5. Fejezet

 

Ötödik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

– A lelkész aranyos.

A templom hátsó részében állva, a homlokomat ráncolva fordultam Sabrina felé.

– Mi van? – kérdeztem, lehalkítva a hangomat.

– Csak azt mondom, hogy nem gyakran találkozik az ember ilyen fiatal és aranyos lelkésszel – suttogta egy vállrándítással. – Talán beszélned kellene vele, miután vége a szertartásnak.

– Miről?

– Tapogasd ki őt. Nézd meg, hogy szingli-e. – Szünetet tartott. – Ha nem érzel semmi hajlandóságot arra, hogy egy lelkész felesége legyél, akkor kiszimatolhatnád, hogy történetesen hogyan viszonyul a kalandokhoz.

Megigazítottam a fejhallgatómat, és felsóhajtottam.

– Azt gondolod, javasolnom kellene egy kör házasság előtti szexet egy lelkésznek? Komolyan?

– Miért ne? Nem mindenki nézi rossz szemmel az ilyesmit!

– Talán nem, de inkább passzolok. – A tekintetem visszatért az oltárnál álló párra.

Egy évnyi kemény munkába telt – nem is beszélve a számos találkozóról, több száz e-mailről és istentelen mennyiségű telefonhívásról – hogy eljussunk ehhez a pillanathoz, de végre itt voltunk. És én nagyon élveztem. Látni, ahogy az összes munkánk és kreativitásunk életre kel, látni az örömöt az ügyfeleink arcán, ahogy álmaik esküvője valósággá válik, minden alkalommal olyan volt, mint egy adag bourbon.

A menyasszony olyan szélesen mosolygott, hogy biztosan fájt. A vőlegény egy kicsit könnybe lábadt szemmel nézett – ahogy a nő édesapja is.

A templomi dekoráció tökéletes volt – erről gondoskodtunk Sabrinával. Korán idejöttünk, és elhelyeztük a virágokat, az elefántcsont színű szegélyt a folyosó szélén, és a tüllből készült padvégeket. Közben a csapatunk többi tagja gondoskodott az asztalok terítéséről a parti helyszínén.

A koffeintől, az adrenalintól és a puszta elszántságtól, hogy minden a tervek szerint menjen, felpörögtem, és már reggel óta talpon voltam, ide-oda járkáltam, ezt vagy azt csináltam, és még egyszer ellenőriztem a dolgokat. Oké, háromszor is ellenőriztem – szerettem alapos lenni.

Még most is tucatnyi irányba oszlott a figyelmem – az ételre, a világításra, a zenekarra, az asztalterítésre, stb. stb. stb. Szerencsére mindig is olyan ember voltam, aki jól bírta a nyomást.

Annyi minden, kicsi vagy nagy dolog miatt mehetett tönkre egy rendezvény. Megbízhatatlan beszállítók, természeti katasztrófák, családi viták, vagy akár egy elírás valakinek az időbeosztásában, hiszen fontos volt, hogy mindenki szinkronban legyen. De eddig minden remekül ment.

Nem volt késés, nem volt kavarodás, nem volt hiba. A csapatunk, mint mindig, úgy működött, mint egy olajozott gépezet. Én pedig kiválóan tettettem, mintha nem ülne Grayden és Felicity az egyik padban.

Amikor először beléptek a templomba, akaratlanul is találkozott a pillantásom Felicity tekintetével. A férfiba karolt, és vigyorogva meredt rám. Grayden szorgalmasan kerülte, hogy rám nézzen, és tudtam, hogy azért tette, hogy ne bosszantsa fel a nőt.

A kislányaik – akikkel sokszor találkoztam, amíg vele jártam – finoman halvány mosolyt villantottak rám, szemben Felicity előző kapcsolatából származó tizenéves fiával. A tizenkilenc éves Blaise úgy vigyorgott rám, mintha szardarab lennék a cipőjén. Ebben semmi újdonság nem volt.

A kislányoknak viszonoztam a mosolyt, de a többiekre nem figyeltem, nem érdekelt, hogy a legcsekélyebb módon is kapcsolatba lépjek velük. Idióták voltak, ha azt hitték, hogy néhány gúnyos vigyor és fintor zavarni fog engem.

A vendégek közül többen nyilvánvalóan tisztában voltak a Graydenhez fűződő múltbéli kapcsolatommal – a tekintetük gyakran pattant rólam arra a helyre, ahol tudtam, hogy a családjával együtt ül. Nem vettem róla tudomást. Figyelmen kívül hagytam azt is, ahogy suttogtak a többieknek, valószínűleg felvilágosítva őket a fent említett múltról.

Ehelyett a lagzira koncentráltam, arra törekedve, hogy minden fázis zökkenőmentesen menjen. Nagyon szorosan együttműködtem Kaelie-vel és Theóval a nagy napjuk megtervezésének teljes folyamata során, és nagyon megszerettem őket. Az elejétől a végéig öröm volt velük dolgozni.

