11. Fejezet

 

Tizenegyedik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

A tabletemen lejátszott dal szövegét mormolva végigsimítottam a kezemmel a barna ragasztószalagon, és erősen a kartondobozhoz nyomtam, hogy leragasszam azt. Miután meggyőződtem róla, hogy jól be van csomagolva, felkaptam a fekete filcet a mellettem lévő keményfa padlóról, majd a doboz mindkét oldalára ráfirkantottam: „KÖNYVEK”.

Az elmúlt két órát azzal töltöttem, hogy a hálószobám padlóján ülve pakoltam a holmimat, és kezdett belefájdulni a fenekem. Szerencsére már nem volt sok tennivalóm, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy sokáig fennmaradjak.

Holnap férjhez megyek.

Azt hittem, hogy idegroncs leszek, de most voltam a legnyugodtabb, amióta Dax a semmiből e-mailt küldött, hogy ügyfélkonzultációt kérjen. Kétségtelen, hogy reggelre nagyon ideges leszek. Nem minden nap fogadott hűséget egy nő a pap előtt, nem igaz?

Az esküvő megszervezése sokkal simábban ment, mint azt vártam. Voltak ugyan itt-ott fennakadások, de mindet gyorsan megszüntették. A Zafírfény egész csapata elszántan gondoskodott arról, hogy semmi se kerüljön az útjába.

Arra is törekedtek, hogy az esküvő minden egyes lépése hibátlanul menjen végbe. Sabrina szigorú utasításba adta mindannyiuknak, hogy holnap ne engedjék, hogy megpróbáljak beleszólni – túl könnyű lenne hagyni, hogy még a saját „különleges napomon” is felülkerekedjenek a szervezési ösztöneim.

A közelgő esküvő híre gyorsan terjedt. Az emberek gyakran kérdezték tőlem, hogy igaz-e, természetesen kissé megdöbbenve a semmiből jött eljegyzésen. Akárcsak Grayden esetében, most sem korrigáltam a feltételezéseiket, hogy Dax és én titokban egy párt alkotunk, és nem is beszéltem nekik az egyességről – kétlem, hogy sokan valóban megértenék, miért ragaszkodtunk Daxszel ehhez, és igazán megvoltunk a negatívumok nélkül.

Elég negatívumot kaptunk a családunktól. Bár, hogy őszinte legyek, egyre kevésbé próbáltak problémásak lenni. Dane és Ollie is végre felhagyott azzal, hogy engem és Daxet a megállapodásunk felrúgásával nyaggasson, bár még mindig nem örültek neki. Sőt, Ollie már-már duzzogott – amit nyilvánvalóvá tettek az egyszavas SMS-válaszai, és a ragaszkodása ahhoz, hogy kitérjen a hívásaim elől.

Nem beszéltem többet Kensey-vel, és Blake-kel sem találkoztam. Dax szerint az apja nem volt elragadtatva a házasságunktól, de már nem kommentálta azt.

Melinda és Wyatt sem örült neki. Nem reagáltak túl jól, amikor megtudták a hírt. Sőt, eljöttek hozzám, és több órát szántak arra, hogy megpróbáljanak rávenni, hogy értékeljem át a témával kapcsolatos nézeteimet. De persze nem lett belőle semmi. Végül megadóan felemelték a kezüket, és elengedték a dolgot.

Simon egy kicsit jobban támogatott, bár nyilvánvalóan aggódott, hogy rossz döntést hoztam. Az volt az aggodalma, hogy az egész csődöt mond, és én megbántva meg csapdába esve érzem majd magam. Sabrina szülei ugyanezt az aggodalmat táplálták, de Simonhoz hasonlóan támogattak engem.

Félrelöktem a könyvekkel teli dobozt, és kissé kinyújtóztam, hogy enyhítsem a fájdalmat a fenekemben. Ekkor már nem maradt sok pakolni való. Leginkább még több könyv, és néhány maradék ruha, amit még nem sikerült összepakolnom.

