13. Fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

Ha az volt a célja, hogy rövidzárlatot okozzon az agyamban, akkor jó eséllyel sikerrel járt.

Nem bántam, hogy lassú és gyengéd, de nem ez volt a kedvencem – túl türelmetlen voltam. Ez azonban nem csak egy könnyed csábítás volt. Ez nem egy szelíd, laza dugás előjátéka volt. Dax azt csinálta, amihez a legjobban értett – megzavarta a lelki egyensúlyomat azáltal, hogy felpörgette az érzelmeimet, és kibillentett az egyensúlyomból.

Tudtam, hogy bármelyik pillanatban át tud váltani a gyengéd és érzéki állapotból a kemény és agresszívba. Az erre várakozás egyszerre volt őrjítő és mámorító.

Lélegzetvételeim lerövidültek és felgyorsultak, küzdöttem a késztetéssel, hogy érte nyúljak. Ami sokkal nehezebbé vált, amikor a nyelvével végigrajzolta az alsó ajkam körvonalát – az arcomban lévő idegvégződések nem bírták túl jól az érzékszervi túlterhelés erejét.

– Karokat fel – mondta. – Jó! – Lustán lehúzta a cipzáramat, majd intett, hogy engedjem vissza a karjaimat az oldalam mellé. Óvatosan áthúzta a pántjaimat a vállamon, és hagyta, hogy a ruhám lecsússzon a testemen, és összegyűrődjön egy kupacba a lábamnál.

A szemeiben a testi vágy forrósága lobbant, amikor meglátta a fűzőmet és a csipkés bugyimat – mindkettő ugyanolyan elefántcsontszín árnyalatú volt, mint a ruhám. Meglepetésemre leguggolt. Élesen levegőt vettem, amikor az orra hegyével végigsimított a csiklóm fölötti, bugyival borított bőrcsíkon.

A keze egyenesen az egyik cipőpántra ereszkedett. Ügyesen kicsatolta, mielőtt a másikkal is megtette volna ugyanezt. – Lépj ki belőle! – Amint megtettem, félretolta őket, majd olyan gördülékeny mozdulattal egyenesedett ki, hogy az már-már kígyószerű volt.

A fejét az enyémhez hajtotta, végigsimított az ujjával az állkapcsom alján, az alsó ajkamat két ujja közé fogta, megrántotta az említett ajkat... majd visszahúzódott, megfosztva engem a csóktól, amire tudta, hogy vágyom.

Ez a rohadék!

– Ágy. – A hangja – olyan bársonyos, olyan mély, olyan magabiztos – könnyedén engedelmességre kényszerített.

Odasétáltam az ágyhoz, és hanyatt feküdtem a matracra. A bambuszlepedő hűvös és puha volt a bőrömön.

– Most csak maradj így ott! – Lehúzta a sliccét, majd levetette a nadrágját és az alsónadrágját. A farka telt és agresszívan kemény volt. Legalább huszonkét kemény, vastag centi. Igazán nem volt megdöbbentő, hogy a mellbimbóim megfeszültek, és a belső falaim összeszorultak.

Dax az ágy lábához siklott, amitől a szívverésem ismét elvesztette egyenletes ritmusát. Előrehajolt, megragadta a bugyim szegélyét, majd lehúzta rólam. A tekintete kovakő színűre sötétedett, miközben a puncimat bámulta.

– Csupasz, ahogy kértem.

Hát, tudtam, hogy a hasznomra válik.

A padlóra dobta az alsóneműmet.

– Meg akartam várni, amíg benned leszek, mielőtt hagylak elélvezni. De most... – Meleg, erős kezeivel olyan könnyed erővel és jogosultsággal tolta szét a lábaimat, hogy egy kicsit megszédültem tőle. – Most azt hiszem, azzal jutalmazlak meg, hogy hagylak elélvezni, miközben felfallak.

Nagyszerű! Minél hamarabb eljutottunk erre a részre, annál jobb. Már nedves voltam és készen álltam. A testem a várakozás pusztítóan magas állapotában lebegett, ami egyre elviselhetetlenebbé vált.

A combjaim közé térdelt, és azt mondta: – Remélem, nem ragaszkodsz hozzá!

Fintorogva ráncoltam a homlokom. – Mihez?

Kettétépte a fűzőmet, amitől több kis kampó is csilingelve csapódott a padlóhoz.

Döbbenten szippantottam be a levegőt, a tekintete pedig a melleimre esett. Olyan rendíthetetlen intenzitással bámult, hogy elégedett pír futott végig a nyakamon. A tekintete még lejjebb ereszkedett, megakadt a köldök piercingemen, és az azték virágtetováláson, amely az alhassom bal oldalán helyezkedett el.

Az ujjbegyével végigsimított a tetováláson.

– Ez új. Tetszik. Caelan munkája?

Megráztam a fejem. – Egy nyaraláson csináltattam évekkel ezelőtt.

