21. Fejezet

 

Huszonegyedik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

Másnap reggel forró víz ömlött rám a zuhanyból, én pedig teljesen összezavarodva bámultam Daxre. Meglehetősen váratlanul ért. Még abban sem voltam biztos, hogy mindig szándékosan tette. Egyszerűen nem olyan ember volt, akinek a tetteit vagy reakcióit tökéletesen meg lehetett volna jósolni.

Vegyük például a jelenlegi helyzetet.

Eddig háromszor lepett meg negyed óra alatt. Az egész akkor kezdődött, amikor belépett hirtelen a zuhanyfülkébe. Sosem zuhanyoztunk együtt. Ez nem egy kőbe vésett szabály volt. Csak nem csináltuk. De ma reggel olyan lazasággal csatlakozott hozzám, mint aki számára ez már megszokott dolog.

Nem mintha hozzám simult volna, vagy ilyesmi. Nem volt rá szükség – a fülke tágas volt, és a zuhanyfej is nagy. De közel álltunk egymáshoz, miközben külön-külön szappanoztuk le a testünket és mostuk meg a hajunkat.

Nem éreztem semmi olyat, ami közel állt volna a lezserséghez. Hogy is tehettem volna? Lehet, hogy a kezét magán tartotta, de a tekintete? Vad volt. Szemérmetlen. Sóvárgó. Mint egy éhező ragadozóé, aki épp vadászik; olyané, aki közel áll ahhoz, hogy elkapja a zsákmányát. A figyelmének ereje és súlya olyan erős és megfogható volt, hogy úgy éreztem, megérintett.

És igen, nedves voltam. Sőt, a hormonjaim is teljes gőzzel beindultak, az idegvégződéseim pedig teljesen felpörögtek.

Azt hittem, talán egy kis zuhanyszex miatt van itt – ezt teljesen el tudtam volna fogadni. De miután leöblítette magát, elhátrált. Ez volt a második meglepetés.

Csalódottság bontakozott ki a gyomrom mélyén. De nem hagyta el a fülkét, ahogyan azt gondoltam, hogy szándékában áll. Nem. Lazán helyet foglalt a zuhanyzó ülőrészén – a lábai szétterpesztve, a farka kemény, a testtartása teljesen alfás volt – majd elhelyezkedett, hogy figyelje, ahogy befejezem a zuhanyzást. És ezzel elérkeztünk a harmadik meglepetéshez.

A kezem megállt, miközben a hajamba dörzsöltem a hajbalzsamot, és kissé oldalra billentettem a fejem.

– Komolyan csak ott fogsz ülni és nézni?

Egyik izmos válla gördülékenyen felemelkedett és lesüllyedt. – Miért ne?

– Hát... általában nem szoktál ilyet csinálni. – És ez kibillentett az egyensúlyomból. Feszélyezett. Még egy kicsit félszegen is éreztem magam – biztos voltam benne, hogy ez látszott is a testbeszédemen.

Egyik szemöldöke felemelkedett. – Az én gyűrűimet viseled, igaz?

– Igen.

– Az enyém vagy, igaz?

A birtokos névmás váratlanul ért, és egy pillanatig haboztam. – Igen.

– Akkor miért érzed magad kényelmetlenül? Tudod, hogy biztonságban vagy velem. Szóval folytasd csak. Szeretném nézni. – Ez a lágy, hízelgő hangnem csalogató volt. Egy csapda. A bőséges, szexuális jutalom ígérete.

Ki ne vágyott volna szexuális jutalomra?

Készségesen hagytam, hogy a hangjába temetett kényszerítő hangnem behúzzon a nyúlüregbe. Olyan könnyűnek éreztem, ahogy a tétovaságom és a kínos helyzetem elszáll. Természetes módon beleestem abba a mentális térbe, ahol a biztonság és az izgalom összeolvadt.

A szemei összeszűkültek, és helyesléstől égtek. – Ez az, jó kislány. Minden mást engedj el!

Folytattam a hajbalzsam felvitelét, a bőröm forró volt, nemcsak a víztől és a párás levegőtől, hanem attól is, ahogy lustán végigsiklott rajtam a szemérmetlen mohósággal lángoló tekintete. Attól, hogy a figyelmének középpontjában voltam… rabul ejtettnek éreztem magam. Csapdába esettnek. Csupasznak. Minden védelmemtől megfosztva.

A pulzusom elvesztette a ritmusát. A szám kiszáradt. A mellbimbóim lüktetni kezdtek.

