel.

Egy pasasnak arra lenne szüksége, hogy amikor hazamegy a munkanapja végén, pihenjen, kikapcsolódjon, és lazítson. Különösen egy olyan embernek, mint ő, akinek mozgalmasak voltak a napjai. Nem szabadna további problémákra hazaérkeznie, és én akartam az utolsó lenni, aki az ölébe borítja őket.

De a történtek elhallgatása szóba sem jöhetett. Nem azok után, amit egymásnak ígértünk. Így hát el kell mondanom neki valamit, ami fel fogja bosszantani, tönkreteszi az esti hangulatát, és valószínűleg meg is fogja bántani. Engem biztosan megbántana, ha Lake egyik rokona így viselkedne, és utálnám, ha Daxnek ilyen szarsággal kellene foglalkoznia.

Mivel nem siettem, hogy átadjam neki a korábbi összecsapást, megpróbáltam ismét a könyvembe temetkezni. De mivel túlságosan feszült voltam a közelgő beszélgetés miatt, szánalmasan elbuktam.

Éppen azon gondolkodtam, hogy megkeressem-e, amikor lépéseket hallottam közeledni a dolgozószobám felé. Pillanatokkal később laza, könnyed kecsességgel sétált befelé. Annak ellenére, hogy a gyomromban súlyos sziklák gyülekeztek, éreztem, hogy a szám kissé felhúzódik a látványától.

– Gondoltam, hogy itt talállak – duruzsolta.

Csúfondáros, hosszú sóhajt hallattam. – Nem sok választásom van a dologban. Úgy értem, több könyvet is adtál nekem. Nem fogják saját magukat elolvasni!

Szórakozó szikrák táncoltak a szemében. – Igaz. – Feltette a lábát. – Egy másik megjegyzés: anyám most véglegesíti a hálaadásra vonatkozó terveit. Tudni akarja, hogy biztosan az ő asztalánál fogunk-e vacsorázni.

– Mondtam, hogy igen – emlékeztettem.

– Igen, mondtad. De tudom, hogy a szüleid megpróbálták megváltoztatni a szándékodat.

Ó, mindent beleadtak, amit csak tudtak. Fogalmam sem volt, hogy miért. Nem volt újdonság, hogy makacsabb voltam, mint ők ketten együttvéve.

– Nem voltam hajlandó meggondolni magam, de megígértem, hogy jövőre együtt vacsorázunk velük, ha – és csakis akkor – apám és Ollie viselkedése javul veled szemben.

Dax szájának egyik oldala felfelé rándult. – Ravasz.

– Köszönöm, mézes puszedlim!

És el is halványult a mosolya. – Tényleg abba kéne hagynod ezt!

– Á, dehogy, az a küldetésem, hogy megtaláljam a tökéletes becenevet neked. Nem adom fel egykönnyen.

– Tegyél kivételt! – mondta, minden szót kihangsúlyozva.

– Ó, de...

– Nem, nekem nem kell, és nem is akarok becenevet!

– Néha azt hisszük, hogy nem akarunk valamit. De aztán amikor megkapjuk, el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle.

– Biztosíthatlak, hogy én soha nem akarok mást, csak nélküle élni.

Gőgös pillantást vetettem rá. – Engedtessék meg, hogy ne értsek egyet, de majd meglátjuk. – Becsuktam a könyvemet, és vettem egy előkészítő lélegzetet. – Szóval, történt valami ma.

A szemhéja enyhén leereszkedett. – Ez nem fog tetszeni, ugye?

– Kétséges, hogy tetszene – ismertem be, és a közeli asztalra tettem a könyvet.

– Folytasd csak!

Pozíciót váltottam, kihúztam a lábam a fenekem alól, hogy kiegyenesítsem a lábam. – Látogatóm volt a munkahelyemen.

A szemei összeszűkültek. – Grayden?

Lassan megráztam a fejem. – Mimi.

Valami sötét csúszott a különböző színű szemei mögé, miközben feszültség kúszott az izmaiba, a testtartását lustából és lazából merevvé és megfeszülővé változtatva. – Elment az irodádba? – kérdezte, a hangja érzéketlen volt.

Nyeltem egyet. – Igen.

– Mikor? – A halk kérdés olyan hirtelen hangzott fel, mint egy ostorcsapás.

– Ma délután.

Egyik szemöldöke felfelé emelkedett. – És te elküldted őt, igaz?

Tétovázva fintorogtam. – Nem egészen.

Egy rekedt káromkodás röppent ki a száján. – Miért egyeztél bele, hogy találkozz vele, Addison? És mi a fenéért nem hívtál fel?

Uh, úgy látszik, valami nem egészen volt tiszta. A legjobbnak tűnt, ha ezt a problémát most azonnal orvosoljuk. – Ahol fennáll a fizikai veszély lehetősége, ott hívni foglak. Máskor? Nem. Nem vagyok valami törékeny teremtés, aki nem tudja kezelni a saját szarságát.