Dax elvonta az ujjbegyét a tetoválástól, és körbejárta vele az egyik mellbimbót. – El fogok tölteni egy kis időt ezekkel a szép mellekkel. – A testével az enyém fölé hajolt, és megtámaszkodott az öklein a fejem két oldalán. – De előbb – megszívta a szám ívét – van valami, amit meg kell tennem.

Végigcsúsztattam a kezem a tömör vállán. – Mi lenne az?

Az ajkai az enyémre tapadtak. Végre. Érzéki, észbontó szexuális tapasztalattal csókolt meg – az ismerősségtől száz emlék árasztott el teljes erővel.

Nyelvének minden egyes ügyes simításával éreztem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek a pillanatban. Egészen addig, amíg már annyira a csókra összpontosítottam – ajkai melegére, nyelve bársonyos tapintására, fogai csípésére –, hogy elhalványult körülöttem a világ. Úgy éreztem, mintha belefulladnék a kémiai boldogságba, amely megtámadott. A fejem szédült. A gondolataim elmosódtak. A testem felhevült és remegett.

A vállába kapaszkodtam, körmeimet a bőrébe vájtam, kétségbeesetten vágytam még többre, még akkor is, ha a tüdőm ekkor már égett a levegőért. A csiklóm bizsergett, felemelkedtem felé, a farkához dörzsölődve szinte belesimultam a testemmel az övébe.

Megszakítva a csókot, Dax végigsimított ajkaival a torkomon, miközben a súlyával rám nehezedett, arra kényszerítve a testemet, hogy belesüllyedjek a matracba. Levegőért kapkodva, most, hogy a szám szabaddá vált, a csípője köré fontam a lábaimat. Nem tudtam újra felfelé ívelni vagy dörzsölődni – a súlya a helyemre szorított.

Rágcsálta a nyakam és a vállam közötti kis „boldog” pontomat, a gyönyör bizsergető szikráit küldve a csiklómba. Aztán beleharapott. Erősen.

Felszisszentem. – Au! Ez fájt!

Megnyalta a harapást, majd levegőt fújt az immár nedves bőrömre. Egy kis borzongás futott végig a gerincemen, ő pedig elégedetten hümmögött.

– Látom, ott még mindig nagyon érzékeny vagy.

Végigcsókolta magát a mellkasomon, és végignyalta a melleim ívét. A halmok, amelyekre komoly figyelmet fordított – nyomkodta, csipkedte, szopogatta, tapogatta. És nagyon hamar rájöttem, hogy az „ezekkel fogok egy kis időt tölteni” megjegyzése nem volt túlzás.

Mindkettőre pokolian ráment, és nem sietett; a saját lusta, érzéki tempójában haladt. Amikor éppen nem a melleimet gyúrta, akkor a bordáimon, a hasamon, a karjaimon vagy a combjaimon siklott végig.

A mellbimbóim hamarosan olyan érzékenyek és feszesek voltak, hogy lüktettek az élvezettől/fájdalomtól, ami pont akkor volt, amikor csókokat hintett végig a hasamra. A nyelvével felfedezte a tetoválásomat, mielőtt a figyelmét a köldököm körüli bőrre irányította volna – nyalogatta, csipkedte, szopogatta.

Aztán még lejjebb ment, amíg nem éreztem, ahogy meleg lehelete megérinti a puncimat.

Hála a jó Istennek!

Hozzám simult. – Emlékszem az illatodra, az ízedre.

Nyelvének első suhintása a csiklómat érte. A második cikcakkban haladt a redőimen. A harmadik a résemet nyalogatta... aztán elvesztettem a fonalat, mert azonnal munkához látott.

Ujjai a fenekem gömbjeibe mélyedtek, a helyemen tartva, miközben felfalt. Elsüllyedtem az érzések hullámai alatt. Annyira sok volt.

Az élvezet végigúszott az ereimben, megfeszítette a nyakamat, és megremegtette a combizmaimat. Feszültség épült mélyen legbelül – ami még szorosabbra tekeredett, amikor az ajkait a kis idegkötegemre tapasztotta, és gyengéden szopogatott.

A francba, már ezért is megérte hozzámenni. Komolyan. Úgy ette a puncimat, mintha az egy csemege lenne, amit meg akar ízlelni és élvezni.

Elfojtottam egy nyögést, amikor a nyelve bársonyos puhasága végigsimított a puncim bejáratán. Aztán már bennem volt. Mélyre hatolt, kavarogva, a g-pontomat piszkálva.

Megragadtam a haját, miközben meglovagoltam a nyelve lüktetését. Ő sekélyen tartotta. Szándékosan. És ez megőrjített.

Követelőzően megrángattam a haját, tudatva vele, hogy...

Egyik keze élesen a belső combomra csapott.

Zihálva megrándultam. A büntető csattanás szúrása egészen a lelkemig sugárzott, és a bennem lévő feszültség elpattant. Összetörtem, a fejem hátraesett, a puncim hullámzott, egy rekedt kiáltás kúszott fel a torkomon.

Dax töprengve hümmögött egyet. – Ez választ ad a ki nem mondott kérdésemre. – Addig csúszott felfelé a testemen, amíg ismét rám borult, széles vállai eltakarták a kilátásomat, így csak őt láttam.