A várakozás egyre jobban átkúszott rajtam, kitöltve minden egyes résemet. A fülkében a levegő a sűrűből és melegből nyomasztóan elektromosra változott.

Miközben leöblítettem a hajamról a kondicionálót, a figyelmem a farkára esett – olyan vastag és kemény. Akartam. Azt akartam, hogy betöltsön, magáévá tegyen, megszálljon. Akartam a súrlódást, a tüzet és a boldogságot, ami utána következik.

Istenem, a szexuális feszültség szinte fájdalmas volt.

– Gyere ide! – mondta, a hangja elmélyült, sűrűsödött, átvette azt a hipnotizáló minőséget, amire a testem mindig is reagált.

A pulzusom azonnal megugrott. Áttipegtem a zuhanyszőnyegen, hogy a lábai közé álljak, izgalom íze ült a nyelvemen.

Végigsimított az ujjaival az egyik kiemelkedő mellbimbón. – Ma reggel választhatsz. Meg akarsz lovagolni, vagy azt akarod, hogy megdugjalak?

Igazából mindkettőt. De tegnap este meglovagoltam őt az ágyban. És most, a szükségtől feszülten, leginkább arra a szexuális durvaságra vágytam tőle, amely gyakran az erőszak határán egyensúlyozott. – Azt akarom, hogy megdugj.

Nyelvét az egyik feszes rügy köré fonta, és erősen megszívta, ami egy zihálást csikart ki belőlem. – Kemény lesz és gyors – figyelmeztetett.

– Jól hangzik. – Szerettem a gyors dugást.

Lassan felállt, és rám bámult. Egy merész és nem kapkodó mozdulattal a torkom köré fonta a kezét. A szorításában nem volt semmi könnyed vagy tétova. Határozott volt. Uralkodó. Jogosult.

És az egész lényem szinte elolvadt.

Nyalta és rágcsálta a szám egyik sarkát, miközben szabad kezével a puncimat tapogatta. – Nedves vagy?

Szétnyitottam az ajkaimat, hogy válaszoljak… – Bassza meg! – tört ki belőlem, amikor két ujját belém dugta.

– Hmm, az vagy. Jó. – A szája az enyémre tapadt, és belemerült a nyelve. Mint mindig, a szája most is magával ragadott. A csók az érzékiség tanulmánya volt, és szorosan összefonódott a mohósággal, a dominanciával és az elszántsággal.

A testem válasza azonnali volt. Felhevült, zsongott, feltöltődött – akárcsak maga a levegő.

Viszonoztam a csókot, a szívem hevesen kalapált, izgalom borzongása futott végig a gerincemen. Nem mozdította el az ujjait, csak ott tartotta őket, ahol voltak, még akkor is, amikor a puncim összeszorult és megfeszült körülöttük.

A gyomrom az aktivitás forrása lett – remegett, örvénylett és forgott. Mindenféle belső harangok, sípok és tűzijátékok robbantak fel. Jóleső vegyi anyagok zúdultak a vérembe, amitől szédült a fejem.

Visszahúzódott a csókból, elengedte a torkomat, és kivette az ujjait a puncimból. A szemében csillogó szükséglet derengett, felerősödött, villogott, miközben azt éreztem, hogy „lágy és érzéki” energia kezd utat engedni...

És aztán eltűnt.

Durván megfordított mindkettőnket, és a hideg csempézett falnak döntött. Tenyerével szorosan megragadta a fenekemet, és úgy emelt fel, mintha semmit sem nyomnék.

A lábaimat köré fontam, egyik kezemmel a tarkóját markoltam, a másikkal pedig a hajába túrtam. A szívem türelmetlen várakozással dobogott, amitől a légzésem is szaggatottá vált.

Dax belém nyomta a farkának széles fejét, ajkai a fülemet súrolták. – Azt hallottam, hogy ha első vagy egy nőnek, az nagyon birtoklóvá tehet. Kiderült, hogy ez igaz. – Ráhúzott a farkára, a birtoklás okozta sokk elrabolta a levegőt a tüdőmből, és túlfeszített falaim égni és lüktetni kezdtek.

Édes Istenem!

– Soha nem szerettelek mással látni! És most – kezdte visszahúzni a farkát –, most már soha többé nem leszel más férfié! – Keményen dugni kezdett, az üteme gyors és őrült volt, a hosszával minden egyes lökésnél súrolta a csiklómat.