Természetesen kihagytam azokat a dolgokat, amikre holnap lesz szükségem. Úgy terveztem, hogy itt fogok készülődni, ahogy a násznép többi tagja is, beleértve Ravent is. Nem aggódtam, hogy kívülállónak fogja érezni magát. Amikor mindannyian találkoztunk a ruhapróbán, könnyedén beilleszkedett a csoportba. Főleg azért, mert ő és Harri azonnal megkedvelték egymást. Őszintén, mintha évek óta ismernék egymást.

A fejemet csóválva, miközben egy újabb dal kezdett el szólni, felkaptam egy lapos dobozt a közeli kupacból, és elkezdtem összerakni. Az énekesnő, Inaya Rose történetesen Redwaterben lakott. Egy szintén híres rocklegenda, Kaiser Wolfe felesége volt.

Itt-ott megpillantottam a párost, és nagyon aranyosak voltak együtt. A nőnek hatalmas mosolya volt, míg a férfi egy totális morgós, aki nagyon kevés embert kedvelt. Még ha az alapértelmezett homlokráncolását viselte is, úgy nézett Inayára, mintha csak érte kelne fel a nap. És, ha a mellkasom össze is szorult a gondolatra, hogy Lake-en kívül senki más nem nézett így rám, és nem is fog így rám nézni, félretettem ezt az apróságot.

Az elmúlt héten nem sokat láttam Daxet. Csak kétszer mentem el a villájába. Az első alkalommal azért, mert ott kellett hagynom az esküvő utáni táskámat, amiben minden benne volt, amire másnap reggel szükségem lehetett – a többi cuccom csak a beköltözésem után lesz áthordva. A második alkalommal azért mentem el hozzá, mert azt akarta, hogy hivatalosan is találkozzam Maverickkel, ezért meghívta a villába vacsorára, a testvéreivel és Jaggel együtt.

Ebben a pillanatban mind a hat férfi együtt vacsorázott Oakengrove egyik legjobb éttermében – ez volt Dax verziója a legénybúcsúra. Az étterem rajtuk kívül mindenki számára zárva tartott, így ez egy zártkörű ünnepség lett.

Felajánlotta, hogy valami hasonlót szervez nekem és a koszorúslányaimnak, de bevallom, nem volt időm arra, hogy bármiféle leánybúcsút tartsak. Keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy az esküvőm miatt ne hanyagoljak el más eseményeket, amelyeket szerveztem.

Amikor meghallottam a bejárati ajtóm csengőjét, elkomorultam, nem számítottam látogatókra. A ragtapaszt a padlóra ejtve talpra álltam, és összerezzentem. A fenébe is, teljesen megmeredtem.

Szüneteltettem a zenét, elindultam kifelé a hálószobámból, és lekocogtam a lépcsőn. Kinyitottam a bejárati ajtót, és pislogtam az ott várakozó anyám látványára.

– Ó, szia! – Félreálltam, hogy beléphessen, és a hajamat a fülem mögé tűrtem. – Nem tudtam, hogy jössz! – Remélhetőleg nem azért jött, hogy egy utolsó utáni kísérletet tegyen, hogy lebeszéljen arról, hogy hozzámenjek Daxhez. Túl sok dolgom volt ahhoz, hogy a kedvében járjak.

A szemöldöke összehúzódott.

– Írtam neked egy sms-t, hogy értesítselek, úton vagyok.

– Sajnálom, biztos nem hallottam a telefon jelzését – mondtam, és becsuktam az ajtót. – Szólt a zene, miközben pakoltam.

A nappaliba sétáltam, tudatában annak, hogy a sarkamban van. A kanapén Gypsy – labdába gömbölyödve – felemelte a fejét, és egy nyűgös kis nyikkanást eresztett meg anyám felé. Vienna egyenesen odament hozzá, leült, és simogatni kezdte, miközben hízelgő szavakat mormolt.