Átlihegve a gyorsan elszabaduló orgazmusomat, gyorsan pislogtam. – Mi van? – kérdeztem, a hangom kissé karcos volt.

– Tudni akartam, hogy a fájdalom határán lovagolva még mindig elélvezel-e. Kiderült, hogy igen. – Lenyúlt, és belém igazította a farkának vastag fejét.

Hát, helló! Az ujjaimat az oldalába fúrtam, mert igen, végre! Nem mintha szörnyen nagy lett volna, de hónapok óta nem szexeltem, és ő komoly körmérettel büszkélkedett, így mindig volt legalább egy kis égető érzés.

Végigsöpört a kezével a combom külső felén, és megmarkolta a fenekemet. – Fogadj be!

Lábaimat a csípője köré fontam, és a kezem felsiklott a hátán, hogy megkapaszkodjak a vállában.

– Emlékszem, amikor először dugtam meg ezt a puncit – mondta, és ajkaival a fülem szélét súrolta. – Feszesebb voltál, mint bármi, amit valaha is éreztem. De te minden centit magadba fogadtál, még akkor is, ha fájt. – Lassan kezdett belém nyomulni, és felnyögött mélyen a torkából.

– Még mindig olyan otthonos!

Az ajkamba haraptam a tüzes égéstől, ami végigsöpört a bensőmben. – Várj, szükségem van egy pillanatra!

– El tudod viselni, mindketten tudjuk, hogy képes vagy rá! Csak még egy kicsi... – Még mélyebbre süllyedt, utat törve magának a duzzadt, makacs izmok mellett. Végül a mélyre ért. – Tessék, ez az, jó kislány!

Kényelmetlenül tele, kissé megmozdultam... amitől csak még mélyebbre csúszott bennem. A francba! Ez egyszerre volt jó és rossz, egyszerre volt öröm és fájdalom.

A könyökére támaszkodott. – A kezeid. Add ide őket!

A tenyeremet az övéhez szorítottam, és összefűztük az ujjainkat. Kissé elfordította a bal kezemet, hogy jól láthassa az ott lévő gyűrűket. A szeme mélyén olyan intenzitás gyűlt össze, mint egy kezdődő vihar. Azok a szemek az enyémre szegeződtek, miközben olyan messzire nyújtotta a karomat a fejem fölé, hogy éreztem a vállamban a rándulást.

Felziháltam, a mellbimbóim fájdalmasan megfeszültek, a belső izmaim görcsbe rándultak körülötte.

Fogait csikorgatva, lassan visszahúzódott.

– Azóta akarom ezt csinálni, mióta először besétáltál az irodámba. – Újra belém hatolt, csípője dühösen mozdult előre. Éreztem a golyóinak csapkodását minden egyes csodálatosan mély lökésnél.

A „lassan és gyengéden” gyorsan eltűnt, és most puszta, hamisítatlan szexuális agresszió volt. Imádtam ezt, és még szorosabbra fontam a lábaimat körülötte.

A fogait végighúzta a torkomon, és a kisebb harapástól megrándult a csiklóm. Megszorítottam a kezét, és megdöntöttem a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Halk morgás vibrált végig a bőrömön, majd erősen megszívta a pulzusom fölött lüktető bőrt. Mindeközben őrülten vad tempóban folytatta a belém hatolást.

Nem hazudhattam, az, hogy így lefogott, dalra fakasztotta a testemet. Nem pusztán a tehetetlenségről volt szó. Hanem arról, hogy ennek a férfinak az összes ereje – amit általában olyan szorosan visszatartott – rám irányult. Csak egy dolog tehette volna még jobbá. Csak egyvalami.

Figyelmes tekintete az enyémre szegeződött, túl sokat látott.

– Tudom, hogy küzdeni akarsz. Akkor küzdj!

Megrándítottam a csípőmet, és igyekeztem kihúzni a kezemet. Ő csak felnyögött, és erősebben fogott meg. Ismét megvonaglottam. Tekeredtem. Csavarodtam. Sziszegtem. Rángatóztam a szorítása ellen. Minél inkább hiábavalóvá váltak a küzdelmeim, annál közelebb kerültem ahhoz, hogy összeomoljak – ha ettől furcsa lettem, hát legyen.

A bennem kialakuló súrlódás hamarosan túl éles, túl szoros, túl statikus lett. – Dax...

– Semmi baj, kicsim, elélvezhetsz.

A tiszta boldogság forró szikrái villámcsapásként hasítottak át a testemen. Lángra lobbantam, szárnyaltam, sodródtam. Azt hiszem, sikítottam, de nem voltam benne biztos – túlságosan felemésztett a kielégülés, amely úgy lobbantotta fel a testemet, mint egy istenverte tűzijáték.

Dax nyögdécselt, miközben egyre erősebben és gyorsabban hatolt belém, csípőjének minden egyes lökése kemény és vad volt, ahogy a saját orgazmusát kergette. Aztán megtalálta, és a farkát lehetetlenül mélyre süllyesztette, miközben sugárban kilövellt belőle az ondó.