Szorosabban kapaszkodtam a hajába, és zihálva nyögdécseltem a hozzám szorított ajkakra. Az érzés, ahogy a farka újra és újra belém hatol, feszes belső izmaimnak feszül, mélyre nyomul... Semmi sem tudta felülmúlni. Semmi.

Gonosz feszültség éledezett mélyen a gyomromban, egyre erősebbé, egyre élesebbé vált, és minden egyes kemény, felfelé irányuló csípőlökéssel egyre erősödött. Ó, és akkor az orgazmusom fenyegetően közeledett felém. Gyorsabban és hangosabban nyögtem, körmeimmel a nyakát kapartam.

Ujjbegyei a fenekem húsába vájtak, és egyre keményebben kezdett dugni. – Hadd élvezzünk el mindketten!

Egyik kezemet kettőnk közé csúsztattam, megcélozva a csiklómat – húzogattam, köröztem rajta, csipkedtem. A szája morogva foglalta el az enyémet. Nem, felfalva megsemmisítette. A csók vad volt, zúzó, lázas. És a bennem kavargó feszültséggömb felemelkedett és szétrobbant.

Angyalok kórusa énekelt, miközben a káprázatos, fehéren izzó gyönyör átjárta a testemet, átitatva lényem minden porcikáját. A szájába sikoltottam, a puncim hullámzott és szorította a vadul belém nyomakodó farkát. A farka megduzzadt és lüktetett, amikor könyörtelenül mélyre nyomta még egyszer utoljára, és felrobbant.

Szemeim lecsukódtak, és mindent megtettem, hogy csillapítsam szaggatott zihálásomat, miközben fokozatosan alábbhagyott az orgazmusom. – Tényleg be kéne biztosítanunk a farkadat – böktem ki, és a fejemet a csempézett falnak döntöttem. – Tudod, a biztonság kedvéért.

– Arra az esetre, ha mi lenne? – kérdezte mosollyal a hangjában.

Megvontam a vállamat. – Nem is tudom. Csak a biztonság kedvéért.

Megsimogatta a torkomat, az ajkai felfelé íveltek.

– Persze.

Miután végeztünk a zuhanyozással, kilépett, és felkapott két törölközőt. Az egyiket átnyújtotta nekem, a másikat pedig a dereka köré tekerte, majd eltűnt. Megtöröltem a testem, belebújtam a köntösbe, majd megszárítottam a hajam.

Dudorászva egyenesen a szekrény felé vettem az irányt, és a ruhaválasztékomat tanulmányoztam, azon gondolkodva, mit vegyek fel. Balra pillantottam, amikor Dax besétált. Már fel volt öltözve, csodálatos testét tengerészkék póló és sötétszürke nadrág borította. Még ebben a golföltözékben is dögösen nézett ki – különösen, hogy a rövidujjú pólóból kivillantak izmos karjai.

Dax megállt. – Vannak terveid jövő szombatra?

Összeszorítottam az ajkaimat, miközben átlapoztam a mentális naptáramat. – Dolgozni fogok. Aznapra van beütemezve egy születésnapi parti.

– Van rá mód, hogy a csapatod nélküled is boldoguljon?

– Ha szükséges. – Az esemény nem volt nagy dolog. A család azt szerette volna, ha a lányuk tizenhatodik születésnapi bulija viszonylag visszafogottan zajlik. Oldalra billentettem a fejem. – Miért?

– Egy üzleti vacsorán kell részt vennem. Szeretném, ha elkísérnél!

Pislogtam. – Tényleg?

– Vendéggel hívtak. Nem gyakori, hogy a résztvevők plusz egy személyt visznek magukkal egy üzleti vacsorára, de nem is ritka. Természetesen az emberek ilyen alkalmakra a párjukat viszik, ha van.

– Tehát ez nem randi lenne? Kár – cukkoltam. – Valószínűleg szórakoztató lenne nézni, ahogy megpróbálsz romantikus lenni.

A szemöldöke enyhe sértettséggel emelkedett fel.

– Szerinted nem tudnék romantikus lenni?

– Ha tényleg az akarnál lenni – ha tényleg, nagyon, nagyon az akarnál lenni – persze. – A fickó valószínűleg bármire képes lenne, amit a fejébe vesz. – De lássuk be, ez a forgatókönyv sosem fog bekövetkezni, nem igaz?

– Nem – ismerte el készségesen. – Biztos, hogy a csapatod nélküled is boldogul?