Megdörzsöltem az arcomat. – Kérsz egy italt, vagy valamit?

– Nem, nem kérek. – Körülnézett. – Alicia nincs itt?

Megráztam a fejem. – Elment, hogy hozzon nekünk valami kaját. – Azelőtt segített a holmijaim összepakolni.

Egyik lábát átvetve a másik fölött, Vienna rám mosolygott. – Készen állsz a holnapi napra?

– Igen.

– Ideges vagy?

– Nem, de ez reggelre valószínűleg megváltozik. – Oldalra billentettem a fejem. – Szóval, mi szél hozott ide? – kérdeztem könnyedén.

A táskájába nyúlt. – Van valamim a számodra.

Meglepetés rebbent a gyomromban. – Ó, oké! – A kanapéhoz sétáltam, és leültem mellé.

– Mint tudod, Vegasban mentem hozzá az apádhoz, majd később Redwaterben tartottunk egy fogadást. – Egy kicsi, fehér dobozt tartott a kezében. – Ezt a nagyid adta nekem az esküvői fogadásomra, és én most neked akarom adni.

Levéve a fedelet, éreztem, hogy felemelkedik a szemöldököm. Egy nagy biztosítótű volt, amelyen négy apró amulett díszelgett – egy patkó, egy hatpennys, egy kék szív és egy képkeret. A keretben egy kép volt anyámról, amint az újszülött énemet dajkálja, miközben apám fölénk hajol.

– Régi, új, kölcsönzött és kék – mondtam magamban, miután láttam más menyasszonyokat is hasonló apróságokkal.

– Igen. Nyilvánvaló, hogy a fotó nem ugyanaz. A keretben eredetileg egy rólam és Simonról készült kép volt. Kicseréltem neked. – Könnyedén megérintette a kitűzőt. – Én a csokromhoz csíptem. Gondoltam, talán te is szeretnéd a tiédhez csíptetni.

Megnyaltam az ajkam, és a szemébe néztem.

– Köszönöm!

– Volt egy másik dolog, amit a nagymamádtól kaptam, pontosan akkor, amikor nekem ajándékozta ezt a kitűzőt.

– Mit?

– Egy bocsánatkérést.

Duplán pislogtam, és kiegyenesedtem a székemben.

– Tudod, rájött, miután hozzámentem apádhoz, hogy neki szüksége volt egy feleségre, hogy hozzáférjen a vagyonkezelői alapjához – nem fogok belemenni abba, hogyan szerzett tudomást róla, ez egy hosszú történet – tette hozzá Vienna egy legyintéssel. – Joggal feltételezte, hogy Dane ezért vett feleségül, de azt hitte, hogy én ezt nem tudom; azt hitte, hogy becsapott, hogy elhitette velem, hogy szeret, holott valójában nagyon is tisztában voltam vele, hogy nem érez így irántam.

Őszintén nehéz volt elképzelni, hogy nem imádta anyámat – ő volt a világa.

– Mivel Melinda kételkedett az irántam táplált érzelmeiben, egy ideig kissé ridegen és mereven viselkedett vele szemben. – Vienna tekintete a biztosítótűre esett. – De azon a napon, amikor ideadta ezt nekem, bocsánatot kért; elmagyarázta, hogy azért reagált így, mert félt, hogy megbántanak... és lényegében most mi is így állunk. Félek, hogy ez nem úgy fog működni, ahogy reméled, de nem kellett volna hagynom, hogy ez a félelem az utamba álljon.

Nem tetszett a hangjában lévő halom bűntudat, ezért kicsit megszorítottam a karját. – Semmi baj! Megértem, hogy miért tetted.