Arcát a nyakamba temetve rám omlott, légzése ugyanolyan szaggatott volt, mint az enyém. Istenem, ha be tudnám palackozni, amit most éreztem, akkor gazilliomos lennék. De tényleg, csont nélkülinek éreztem magam. Kimerültnek. Szédültnek. Békésnek. Teljesen nyugodtnak.

És megszálltnak. Tisztán és teljesen megszálltnak.

Adnék a fickónak egy arany csillagot, ha lenne. Talán még egy szalagot is.

Ez a házasság dolog eddig jól működött. Folytatódjon a szexuális szerencse!

 

∞∞∞

 

Másnap reggel a fürdőszobai tükörbe nézve elfintorodtam. Pfúj, olyan fáradtnak néztem ki, mint amilyennek éreztem is magam. Legalább nem voltak táskák a szemem alatt.

Keveset aludtam. Dax nem elégedett meg egy kör szexszel. Nem, több is volt.

Megdugta a számat. Szó szerint megdugta. És a torkomat is. Hátulról is durván a magáévá tett, miközben két ujját a seggembe süllyesztette.

Alapvetően nem hazudott, amikor azt mondta, hogy szándékában áll kihasználni és megbecsteleníteni.

Ezért néhány helyen fájtam, de nem annyira, hogy fájt volna járni vagy ilyesmi. Ami jó volt, mert hosszú nap állt előttem.

Miután elvégeztem a reggeli teendőimet, beballagtam az új hálószobámba. Daxet sehol sem láttam, de hallottam, ahogy lent szöszmötöl. Nem volt meglepetés, hogy üres ágyra ébredtem – elfoglalt fickó volt, akinek számos üzletet kellett felügyelnie. Személyes tapasztalatból tudtam, hogy elég nehéz egy vállalkozás vezetése.

Kihúztam a szekrényből a táskámat – amit a hét elején hoztam ide. Miközben az ágyra tettem, hallottam, hogy a telefonom újabb érkező sms-t jelez.

Gyakran ébredtem arra, hogy tucatnyi munkahelyi e-mail vár válaszra, de általában nem bővelkedtem a barátoktól és a családtól érkező sms-ekben. Ma reggel azonban több üzenetet is kaptam különböző emberektől – néhányan „bejelentkeztek”, néhányan megkérdezték, hogyan telt a nászéjszakám, néhányan megköszönték, hogy meghívtam őket az eseményre, és elmondták, hogy jól érezték magukat.

A „bejelentkezős” e-maileket a húgaim és anyukám küldték. Valójában azt akarták hallani, hogy jól vagyok, és nem bántam meg, ezért biztosítottam őket, hogy nincs okuk aggódni. Sabrina csupán azt szerette volna tudni, hogy tetszett-e Daxnek a fűző. Azt mondtam neki, hogy nagy sikert aratott, nem említve, hogy elszakította.

Úgy döntve, hogy hamarosan elolvasom az új üzenetet, felöltöztem, kicsit kisminkeltem magam, majd a mobilommal a kezemben lementem a lépcsőn. A fojtott hangot követve megtaláltam Daxet, aki a teraszon ült egy asztalnál. A telefonjába beszélt, előtte egy majdnem üres tányér és egy félig teli bögre.

És frissnek nézett ki, mint egy átkozott százszorszép, nem úgy, mint aki az éjszaka nagy részét ébren töltötte.

Istennek nyilvánvalóan voltak kedvencei, és Dax egyik volt közülük.

Az asztalon rozsdamentes acélkupolákkal fedett edények sorakoztak. Egy használatlan tányér is várakozott, evőeszközökkel, egy csészével, egy kávéskancsóval és tejszínnel együtt. Ez megmagyarázta, miért terjengett a levegőben kávé és étel illat.

Dax rám nézett, és üdvözlésképpen megbillentette az állát. Bár a tekintete felhevült, meg sem próbált megérinteni. Nem villantott rám egy lágy mosolyt, és nem tartott szünetet a beszélgetésben, hogy szóljon hozzám. De nem is vártam mást, tekintve, hogy természeténél fogva nem volt gyengéd vagy tapintatos. Ráadásul lehet, hogy jogilag összeköt minket a házasság, de érzelmileg nem.

Egy gyors mosollyal válaszolva, elfoglaltam a vele szemben lévő helyet, és örömmel vettem tudomásul, hogy meleg. A pergola bőséges árnyékot adott, de mégis átjutott a nap melege a szék szövetébe.

Megértettem, Dax miért döntött úgy, hogy itt reggelizik. Hihetetlenül békés volt. Olyan kevés zaj volt. Dax hangja mellett csak a madarak csicsergése, a magas fák enyhe nyikorgása és egy fűnyíró nagyon távoli berregése hallatszott.