– Igen, ez nem egy nagy esemény. – Nem lenne bajuk vele, többször dolgoztak már nélkülem is rendezvényeken. – Mesélj még a vacsoráról!

– Ez leginkább egy kapcsolatépítő esemény, bár sokkal kisebb léptékben. Minket is beleértve, a vendéglista mindössze tizenhat embert tesz ki.

Valószínűleg unalmas és monoton lesz, de talán hasznára válna a Zafírfénynek is, ha több szakemberrel ismerkednék meg az ő „világából”, így én is nyernék belőle valamit.

– Elég szomorú, hogy sok tevékenység, aminek hódolsz, alapvetően céges. Mint például ma is. Te és az apád üzleti partnerekkel mentek golfozni, hogy lehetséges üzletekről beszéljétek.

– Te viszont még mindig moziba készülsz Aliciával, ugye?

– Igen. Anyánkon kívül, aki sajnos nem tud velünk jönni, Alicia az egyetlen, aki hajlandó velem horrorfilmeket nézni.

– A testvéreim, meg Jag és Maverick később átjönnek – élő bokszot akarunk nézni, és most rajtam a sor, hogy a házigazdát játsszam. – Furcsán nézett rám, mintha arra várt volna, hogy panaszkodjak, amiért minőségi időt tölt a „fiúkkal”.

– Király! Alicia és én lehet, hogy beugrunk egy bárba, és iszunk pár pohárral, mielőtt hazaindulunk, de nem szuperkésőn jövök vissza. – Az arckifejezésében volt egy apró változás – nem tudtam értelmezni az érzelmeket. – Mi az?

– Van még egy kérésem.

– Micsoda?

Lassú, megfontolt léptekkel csökkentette a köztünk lévő rövid távolságot, amitől a gyomrom teljesen megrebbent. Valami csillogott a különböző színű szemeiben, az enyémekre szegeződtek, és rabul ejtette a figyelmemet.

– Azt akarom, engedd meg, hogy én választhassam ki mit viselsz ma!

Teljesen meghökkentem. – Micsoda? Miért?

– Csak úgy – válaszolta, az arckifejezése nem árult el semmit.

Csak bámultam rá, a puszta meglepettségtől nem találtam szavakat. Néhány nő talán még a beleegyezés gondolatától is meghátrált volna belülről. Én azonban furcsa erőt éreztem abban, hogy felülbíráltam a társadalmi elvárásokat. És véleményem szerint túl öreg voltam ahhoz, hogy azon aggódjak, mit gondolnak majd mások – különösen olyasmivel kapcsolatban, amit soha nem is tudnának meg rólam.

Ami leginkább megakadályozta, hogy hajlamos legyek nemmel válaszolni, az az volt, hogy a szexen kívül általában nagyon keveset kért tőlem. Olyan volt, mintha nem akart volna tőlem semmit – ez mind része volt az ösztönének, hogy távol tartsa magát tőlem, feltételeztem. Így aztán az, hogy nem csak, hogy befektetett abba, amit viseltem, hanem ki is akarta választani, inkább jó érzés volt, mint furcsa.

Volt még valami más is. – Kíváncsi vagyok, mit választanál.

– Csak egy módon tudhatod meg.

– Másképp nem mondod el?

– Nem. – A szája egyik sarka enyhén felfelé billent – tudta, hogy nem szeretem, ha a kíváncsiságom kielégítetlen marad.

– Valami kellemetlen dolog lesz?

– Nem.

– Olyan valami lesz, ami már a tulajdonomban van?

– Igen.

– Megfelelő lesz az alkalomhoz és az időjáráshoz?

Dax felsóhajtott. – Túlgondolod ezt az egészet. Ne tedd! Ez egy egyszerű kérés. Szabadon mondhatsz nemet. De ha beleegyezel – tette hozzá halkan – az a kedvemre lenne.

Megfeszítettem az alsó ajkamat, és igyekeztem megérteni a motivációit. Ha ez BDSM kontextusban történt volna, ahol a dominánsak gyakran szerették felöltöztetni az alárendeltjeiket, megértettem volna. Vagy ha két, szilárd kapcsolatban élő emberről lenne szó, akik élvezik, hogy együtt fedezhetik fel az identitásukat, akkor is megérteném. De ez... igen, egyszerűen nem értettem.