– Nincs rendben! A húgaid kivételével mindannyian pesszimisták voltunk azzal kapcsolatban, hogy feleségül mész Daxhez. Jobban kellett volna törekednem az ellenkezőjére, mert mindenkinél jobban tudom, hogy az ember beleszerethet valakibe, akiről sosem gondolta volna, hogy fontos lesz számára.

– Szóval nem törődtél apával, amikor hozzámentél?

Könnyedén megrázta a fejét egy kicsit, a szája felfelé ívelt.

– Kedveltem őt. Tiszteltem őt. Úgy gondoltam, hogy túlságosan is gyönyörű. De csak szívességből mentem hozzá, és nem terveztem egy évnél tovább a felesége lenni. Ez volt a megállapodásunk. Ő akkoriban nem akart a házasságban részt venni.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyire idegenkedik tőle.

– Tudom, hogy veled és Daxszel más a helyzet. A házasság nem lesz színlelt vagy ideiglenes. Te elszánt vagy, hogy működjön. De mégis, a fő összetevő nélkül vágsz bele, ami összetartja a párokat. Ez kezdetben aggasztott engem. De igazad volt, hogy keletkezhetnek érzések. Én és az apád vagyunk ennek a bizonyítékai – erre többször is felhívtam a figyelmét az elmúlt héten, miközben arra ösztökéltem, hogy rúgja félre a túlzott védelmezői hajlamát, és adjon egy esélyt a házasságnak.

– De attól még úgy fog az oltárhoz kísérni, mintha citromot szopogatna – mondtam, és éreztem, hogy a szám mosolyra görbül.

Felsóhajtott. – Valószínűleg. Nem éppen kellemes a legjobb körülmények között sem. – Végigsimított egyik kezével a hajamon. – Sajnálom, hogy kezdetben úgy reagáltam, ahogyan reagáltam! Sajnálom, hogy inkább az én érzéseimről szólt ez az egész, mint arról, hogy te hogyan érzel. – Egy fintort vágott. – Teljesen átvettem Melinda nézetét.

Éreztem, hogy szélesedik a mosolyom. – Semmi baj! Megbocsátok – mondtam, és visszatettem a doboz fedelét.

– Különben is... esélytelen, hogy valaki ne szeressen téged, Addie, szóval nem értem, miért ne alakulhatnának ki érzelmek közted és Dax között.

Ebben nem voltam annyira biztos, de azért elvicceltem. – Mit ne lehetne szeretni?

– Tudom! – kuncogott Vienna. – Ha Dax legalább nem kezd el kedvelni téged, akkor valami bajnak kell lennie vele.

Felnevettem, és óvatosan a dohányzóasztalra tettem a dobozt. – Ha mégsem, nos, akkor legalább tudom, hogy megbízhatok benne. Ezt nem veszem magától értetődőnek. Legalábbis a korábbi kapcsolataim után nem.

Felém hajolt. – Mint valaki, aki házasságba sétált egy olyan férfival, akivel előtte nem randizott, adok neked néhány tanácsot, ami remélhetőleg segít.

Csupa fül voltam, és oldalra döntöttem a fejem.

– A normális párok jól olvasnak egymásban; mindketten ismerik a másik mintáit, forró gombjait, kiváltó okait, gondolatmenetét stb. Ti ketten nem. Létfontosságú lesz, hogy egyenesek legyetek egymással. Ne feltételezzetek – így alakulnak ki a félreértések, és hirtelen már nem lesztek egy hullámhosszon.

– Megígértük, hogy őszinték leszünk – biztosítottam őt. – Velem fog dolgozni, nem ellenem.

Vienna elégedetten bólintott.

– Jó. Lehet, hogy nem lesztek pár, mint olyan, de egy csapat lesztek. Álljatok össze! Támogassátok egymást! Legyetek hajlandóak meghallgatni a másik oldalát is egy-egy történetnek – mindig vannak történetek, ha olyan magas rangú emberekről van szó, mint Dax. Ezt tudom az apáddal való kapcsolatomból.