Éhesen és kíváncsian emeltem fel egyenként a kupolákat, hogy megnézzem, milyen ételválaszték vár rám. Megpakoltam a tányéromat palacsintával és áfonyával, megöntöztem juharsziruppal, majd készítettem magamnak egy csésze kávét.

Amikor az első falat ételt a számba tettem, majdnem felnyögtem. A fenébe is, de jó volt az a palacsinta. Miközben rágtam, megnéztem az alig pár perce kapott üzenetet. Ollie-tól jött, és azt kérdezte, hogy kell-e segítség a cuccaim átpakolásában Dax házába. Éreztem, hogy megenyhül az arcom. Tudtam, hogy így akarja közölni velem, hogy a fenntartásai ellenére mostantól teljes mértékben mögöttem áll.

Küldtem neki egy sms-t, amelyben megköszöntem az ajánlatát, de biztosítottam róla, hogy mindent kézben tartok. Dax már tájékoztatott, hogy ő, a testvérei, Jag és Maverick majd gondoskodnak róla.

Miközben a reggelimet fogyasztottam, átfutottam az e-mailjeimet. Értesítettem az ügyfeleimet, hogy a házasságkötésem miatt az előző naptól az azt követő napig nem leszek elérhető. Bár megmondtam nekik, hogy minden kérdést továbbítsanak Sabrinának, még mindig kaptam egy rakás e-mailt és hangüzenetet, amelyek közül egyikre sem fogok válaszolni holnapig.

Végül Dax befejezte a hívást. A telefonját az üvegasztalra tette, és azt mondta: – Jó reggelt!

– Jó reggelt – viszonoztam, és a saját mobilomat is az asztalra tettem. – Mióta vagy fent?

– Körülbelül másfél órája, de nem hoztam ki az ételt, amíg meg nem hallottam, hogy mozogsz az emeleten.

Másfél órája? Csúnya pillantást vetettem rá.

– Jó lehet az éberség mintaképe lenni, amikor ilyen keveset aludtál.

Az ajkai megvonaglottak, és felvonta a szemöldökét.

– Azt akarod mondani, hogy inkább az alvást választottad volna az orgazmus helyett?

– Nem. – Villára vettem az utolsó falat palacsintát, és belemártottam a maradék szirupomba. – Csak azt nehezményezem, hogy te olyan ébernek és lendületesnek látszol, míg én úgy nézek ki, mint aki bármelyik pillanatban kidőlhet. – Ez egész egyszerűen nem volt fair.

– Alaposan megdugottnak látszol – javított ki lezserül. – Nincs ezzel semmi baj.

Pislogtam, szünetet tartva az étel rágásában. Csak ő tudott a szexről beszélni ugyanazzal a lazasággal, amit akkor is használt, amikor az időjárásról beszélt.

Felemelte a bögréjét. – Maverick, Jag és a testvéreim egy óra múlva találkozunk a házadnál, hogy áthozhassuk ide a holmidat.

– Feltételezem, hogy egyikük valami akkorát fog vezetni, ami elég nagy ahhoz, hogy bútorokat is szállítson – mondtam, miközben leraktam az evőeszközeimet a tányéromra.

– Maverick kölcsön fogja kérni az apja furgonját.

– Ollie felajánlotta a segítségét, ami valójában azt jelenti, hogy olajágat nyújt.

– Jó. Jobban örülnék, ha nem állnál ellentétben a fivéreddel. – Dax ivott egy kortyot a kávéjából. – Ha már az olajágakról beszélünk... Grayden küldött nekem ma reggel egy e-mailt.

Megdermedtem, miközben egy nedves törlőkendőért nyúltam.

– Azt állítja, megbánta, ahogyan mostanában viselkedett – pontosabban azt, ahogyan védte Felicityt és Blaise-t.

Éreztem, ahogy összeér a szemöldököm. – Védelem?

Dax ismét kortyolt az italából. – Valamikor azután, hogy felhívtam Felicityt, hogy figyelmeztessem, milyen kivételesen nagy hülyeség lenne, ha ő vagy a fia újra baszakodna veled, Grayden kapcsolatba lépett velem, és ragaszkodott hozzá, hogy túlreagálom a dolgot, és hogy „félreértés történt”. Megesküdött, hogy Blaise nem firkálta össze a táblát, és azt állította, hogy Felicity is csak azért volt veled goromba, mert részeg volt.

Micsoda seggfej! Grayden tudta, hogy a nő általában véve egy ribanc volt velem, és azt is tudta, hogy Blaise rendszeresen vandálkodik. Ugyanakkor Graydennek ki kellett állnia a családja mellett, nem igaz?

Horkantva feltéptem a nedves törlőkendő csomagolását.

– Szar húzás volt félvállról venni a viselkedésüket, de természetes, hogy megvédi őket.

– Nem hiszem, hogy a védelmezésről volt szó. Szerintem dühös volt rám, amiért az enyém lettél, és a Felicitynek és Blaise-nek szóló figyelmeztetéseimet ürügyként használta, hogy szemrehányást tegyen nekem.

Éreztem, ahogy a szemöldököm megvonaglik. – Miből gondolod ezt?