Nem volt gondom azzal, hogy megengedjem neki, hogy kiválassza a ruhámat. Nem kért semmi bizarr dolgot. És ez nem olyan volt, mintha vérrel írnék alá egy szerződést. Bármikor meggondolhattam volna magam, ha nem voltam elégedett a választásával. Egyszerűen csak azt szerettem volna tisztázni, hogy mi késztette a kérésre. De láttam az arckifejezéséből, hogy ezt nem fogom megkapni.

Vajon a kedvében akartam járni? Igen. Nem láttam szükségét, hogy ezt tagadjam magam előtt; nem tekintettem ezt gyengeségnek. Mi volt gyengeség abban, ha azt akartam, hogy valaki jól érezze magát? És az volt a benyomásom, hogy nem sok embert érdekelt igazán, hogy Dax „jól” érezze magát, ami túlságosan szomorú volt. Hozzászokott, hogy mások inkább ítélkeznek felette, félreértik, hazudnak róla, vagy próbálják megváltoztatni.

Az, hogy beleegyeztem a kérésébe, talán sokan nem tartanák normálisnak, de a Daxszel kötött házasságomban nem volt semmi igazán hagyományos. Soha nem lesz olyan kapcsolatunk és viszonyunk, mint a legtöbb párnak, így nem volt értelme azon aggódni, hogy úgy viselkedünk-e, mint ők.

A gardrób felé intettem, majd keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt. – Oké, rajta!

Egy csipetnyi elégedettség csillant a szemében, majd a választékom felé fordult. A vállfák csattogtak és az anyagok susogtak, ahogy lazán végigpásztázta. Daxben nem volt semmi határozatlanság – az élet minden területén gyors és hatékony döntéseket hozott. És ez nyilvánvalóan akkor is így volt, amikor az én ruházatomat érintő ügyekről volt szó, mert nem szöszmötölt, nem vacakolt, nem tétovázott.

Kiválasztotta a citromsárga övvel díszített ingruhámat, aminek volt egy hasíték a combrészén – véleményem szerint ez egy jó választás volt. Nem állt meg itt. Nem. A csipkés, citromsárga fehérneműmet választotta hozzá, és a fehér magas sarkú cipőmet, amin szintén volt egy sárga csík.

Amikor szétterítette a holmikat az ágyamon – a cipőm kivételével, amit a padlóra helyezett – hümmögtem.

– Ki gondolta volna, hogy egy divatrajongó lakozik benned?

A tekintetét halványan megérintő elkeseredettség csak mosolyra fakasztott.

– És nem fogod elárulni, miért „tetszik” neked, hogy beleegyezem ebbe? – Mert a halálba kergetett, hogy nem tudtam rájönni.

Biztosan megérezte, mert az ajkai csúfolódó mosolyra húzódtak. – Nem.

Seggfej!

– Mit szeretnél reggelizni ma? – kérdezte. – Megrendelem, amíg felöltözöl.

– Hmm, keksz és szósz jól fog esni.

Egy rövid biccentéssel eltűnt.

Ledobtam a köntösömet, felkaptam a ruhámat, magas lófarokba fogtam a hajamat, majd kicsit kisminkeltem magam. Elkészülve, mosolyogva hagytam el a szobát, amikor megszólalt a csengő. Megérkezett az étel. Remek időzítés.

Lementem a lépcsőn, több mint készen állva...

– Seriff – üdvözölte Dax, a nyitott bejárati ajtó mellett állva, széles testalkata eltakarta a kilátást.

A lépésem megtorpant. Seriff?

– Dax – dörmögte a másik hang. Lowe. – Reméltem, hogy rabolhatom pár percre az idődet.

Ez egy szándéknyilatkozat volt, nem kérés. De szinte észrevehetetlenül érződött benne egy kényelmetlen érzés is. Nos, kinek lenne könnyű követeléseket támasztani Daxszel szemben?

Végigsétáltam a folyosón, miközben Dax lassan félreállt, beengedve a másik férfit. A köpcös és tokás Lowe hajthatatlan tekintettel, nemtörődöm tempóban lépkedett befelé. De tömzsi vállának feszülése elárulta idegességét.

Nem volt egyedül, de a vele lévő zsaru – egy jóképű, sötét bőrű fickó, aki röviden biccentett Daxnek – nem lépte át a küszöböt. Számomra ez egy Ez nem tartozik rám gesztusnak tűnt. Ami azt jelentette, hogy Lowe nem „hivatalos” ügyben volt itt.