Néhány ügyfélnek nagyon világos elképzelései voltak arról, hogy mit szeretnének, de ezek az elképzelések nem mindig voltak reálisak. Megpróbáltam őket felvilágosítani és különböző irányokba terelni. Az esetek többségében meghallgattak – akárcsak Kaelie és Theo. Máskor viszont makacsul nem voltak hajlandóak engedni... és azon kaptam magam, hogy azon tűnődöm, miért hiszik azt őszintén, hogy elefántokat hozhatok egy szállodai helyszínre, hogy az emberek a fotózáskor rajta ülhessenek.

– Csak, hogy tisztában legyél vele, és ne érjen váratlanul – kezdte halkan Sabrina, hozzám hajolva – az a kis boszorkány folyton önelégült vigyort hajigál feléd.

Éreztem, hogy a mosolyom meginog. – Felicity általános jellemét ismerve nem is várnék mást. Ahogy már megbeszéltük, ő egy eszköz.

Nehéz volt megint egy térben lenni Graydennel, miközben egy másik nőt szorított magához? Igen. Jobban, mint azt szeretném beismerni. Mert egy dolog volt tudni, hogy ismét Felicityvel van. Más volt őket együtt látni.

Nem mintha azt kívántam volna, bárcsak engem választott volna helyette. Egyszerűen csak a bosszúságom, hogy annyi időt és érzelmet fektettem egy olyan férfiba, aki ilyen könnyen elsétált... úgy kavargott bennem, mint egy rossz szag.

Kezdetben nem tudtam elképzelni, hogy ők ketten így összebújnak. Annyi ellenségeskedés volt közöttük, amikor Graydennel voltam. Legalábbis így tűnt. De talán tévedtem. Talán azért nyúltak akkoriban a haraghoz, hogy ne kelljen szembenézniük a fájdalommal, amit a különválás miatt éreztek. Vagy valami ilyesmi.

Ha így volt, az alapvetően azt jelentette, hogy ami köztünk volt, az hazugság volt. Ez azt is jelentette, hogy nem gyűlölte őt igazán, ahogy állította, és nem is szeretett engem, ahogy vallotta. Ez azt jelentette, hogy elhittem egy rakás baromságot. Ez felbosszantott.

Nem akartam ezen rágódni – mert mi értelme lett volna? – és visszatereltem a figyelmem a szertartásra. Miközben néztem, ahogy a menyasszony letöröl egy könnycseppet, elmosolyodtam. Az előttem lévő boldog kép a szokásos csipetnyi irigységet keltette bennem, de ezúttal nem volt olyan erős. Mert ez nekem is meglehetne, nem igaz? Csak igent kellene mondanom Daxnek, és nagyon hamar Kaelie helyében lehetnék.

Mondhatni.

Valószínűleg nem érezném azt az álmodozó elégedettséget, ami az ő arcára ült ki, mert nem lennék annyira elragadtatva a férjemtől, mint ő Theótól. De az én hormonjaim Dax megszállottjai voltak, szóval ez is ott volt.

Még mindig nem említettem Sabrinának a lánykérést, vagy bárki másnak, ami azt illeti. Csak Alicia és Brooks tudott róla. Azóta nem sokat beszéltünk róla; mindketten megértettek, felfogták, hogy egyedül kell meghoznom a döntést. Az, hogy az óra ketyegett, azt jelentette, hogy jobb, ha sietek vele.

Három nap. Már csak három napom maradt. És nem engedhettem meg, hogy a válaszom félszeg legyen. Ha egyszer a szavamat adom, nem tudnám visszavonni.

Felfogva, hogy a ceremónia a végéhez közeledik, elkaptam a fotós tekintetét, és határozottan bólintottam. A vőlegény családjának tagja volt, és még sosem fotózott esküvőn, ezért rendkívül ideges volt.

A következő néhány órát azzal töltöttem, hogy egyik személytől a másikig lebegtem – intettem, hogy hozzák az ételt, jeleztem a zenekarnak, hogy játsszon, bátorítóan hátba veregettem a menyasszony apját, mielőtt elmondta volna a beszédét. Szerencsére ez az egyik olyan alkalom volt, amikor nem merültek fel kihívások az utolsó pillanatban, így minden szakasz zökkenőmentesen folyt át a másikba.

Ha voltak is olyan pillanatok, amikor a mellkasom összeszorult, amikor láttam Felicityt és Graydent vagy nevetni, vagy kézen fogva, vagy együtt táncolni – emlékeztetve arra, hogy milyen bolond voltam – ezeket a pillanatokat el is hessegettem távolra.

Ha volt olyan alkalom, amikor a nő próbált közeledni felém, a férfi szépen közrefogta, azt is elhessegettem.

Ha voltak olyan pillanatok, amikor rajtakaptam Graydent, hogy ködös és sajnálkozó tekintettel engem néz, azokat is figyelmen kívül hagytam.