– Keserűség volt a megfogalmazásában. Az érzelem nem volt helyénvaló. Miért lenne keserű, amiért figyelmeztettem a nőjét és a mostohafiát?

Valóban miért? Megtisztogatva ragacsos ujjaimat, oldalra döntöttem a fejem. – Mit tettél?

– Elküldtem neki a térfigyelő kamera felvételét, amelyen egyértelműen Blaise az, aki megrongálta a parkolótáblát. Az magáért beszélt. Nem hagytam magam belevonni a vitába csak azért, hogy Graydennek legyen ürügye levezetni a feszültséget.

Ha az exem célja az volt, hogy valódi reakciót csikarjon ki Daxből, akkor rossz utat választott. Nem remélhetted, hogy egy mesteri manipulátort játszol, hacsak nem volt valami komoly játékod. Graydennek nem volt.

– Mi volt a reakciója a felvételre?

– Semmi. Ma reggelig nem is hallottam felőle. Bocsánatot kért azért, ahogyan viselkedett. – Dax szünetet tartott. – Azt is javasolta, hogy te és én menjünk el valamikor a közeljövőben egy vacsorára vele és Felicityvel.

– Micsoda? – böktem ki a tiszta hitetlenség humortalan kuncogásával. – Miért? Úgy értem, tudom, hogy ti ketten egyszer barátok voltatok, de az még a középiskolában volt, nem igaz?

– Igen. Elvesztettük a kapcsolatot, miután ő jogi egyetemre ment. Azt hiszem, el akart távolodni tőlem a hírnevem miatt, mert attól félt, hogy máskülönben egyetlen ügyvédi iroda sem fogja alkalmazni őt. – Gondtalanul megvonta a vállát. – A javaslat a közös vacsorára többé-kevésbé békeajánlat. Valószínűleg abban reménykedik, hogy el tudja simítani a dolgokat.

– Valószínűleg. Nem szeretném, hogy a családom feketelistán legyen nálad. – A használt citromillatú törlőkendőt a tányéromra ejtettem. – Ha azt akarod, hogy kössünk békét velük, benne vagyok. Ahogy már mondtam, nem akarom, hogy viszályba kerülj a családoddal.

Az igazat megvallva azonban nem voltam biztos benne, hogy ez sokat segítene. Felicity puffogna, hogy hozzámentem az unokatestvéréhez. Daxet és engem együtt látni nem olyasmi lenne, aminek örülne, nemhogy jóindulattal fogadná.

– És ahogy már korábban elmagyaráztam neked, Felicity és Blaise lehet, hogy vér szerinti rokonaim, de nincs köztünk semmilyen kapcsolat. – Dax letette a csészéjét. – Te viszont a feleségem vagy. Nem foglak semmiféle kellemetlen helyzetbe hozni. Azt sem várnám el, hogy békét köss valakivel, aki őszintén szólva, nem érdemli meg.

Ó! Nos... Akkor jó. – Válaszoltál az e-mailjére?

– Nem. És nem is áll szándékomban. Meg fogja kapni az üzenetet. De ha úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja, és kapcsolatba lép veled emiatt – akár telefonon, akár e-mailben – szólj nekem!

– Telefonon nem fog tudni kapcsolatba lépni velem. Nemrég letiltottam a számát. Már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tennem, ahelyett, hogy eltűrjem, hogy kedvére hívogasson és sms-ezzen, de nem akartam megadni neki ezt az elégtételt.

Dax szemöldöke megvonaglott. – Hívogatott és sms-t írt, miről?

– Semmiről. Véletlenszerű, jelentéktelen dolgokról. Ami szar volt, hiszen megígérte, hogy nem lépünk egymással kapcsolatba. – De Graydennek szokása volt megszegni az ígéreteket, ha rólam volt szó. – Valószínűleg eléggé megijedt tőled ahhoz, hogy innentől kezdve békén hagyjon.

– Ha nem hagyja abba, tudni akarok róla – mondta Dax, a tekintetéből figyelmeztetés sugárzott.

– Oké – egyeztem bele, több mint hajlandó voltam átadni neki a problémát, ha ez azt jelenti, hogy végre egy kis átkozott békét kapok az exemtől.

Dax felkelt a székéből. – Megkérek valakit, hogy jöjjön el az edényekért és a maradékért. Miután végeztek, indulhatunk. Hacsak nincs szükséged több időre?

– Nem, bármikor készen állok.

 

 

Nem sokkal később a bejárati ajtóm felé sétáltam – nos, ez most már többé-kevésbé Alicia bejárati ajtaja volt, mivel én ma kiköltözöm, hamarosan az övé lesz a ház. Kifújtam a levegőt, nem szerettem a bőrömet sütő napfény súlyos forróságát. Kihúztam a zsebemből a kulcsaimat, és visszapillantottam Daxre. Még mindig a kocsijában ült, a szája gyorsan mozgott, tehát nyilvánvalóan még nem fejezte be az üzleti hívását.