Lapos tekintete rám szegeződött. Megkeményedett. Mogorva lett. Nos, úgy tűnt, hogy ugyanolyan ellenszenvvel tekintett rám, mint az unokahúga és a dédunokaöccse. És nem mondhattam, hogy érdekelt volna.

Gyorsan eltüntetett minden kifejezést az arcáról, és Dax felé fordult. – Szép a házad. – Egy üres, felesleges megjegyzés.

– Terveim vannak, úgyhogy ezt gyorsan kell intézned – mondta Dax, a hangja nyugodt, de határozott volt. – Hagyd a csevegést, és áruld el, miért vagy itt!

– Rendben. – Lowe kidüllesztette az állát. – Hol voltál tegnap öt és hét óra között?

– Itt – hazudta Dax, a hangjában, arckifejezésében vagy testtartásában nyoma sem volt a megtévesztésnek. – Miért?

Lowe hunyorgott. – Van valaki, aki ezt igazolni tudja?

– Én. – Dax mellé léptem. – Addison Mercier vagyok, a felesége. – Rosszul éreztem magam, hogy hazudtam egy zsarunak? Ebben az esetben nem. Daxért mindenképpen megtettem volna.

– Miért érdekel a hollétem, Lowe?

– Blaise Buchanan – bökte ki kihívóan a seriff a nevet.

Dax enyhe vállrándítással válaszolt. – Mi van vele?

– Tegnap alapos verést kapott. – Lowe a fegyverövén pihentette a kezét. – Az anyja szerint közöd van hozzá.

– Blaise őt vádolta? – kérdeztem.

– Nem – mondta vonakodva a seriff, mielőtt újra Daxre szegezte volna a tekintetét. – Valójában hajthatatlan volt, hogy semmi közöd hozzá. De nem hajlandó megnevezni, hogy ki a felelős.

Összefontam a karomat. – Tehát lényegében azért jött ide, hogy megnyugtassa az unokahúgát, ahelyett, hogy ténylegesen egy életképes gyanúsítottat kérdezzen ki?

Lowe szeme ismét összeszűkült. – Ahol ilyen erőszakos incidensek történnek, ott Dax mindig életképes gyanúsított. És azt mondanám, van indítéka, hiszen tegnap volt egy incidens közted és Blaise között.

– Nem tudom, hogy „incidensnek” nevezném-e. Tett néhány okoskodó megjegyzést, hogy felvágjon a barátai előtt – mondtam, szándékosan lekicsinyelve a dolgot. – Tudja, milyenek tudnak lenni a tizenévesek. Azt is tudja, hogy az unokahúga milyen tud lenni. És mivel tudom, hogy egyáltalán semmi sem kötheti Daxet a történtekhez, mert, mint mondtam, itt volt velem, csak az idejét vesztegeti.

Enyhe pír festette be az arcát, de nem tagadta. Nem is tehette. Azért volt itt, hogy megnyugtassa az unokahúgát – ezt mindannyian tudtuk.

– Van még kérdés? – kérdezte Dax, és ezzel visszaterelve magára a seriff figyelmét. – Vagy végeztünk?

Lowe összepréselte az ajkát. – Lehet, hogy később lesznek még kérdéseim. Egyelőre azonban végeztünk. De bárki is tette rá a kezét Blaise-re, meg kellene fontolnia, hogy újra megtegye. – Mereven kisétált, vállat vonva elhaladva zsarutársa mellett. A fickó röviden felvonta a szemöldökét Dax felé, aztán Lowe nyomába eredt.

– Gondoltam, van egy kis esély arra, hogy ki fog kérdezni téged – mondtam Daxnek, miközben becsukta az ajtót. – Kézenfekvőnek tűnt, hogy Felicity kis meséket meséljen neki. Úgy értem, ő... Mi van? Miért nézel rám ilyen furcsán?

– Hazudtál neki – jegyezte meg Dax. – Nem kicsavartad az igazságot. Nem egyszerűen kihagytál részleteket. Egyenesen hazudtál.

Megsértődve, hogy ennyire rohadtul meglepettnek tűnt, elkomorultam. – Hát persze, hogy hazudtam! Azt hiszed, nem igazolnék neked alibit?

A hallgatása mindent elárult.

Éreztem, hogy összeszorul a szám, és csípőre tettem a kezem. – Nézd, lehet, hogy nem a hagyományos okokból házasodtunk össze, de attól még a férjem vagy. Hűséges vagyok hozzád. Teljesen. Mindig melletted fogok állni, történjék bármi is. Szokj hozzá!