Összeszorította az állkapcsát. – Mondtam már, hogy Mimi tud agresszív lenni.

– Híreim vannak számodra – én is! Ha valaha is rám támad, nem fog sértetlenül elsétálni. Úgyhogy azt hiszem, szerencséje volt, hogy ma nem volt a napirendjén fizikai fájdalmat okozni nekem.

– Mit mondott neked?

– Sok mindent. Összefoglalva... soha nem beszélne rólad a bulvársajtónak, utálja magát, amiért akar téged, biztos benne, hogy soha nem fogsz szeretni engem vagy bárki mást, meg akarja érteni, miért vettél feleségül, és úgy véli, hogy a múltadból a testvérén kívül csak egyetlen nő jelentett neked igazán valamit. – Már az utóbbi rész puszta gondolatától is forogni kezdett a gyomrom. – Mimi elég sokat beszélt róla.

A szemöldöke teljesen összeért. – Kiről? – kérdezte teljes értetlenséggel, mintha szó szerint fogalma sem lenne arról, hogy Mimi kit nevezhetett meg.

– Angelről. – Vigyázva, hogy a hangom egyenletes maradjon, figyelmen kívül hagyva, ahogy a gyomrom felfordult, hozzátettem: – Mimi azt mondta, hogy a megszállottja vagy. Nagyon védelmező és birtokló.

A homlokán elmélyültek a ráncok, majd elutasítóan megvonta a vállát. – Angelnek és nekem csak egy rövid ideig tartó kalandunk volt – semmi több – jelentette ki olyan határozottan, hogy egy pillanatig sem tudtam kételkedni benne.

És a világ ismét egy mesés, legcsodálatosabb hely lett.

A belsőm már nem kavargott, és azt mondtam: – Vagy Mimi nem hiszi ezt el, vagy csak meg akart győzni az ellenkezőjéről. Arról bizonyosan próbált meggyőzni, hogy még mindig viszonyod van Angellel.

A válla megmerevedett, és lassan pislantott egyet.

– Mondd ezt még egyszer!

– Mutatott nekem egy régi fényképet, amit elmentett a telefonjában – nyilván a barátja készítette messziről, majd elküldte Miminek, hogy megmutassa neki, továbbléptél. Egy kép rólad és Angelről, amelyen elég meghitten néztek ki együtt, miközben a sztriptízbár előtt álltok, ami korábban a tiéd volt. Mimi megpróbálta elhitetni velem, hogy nemrég készült a kép. Nem járt sikerrel, ami kissé felbosszantotta.

Bámult rám, az állkapcsa megfeszült, az arckifejezése jeges volt. – Arra célozgatott, hogy esetleg megcsalhatlak? – kérdezte, minden szavában volt valami érdes, mintha egy morgással küszködne.

Az alsó ajkamat rágcsálva bólintottam. – Igen.

Hideg düh úszott a szemébe, jegesre fagyasztva azt. A nyakát megfeszítette, összeszorította az ajkait, és az orrán keresztül vett egy mély levegőt.

– Nem tudom, hogy azzal a szándékkal jött-e az irodámba, hogy ezt a játékot játssza. Azt állította, hogy ez egy spontán ötlet volt, aminek azért futott neki, mert távolságtartó maradtam az ingerlési kísérleteivel szemben.

– Az, hogy tervezte-e vagy sem, lényegtelen! – préselte ki magából, minden szava éles volt, mint a penge.

– Egyetértek, csak azt mondom, hogy nem vagyok biztos benne, hogy végig szándékában állt-e ilyen történetet mesélni. Akárhogy is, arra törekedett, hogy én is azt érezzem, amit ő – megbántottság, düh, féltékenység. De nem állíthatta, hogy törődsz vele, hogy ilyen reakciókat csikarjon ki belőlem, ezért inkább az egyik korábbi dugópajtásodat választotta.

– Nem lett volna szabad időt szánnod rá!

Kidüllesztettem az állam. – Ez volt az én lehetőségem, hogy átadjam neki az üzenetet, hogy végérvényesen itt vagyok, és ezzel meg kell birkóznia. – Nem mintha hitt volna nekem. – Csak azt akarom, hogy hagyjon békén téged! Nem tetszik, hogy olyan dolgokat tesz, amivel megbánt téged. Nem tetszik, hogy nem fogadja el, mit akarsz, és mit nem akarsz. Ez semmiben sem különbözik attól, mintha azt akarnád közölni Graydennel, hogy vissza kell vonulnia.

Dax szája kemény vágásra húzódott, a szemei fellobbantak. Még nem mondta el, mi hangzott el közte és az exem között. Csak annyit mondott, hogy „elintézték”.