A közelben nem parkolt sem furgon, sem ismeretlen jármű, tehát a segítőim nyilvánvalóan még nem érkeztek meg. Hacsak nem késnek, a következő negyedórában vagy negyedórán belül itt kell lenniük.

Belépve a házba, Alicia nevét kiáltottam. Ahelyett, hogy becsuktam volna magam mögött a bejárati ajtót, inkább kissé nyitva hagytam, hogy Dax is bejöhessen, amikor készen áll.

Alicia hatalmas vigyorral az arcán jött ki a nappaliból.

– Nos, üdv, Mrs. Mercier! Milyen a szent házasság?

– Eddig nagyon jó. – Gyorsan megöleltem. – Hamarosan érkeznek az emberek, hogy segítsenek elszállítani a cuccaimat.

– Igen, emlékszem, azt mondtad, hogy Dax, a tesói és két haverja is itt lesz. Majd mindenkit ellátok itallal. Miért cipelnék dobozokat, ha ehelyett nézhetem, ahogy az izmaik hullámoznak és dudorodnak? Ezt a műsort nem szeretném kihagyni!

Elnevettem magam. – Lemaradtam valami érdekesről, miután tegnap este elhagytam a helyszínt?

Összeszorította az ajkát. – Harri és Drey számot cseréltek, de nem úgy, mint két ember, aki randizni szeretne. A fickó azt akarja, hogy a tesónk magánórákat adjon a kutyájának – úgy tűnik, a kutyus egy elmebajos, akit eddig lehetetlen volt megnevelni.

Huh. – Mi van veled és Jaggel? Cseréltek számot?

– Nem fogok hazudni, a srác kurva dögös. De Raven azt mondta, hogy randizik valakivel. Ugyanabban a tetoválószalonban dolgozik, mint ő. Amelyik Caelané.

Éreztem, hogy megereszkednek a vállaim. – Szívás.

– Mostanában az összes vonzó foglalt.

Az ajtó zsanérjai megnyikordultak, amikor Dax belépett.

A húgom integetett. – Szia, sógor!

Megbillentette az állát. – Alicia! – Miután jól megnézte a folyosón várakozó dobozhalmokat, rám siklott a tekintete. – Felfogtad, hogy majdnem a felén „könyvek” felirat van?

Megrángattam a pólóm alját. – Igen, tudom! Nem fogok bocsánatot kérni! Ez egy ártalmatlan függőség.

Hümmögött. – Anyámnak iszonyú sok könyve van, de azt hiszem, te talán megelőzted őt.

– Ne aggódj, mind elfér a könyvespolcomon.

A szemöldöke között ránc képződött. – Van elég nagy könyvespolcod ahhoz, hogy ennyi regény elférjen rajta?

Alicia felnevetett. – Ja. Van hozzá létra meg minden.

– Tökéletesen elfér a szobában – biztosítottam. Ez volt az a helyiség, amit kiürített, hogy berendezhessem az otthoni irodámnak.

Éppen ekkor kopogtak a bejárati ajtón. Végre megérkeztek a segítőink. Dax bevezette őket, Alicia pedig felvette az italrendelést. Nem hagytam ki a közte és Jag között elnyúló hosszú, heves pillantásváltást.

Próbáltam segíteni a dobozok és a bútorok mozgatásában, de a srácok visszautasították, mondván, hogy lesz elég dolgom, amikor a kipakolásra kerül a sor. Maverick azt is állította, hogy az anyjuk megölné őket, ha meghallaná, hogy a fiaik nem végezték el helyettem a nehéz munkát. Így aztán többnyire Alicia mellett álltam, és némán legeltettem a szemem rajtuk.

Ne legyen félreértés, Daxen kívül senki másra nem volt szemem és érdeklődésem. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem tudtam elismerni, ha egy másik srác dögös volt. És ó, elismertem.

Annak ellenére, hogy unokatestvérek voltak, Maverick és Jag nem sokban hasonlítottak egymásra, bár mindketten magasak és vagányok voltak. Maverick karcsú és tónusos, nagydumás, napszítta, kócos hajjal és halványzöld szemekkel rendelkezett, amelyekben állandó „nem jóra való” csillogás volt. Jag egy széles, izmos, sötét szemű, tetovált darabja volt a rosszfiúk mennyországának, aki nem sokat beszélt – inkább csak morgott, de megmagyarázhatatlanul vonzó módon.

Érdekesnek találtam, hogy a kezdeti pillantások összecsapása után Jag igyekezett nem nézni a húgom irányába. Alicia hasonlóképpen cselekedett, bár időnként megkukkolta a fickó fenekét, amikor az lehajolt, hogy felemeljen dolgokat, egyébként nem sok figyelmet szentelt neki.

Egy pohár vizet nyújtva Drey-nek, amikor a srácok rövid szünetet tartottak, megjegyeztem: – Úgy hallottam, a kishúgom segíteni fog neked megnevelni a kutyádat.

Rám villantott egy halvány mosolyt. – Ez az én reményem. De más kiképzők kudarcot vallottak, úgyhogy nem vagyok optimista – és nem akarok tiszteletlen lenni Harrivel szemben. Őrült az a kutya.