A nyílt tekintetében annyi érzelem villant fel – mind ott volt és eltűnt a másodperc ezred része alatt, így fogalmam sem volt, mit gondol, vagy mit érez.

Egyik kezét a hajamba mélyesztette, és ökölbe szorította – nem túl erősen, de elég erősen ahhoz, hogy felkeltse a figyelmemet.

– Veszélyes ilyen ígéretet tenni egy olyan embernek, mint én. – A szavak lágyak voltak. Halkak. Komolyak.

Nyeltem egyet, a kezem lecsúszott az oldalam mellé.

– Nem tudom, hogy ez mit jelent.

– Azt jelenti, hogy betartatom veled – figyelmeztetett. – Még ha olyasmit is teszek, amit tudom, hogy nem fogsz elnézni – és rengeteg olyan dolog lesz, amit a legtöbb ember nem néz el – akkor is betartatom veled.

– És így is kell tenned. A szavamat adtam neked. – Felemeltem a kezem, és enyhén megmozgattam a gyűrűsujjamat. – Eddig nem tartottam magam mindig hozzá?

– De igen, így tettél. De hazudni egy zsarunak értem egy másik dolog. Nem kedveled, vagy tiszteled Lowe-ot. Tudnál hazudni a testvéreidnek, a barátaidnak, a szüleidnek? Hazudni értem azoknak, akiket szeretsz?

– Igen. – Ezt teljes bizonyossággal állíthattam. – Már megtettem. Mármint, hogy pontos legyek, ezek kihagyásos hazugságok voltak. Mint tegnap, amikor Sabrinának és a húgaimnak meséltem arról, amit Blaise tett. Sejtették, hogy személyesen fogsz vele foglalkozni – nem erősítettem meg. De ha egyenesen rákérdezték volna, hogy foglalkozol-e vele, akkor nemet mondtam volna.

Persze tudták volna, hogy hazudok. De meg is értették volna. Ismertek engem; tudták, hogy megvédem őt.

Dax szorítása annyira felerősödött a hajamon, hogy bizsergett a fejbőröm – és igen, au. Az orrán keresztül vett egy nagy levegőt.

– Hallva, hogy ilyen hűséget fogadsz nekem, el kell gondolkodnom azon, hogy van-e fogalmad arról, kihez mentél feleségül. Azt mondod, látod a farkast, de nem vagyok benne biztos, hogy tényleg tudod, mire vagyok valójában képes. Bár azt hiszem, ez vitatható. Meghoztad a döntésed. Most már túl késő, hogy visszavond. Nem engedném, ha megpróbálnád. Az enyém vagy. Az enyém lettél. Az ujjadon viseled a bizonyítékot. – Szünetet tartott, a szemei lángoltak. – És kurvára mindig az is leszel!

 

∞∞∞

 

Elmúlt este tíz, amikor hazaértem. Morajló hangok és mély férfinevetés tompa hangjai fogadtak, amikor beléptem. A hangok a nappaliba vezettek. A világítás halvány volt, és az említett fény nagy részét a szélesvásznú tévé villogása adta. Ez azonban nem akadályozta a kilátásomat. Végigsöpörtem a tekintetemmel a nagy téren, és... a fenébe.

Hahó, Daxen kívül egyetlen pasi sem érdekelt igazán, de ez nem jelentette azt, hogy ne tudnám értékelni, ha hazatérve öt parázslóan gyönyörű férfi látványát élvezhetem a nappalimban, nem igaz?

Dax, Caelan és Maverick a kanapén terpeszkedett, míg Drey és Jag fotelben pihentek. Rengeteg alfa és tesztoszteron volt a szobában. Az áldások tárházának micsoda bősége.

És Dax azt hitte, hogy talán panaszkodni fogok, ha hazatérve ezt a kis jelenetet találom itt?

Pfft!

Amikor öt szempár villant rám, elmosolyodtam. – Jó estét, fiúk! – Válaszul köszönéseket, bólintásokat, egy sörösüveg felemelését, sőt még egy tisztelgést is kaptam.

– Milyen volt a film? – kérdezte Dax.

– Örömmel mondhatom, hogy pokolian ijesztő. – Alicia annyira kiborult, hogy egy ponton keresztet is vetett – pedig ő még csak nem is volt annyira vallásos.

Jag elfintorodott. – Miért örülsz?