Még ma is jelentek meg olyan cikkek, amelyekben Dane állítólagos „hűtlenségéről” szóló pletykákkal voltak tele. Bárki, aki ismerte őt, tudhatta, hogy soha nem lenne ilyen tiszteletlen sem magával, sem anyámmal, még akkor sem, ha nem lenne az a tény, hogy rajta kívül senki másra nincs szeme.

A fogait az alsó ajkába mélyesztette.

– Még egy utolsó dolgot szeretnék mondani. Ha boldogtalannak találod magad ebben a házasságban, ha később úgy érzed, hogy kiútra van szükséged, attól még nem vallasz kudarcot.

– Nem hinném, hogy azzá tenne – tagadtam.

A szemét forgatta. – Úgy látszik, elfelejtetted, hogy ismerlek. – Gyengéden megbökte a vállamat. – Nem szeretsz feladni semmit; ettől úgy érzed, hogy kudarcot vallottál. Ezért adtál a múltadban a srácoknak sokkal több esélyt, mint amennyit megérdemeltek volna. Ne kárhoztasd magad egy rideg házasságra ebből a fajta makacsságból.

Mivel tudtam, hogy valójában bűnös vagyok abban, amivel vádolt, megígértem: – Nem fogom.

Győztes mosolyt villantott rám, és kitárta a karját.

– Remek! Gyere ide!

Szorosan átöleltem, és hozzá simultam.

Megveregette a hátamat. – Apád majd átjön. Már eljutott Dax lelövésének tervétől a puszta képzelgésig.

Visszahúzódva azt mondtam: – Ez már haladás.

– Azt hiszem, igen.

A bejárati ajtó kinyílásának hangjára mindketten egy kicsit megfordultunk. Pillanatokkal később Alicia lépett be a szobába, elviteles zacskókat cipelve. Gondoltam, észrevette, hogy anyánk autója a járdaszegélyen parkol, mert nem lepte meg a kanapén ülő Vienna látványa.

– Szia, anya! – Egy csipetnyi nyugtalanság villant a szemében. – Mit keresel itt? – Lazán kimondott kérdés volt, de hallottam benne az aggodalmat.

– Nem azért jöttem, hogy nyaggassam Addie-t az esküvő lemondásával, ha erre gondolsz. – Vienna a dohányzóasztalon álló dobozra mutatott. – Ajándékot hoztam neki.

Alicia elvigyorodott. – Ó, lássuk csak!

Felvettem a dobozt, és óvatosan leemeltem a fedelét.

– A nagyi adta anyának az esküvői fogadásra, és most nekem adja. A csokromra kell csíptetni.

Elragadtatás ragyogott Alicia szemében. – Ez olyan drága! – A tekintete anyánkra siklott. – Nekem mit hoztál?

Vienna összevonta a szemöldökét. – Semmit. Te nem fogsz holnap megházasodni!

– Nem érzem, hogy ennek fontosnak kellene lennie, de rendben. – Alicia felemelte a tasakokat. – Rengeteg étel van itt. Akarsz velünk enni?

– Igen, persze. Bár nem maradhatok sokáig. Korán le kell feküdnöm, hogy holnapra friss legyek. – Vienna rám nézett. – Neked is!

– Úgy lesz. Először is, kaja. Aztán be kell fejeznem a csomagolást. – És remélhetőleg nem fogok órákig ébren feküdni – ez akkor szokott megtörténni, amikor tudtam, hogy alvásra van szükségem.

Hosszú nap lesz, és a végére kimerült leszek. Aztán talán mégsem, hiszen egész idő alatt azon gondolkodnék, mi lesz, ha Dax és én visszavonulunk a villájába. Vagy inkább azon, hogy én hogyan fogok elélvezni. Keményen. Kétségtelenül többször is, ha nem esett ki a ritmusból, hogy úgy mondjam. Ez utóbbi nem tűnt valószínűnek.