Dax hitetlenkedve rázta a fejét, kissé elfordította a testét, és a tekintetét a fal egy pontjára szegezte.

Talpra álltam. – A viselkedése nem lephetett meg ennyire. Már az esküvőnk előtt tudnod kellett, hogy Mimi esetleg kellemetlenkedni fog.

– Nem sejtettem, hogy ilyen messzire megy majd – válaszolta anélkül, hogy a szemembe nézett volna. – Kicsinyes módon viselkedik? Igen. Mindig is ez volt a stílusa. De megpróbálni komoly problémákat okozni a házasságomban? Nem. Ez a bosszúállásnak egy egészen más szintje.

– Ha ettől jobban érzed magad, nem azért tette, hogy megbántson téged. A kísérlete engem akart megbántani.

Összevont szemöldökkel fordult vissza hozzám. – Ettől egyáltalán nem érzem magam jobban! Távolról sem. Te az enyém vagy! Kurvára nincs joga a közeledbe menni! És felbosszant, hogy nem voltam képes megvédeni téged a baromságaitól. Nem láttam, hogy ez lesz.

A védelmező megjegyzésre mindenem nyúlós lett.

A tekintete kiélesedett, és oldalra döntötte a fejét. – A fotó, amit mutatott neked... Még csak nem is gyanakodtál, hogy nemrég készült?

Belemélyesztettem a fogaimat az alsó ajkamba.

– Bevallom, volt néhány másodperc, amikor – teljesen váratlanul – azt feltételeztem, hogy az. De a megcsalás ellenkezik azzal, aki vagy. Nem tudtam elhinni, hogy ezt tennéd velem. Egyszerűen képtelen voltam rá. Így aztán figyelmesebben is megnéztem a képet, és észrevettem olyan háttérinformációkat, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy a kép évekkel ezelőtt készült.

Valami olyan érzelem szivárgott a szemébe, amit nem tudtam pontosan megnevezni, felolvasztva az ott lévő düh egy részét. Ugyanezek a szemek nyilvánvaló megszállottsággal barangoltak az arcomon. – Nem hiszem, hogy bárki is bízott volna bennem ennyire, mint te.

A nyelvem hegyén ott motoszkált a kérdés: Még Gracie sem?, de visszatartottam. Nem lett volna tisztességes dolog megkérdezni. – Mimi azt is mondta, hogy vigyázol Angelre. Nem vádollak semmivel – siettem hozzátenni. – Csak tudom, hogy te védelmező ember vagy, szóval...

– Csak azokkal szemben, akik a védelmem alatt állnak. Nem tartottam kapcsolatot Angellel, mióta véget vetettünk a dugópajtási viszonyunknak.

Az utolsó csomó is leesett a gyomromban. – Jobb hírem is van, Mimi valójában elhagyja Redwatert egy időre.

Halk horkantást adott ki. – Hát persze, hogy elmegy. Nem akar velem szembenézni, miután előadta ezt a mutatványt.

Elővette a telefonját, hüvelykujjával feloldotta a képernyőt, majd néhányszor megkocogtatta, és a füléhez emelte a készüléket. A szoba elég csendes volt ahhoz, hogy halljam a tárcsázás hangját, hallottam, ahogy csörög, csörög és csörög, hallottam egy tompa automata hangot, hallottam egy határozott sípszót.

– Közönséges, Mimi – dörmögte Dax. – Amit ma tettél, az övön aluli volt. Úgy látszik, nem voltam teljesen világos, úgyhogy ezt most helyrehozom. Tartsd magad távol Addisontól! Ne lépj vele kapcsolatba, ne közelítsd meg, még csak rá se nézz! Baszakodj velem emiatt, de ha még egyszer baszakodsz vele, esküszöm, hogy olyan módon fogsz megfizetni, amit el sem akarsz képzelni! – Nehéz sóhajjal bontotta a vonalat.

Keresztbe tettem a karjaimat a mellkasom előtt. – Nem fog hinni neked. Ezt te is tudod, ugye?

– Tudom. Ahogy azt is tudom, hogy ez az én hibám. Ami őt illeti, túl sok mindent ráhagytam túl sokáig. Elég! Ha most blöffölni fog, azt fogja kívánni, bárcsak ne tette volna!

– Nem hiszem, hogy egy darabig hallani fogsz felőle. – Kellemes kilátás. – Sok időt akar majd hagyni neked, hogy lenyugodj. – Valami eszembe jutott, ezért hozzátettem: – Akár hiszed, akár nem, meg van győződve róla, hogy mire visszajön, én már nem leszek a képben.

Az arca megkeményedett. – Téved.

– Igen, téved. Reméljük, hogy nem lesz megint egy pöcs húzása, amikor ezt látja. – De őszintén, nem tartottam volna vissza a lélegzetemet, hogy kivárjam.