– Tényleg az – értett egyet Caelan, miközben átvett Aliciától egy pohár hideg limonádét. – És bármit megeszik.

Maverick bólintott, a szemében egyszerre csillogott humor és frusztráció. – Megpróbálta megrágni a motorom kerekét. És a telefonomat is. És az olajos rongyomat.

Drey felsóhajtott, ujjaival a rövid, sötét hajába túrt.

– Kezdem azt hinni, hogy nem létezik ízérzéke.

– Kinek? – kérdezte Jag, a folyosóra lépve a fürdőből.

– Sabrenak – felelte Dax.

Jag felnyögött. – Igen, minden olyan lény, aki önként megpróbál megenni egy üveg antibakteriális zselét, az vagy nem érez szart se, vagy nincs rendben a feje.

– Lehet, hogy mindkettő – mondta Dax. – Még szerencse, hogy Drey elvette tőle a flakont, mielőtt a fogai átfúrhatták volna.

Drey kivételesen feltűnő, éjsötét kék szeme ismét rám szegeződött. – Ne érts félre minket, Sabre nagyszerű kutya. Csak éppen megesik, hogy a kiképzése is egy nagy szívás.

– Ha valaki tud segíteni, az Harri – jelentette ki Alicia.

– Határozottan – értettem egyet. – Varázslatosan bánik a kutyákkal.

Miután befejeződött a szünet, a srácok elkezdték átpakolni az utolsó holmimat a furgonba. Közben nekem – hosszú és fáradságos küzdelem után – sikerült Gypsyt bepakolnom a kisállat-hordozójába, miközben Alicia bezsákolta azt a néhány cicás holmit, amit eddig kint hagytam, például az ágyat és az etetőtálakat.

Végül minden elkészült. Elbúcsúztam a húgomtól, mentálisan búcsút suttogtam a háznak – mondván magamnak, hogy ne sírjak – és visszatértem Dax villájába.

Mivel Gypsyt néhány hétig bent kellett tartanom, hogy elfogadja, hogy ez az új otthona, nem engedtem ki a hordozóból, amíg a srácok be nem hoztak mindent. Egy panaszos nyávogással szinte kirepült belőle, majd eltűnt a konyhában.

Hagyva őt felfedezni, egyenesen a hálószobába mentem, ahol sok dobozom várakozott. Másikok az irodámban voltak, ahol a férfiak éppen a könyvespolcomat állították fel – egy részét szét kellett szedniük, hogy kivigyék a házból és bepakolják a furgonba.

Kicsomagolás közben zenét indítottam a telefonomról. Dax már kipakolt nekem egy komódot, és fele szekrényt is. A fürdőszobában is voltak már szabad fiókok számomra. Így nem okozott nehézséget mindennek helyet találni.

Amikor végre végeztem, átkutattam a házat, hátha találom valami jelét Gypsynek. Sehol sem volt, ezért kitettem neki egy kis ennivalót, majd csatlakoztam Daxhez és a segítőinkhez a teraszon. Ott ültek, beszélgettek és söröztek.

Dax felnézett rám. – Rendelek mindannyiunknak vacsorát. Mihez van kedved?

Nem is kellett gondolkodnom rajta. – Pizza. Nem érdekel, milyen feltétekkel... – Elhallgattam, amikor kopogás hallatszott a bejárati ajtón. Amikor kinyitottam, Sabrinát láttam tucatnyi ajándéktáskával a lábánál várakozni, és eszembe jutott, hogy megígérte, hogy a csapatunk nevében elhozza az esküvői ajándékokat.

A szája elvékonyodott. – Elfelejtetted, hogy jövök, ugye?

– Nem. Valahogy úgy. Na, hadd segítsek! – Megragadtam néhány tasakot, és együtt bevittük az összeset a házba, majd az előszobában leraktuk őket.

A nappali ajtaján keresztül kiszúrta a srácokat, és integetett. – Helló, szépfiúk! – Miután viszonozták neki az üdvözlést, Sabrina hosszasan körülnézett. – Helló, szép ház!

– Mondtam neked, hogy ez nagyon menő!

Megdörzsölte a kezét. – Na, milyen érzés feleségnek lenni?

– Nem sokban különbözik, ha ettől jobban érzed magad Tamara házassággal szembeni ellenszenve miatt.

A felső ajka meggörbült. – Nem is.

– Légy őszinte, valójában mit szeretnél a legjobban – házasnak lenni, vagy lagzit tartani?

– Az utóbbit – ismerte el.

Hihetetlen. – Nos, mi lenne, ha jövőre rendeznék neked egy esküvői témájú születésnapi bulit, és gyakorlatilag menyasszony lennél egy napra?

Felcsillant a szeme. – Ó, Istenem, azt imádnám!

– Tessék! Probléma megoldva. – Oldalra billentettem a fejem. – Akarsz maradni pizzára?

– Óóó, mindenképpen! De előbb szeretném körbejárni a villát.

– Akkor menjünk!