Felvontam a vállamat. – Mi értelme megnézni egy horrorfilmet, ha nem borzongsz tőle?

– Szép ruha – jegyezte meg Maverick. – Dax, tényleg hagytad, hogy így menjen ki? Mintha azt akarnád, hogy ráhajtsanak a pasik.

Kitértem volna az egész „hagytad őt” részre, mivel senki sem engedte, hogy bármit is csináljak. De hamar megtanultam, hogy Maverick szereti tőrbe csalogatni az embereket, aztán pedig hátradőlni és figyelni a műsort.

– Ne próbálj szarakodni!

Elvigyorodott. – De jó vagyok benne!

– Észrevettem. – A tévére pillantottam, és éreztem, hogy összeér a szemöldököm. Egy szuperdögös fickót interjúvoltak egy üvegfalú szobában, amely egy bokszringre nézett. – Ismerem az arcát valahonnan.

– Redwaterben lakik – mondta Caelan. – Ő Cole Delaney, a visszavonult bokszoló, aki feleségül vette...

– Izzy McKenzie-t – fejeztem be egy mentális csettintéssel, a híres fotósra gondolva, aki történetesen egy híres házaspár lánya is volt. – Most már emlékszem. – Néhányszor láttam őket együtt.

Drey már nyitotta az ajkát, hogy megszólaljon, de ekkor egy hang harsant fel a tévében, amitől a figyelme visszatért a képernyőre. – Mindjárt kezdődik a harc. – Azzal könnyedén minden tekintet otthagyott engem.

Azzal a szándékkal, hogy kiveszek egy üveg vizet, a konyha felé vettem az irányt. Mindössze három lépést tettem a nagy helyiségbe, mielőtt összerezzenve megálltam.

– Ó, kislány!

Lépések zaja előzte meg mögöttem Dax hangját.

– Mi az? – Mellém lépett, majd felsóhajtott. – Látom, egy újabb bűnügyi helyszín.

– Ne dramatizálj! – A szomorúan döglött egér felé intettem. – Ez egy természetes dolog.

– Természetes? – ismételte, a szemöldökét összevonva. – Ezt nevezed te természetesnek?

– A macskák megölik a rágcsálókat. Valószínűleg szinte az idők kezdete óta ezt teszik. Nem nagy ügy.

– Az egérnek nincs feje.

Nagyot nyelve bólintottam. – Azt látom.

Felvonta a szemöldökét. – Nem zavar, hogy a macskád láthatóan úgy döntött, hogy...

– Nincs bizonyíték arra, hogy Gypsy tépte le a fejét, oké. Ne tegyünk feltételezéseket. Lehet, hogy így talált rá.

Dax ismét felsóhajtott, és felkapta a szekrényből a szemeteslapátot és a kefét. – Lásd be, Addison, valami nagyon nincs rendben a háziállatoddal! – Felkapta az aprócska tetemet, és kivitte a szabadba.

Feltöröltem a padlót, majd kivettem egy üveg vizet a hűtőből, éppen akkor, amikor újra belépett a konyhába.

– Az irodámban leszek, ha bármire szükséged van.

– Vagy csatlakozhatsz hozzánk a nappaliban – javasolta. – Már csináltál ilyet korábban is, amikor focit és rögbit néztünk.

Mert igyekezni akartam megismerni a hozzá legközelebb álló embereket. Ráadásul jó móka volt hallgatni, ahogy a fiúk egymást szívatják. De... – Nem akarok állandóan bepofátlankodni a srácokkal töltött idődbe.

– Az nem „bepofátlankodás”, ha meghívnak, ugye? – Visszatette a szekrénybe a szemeteslapátot és a kefét. – Nos?

– Rendben. – Visszatettem a vizet a hűtőbe, és kivettem helyette egy sört, majd követtem Daxet a nappaliba. A sürgetésére bepréselődtem közé és a kanapé támlája közé.

Maverick fintorogva nézett rám, amikor kivettem néhány nachost a dohányzóasztalon álló tálból. A tekintete Daxre siklott. – Szóval itt az történik, hogy van egy feleséged, aki csupa előkelőség és szépség, de kinyit egy sört, nem nyavalyog a halom egészégtelen kaja miatt, és élőben néz sportot veled és a haverjaiddal?

– Igen – válaszolta Dax.

Maverick megrázta a fejét. – Szerencsés pöcs vagy!

Dax szája önelégült vigyorra görbült, ami azt mondta: Tudom!

Nos, legalább ő tudta.