Azt viszont nem hagytam figyelmen kívül, amikor Blaise véletlenül – szándékosan – hozzám vágott egy garnélarákot – annak ellenére, hogy sikerült kitérnem előle. Miután egy szalvétával felszedtem a padlóról, leereszkedő, szánakozó mosollyal néztem rá. – Na, ilyesmit egy nyolcéves gyerektől várnék, nem pedig egy veled egykorútól!

Az arca elvörösödött, és kidüllesztette az anyjától örökölt gödröcskés állát. A nő egymástól távol ülő mogyorószínű szemét és rozsdabarna haját is örökölte.

– Nem kellene itt lenned! Nem látunk szívesen!

Milyen lesújtó.

Annyi mindent szerettem volna mondani ennek a harcias kis szarházinak, aki, ha igaz, amit a fiatalabb testvérei meséltek, történetesen nagy zsarnok volt velük szemben. De itt nem hagyhattam magam elcsábulni erre. Nem rontanám el a házaspár napját, és nem rontanám a cégem hírnevét.

Hátat fordítottam neki, és csak ekkor vettem észre, hogy a menyasszony széles mosollyal sietett hozzánk, a tekintete óvatosan táncolt rólam a fiúra.

– Szia, Blaise – mondta Kaelie. – Jól érzed magad?

– Mindegy – motyogta, mielőtt duzzogó léptekkel elvonult.

– Tinédzserek! – Kaelie sóhajtva fordult felém. – Sajnálom, ha idegesítően viselkedik. Javasoltam néhány embernek, hogy ne jelenjenek meg, hogy kevésbé legyen kínos a dolog, de úgy döntöttek, hogy ezt figyelmen kívül hagyják. Ami bosszant, mert nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad.

– Imádlak, hogy aggódsz, de tényleg jól vagyok. – Megvontam a vállamat. – Grayden és én egyszerűen nem egymásnak vagyunk teremtve.

Kaelie gyengéden rám mosolygott. – Az én véleményem? Ő egy bolond, amiért elengedett téged. – Megszorította a kezemet. – Nagyon köszönöm, hogy ilyen tökéletessé tetted a napunkat Theóval.

Éppen amikor a menyasszony visszatért a táncparkettre, Sabrina materializálódott a bal oldalamon, és megkérdezte: – Minden rendben?

– Igen, Kaelie csak megköszönte nekünk, hogy a nagy napját olyanná tettük, amilyennek megálmodta – fintorogtam, és úgy döntöttem, hogy egyelőre nem említem meg a Blaise-ügyet.

– Örülök, hogy ennyire boldog, de őszintén meg kell mondjam, annyira nem várom a holnapot! – ráncolta össze Sabrina az orrát. – A takarítás szívás!

– Igen. – A helyszínek tulajdonosai gyakran megengedték, hogy a rendezvény másnapján térjünk vissza takarítani, bár néha azt akarták, hogy akkor végezzük el, amint a vendégek kezdtek távozni. Szerencsére ez most nem ilyen alkalom volt, de ez nem jelentette azt, hogy időben hazaérünk. Mindig a mi csapatunk érkezett elsőként, és egyben utolsóként is távozott.

Így nem sokkal azután, hogy a menyasszony és a vőlegény távozott később, megkértem a csapatom, hogy udvariasan kísérjék ki a vendégeket a helyszínről és ültessék őket taxiba, amíg én a nászajándékok begyűjtésével foglalkozom.

Miközben a parkolóban álló céges furgonunkba pakoltam őket, cipősarkak kopogását hallottam mögöttem a járdán.

– Tudod – kezdte egy magas hang, ami az idegeimre ment – néhányan meglepődtek, hogy nem kértél meg egy másik rendezvényszervezőt, hogy vegye át a feladatot. Én azonban nem. Ha valamit elmondhatok rólad, az az, hogy mindent beleadsz a cégedbe, amit csak tudsz.

Felicity felé fordulva megköszöntem volna a bókot, ha nem lettem volna biztos benne, hogy mindjárt hozzátesz egy ribancos megjegyzést is.

Elvigyorodott. – Graydennél is mindent beleadtál, nem igaz? És mégsem volt elég.

És ott is volt.

– Nem tudtad megtartani őt!

Megvonogattam a vállam, és kimérten azt mondtam: – A vonzerőd egyszerűen túl erős, nem tudott ellenállni.

Összepréselte vörösre festett ajkait. Gyönyörű nő volt – ehhez nem férhetett kétség. Egyike azoknak az embereknek, akik miatt a nullás méret inkább jónak, mint egészségtelennek tűnt. De a külsejét elrontotta a jelleme ravaszsága – ez sütött át az ajkai kegyetlen ívéből, a szemében lévő gonosz csillogásból, a vállának pimaszságából.

Kidüllesztette az állát, akárcsak a fia korábban.

– Figyelmeztettelek, hogy Grayden visszajön hozzám! Mondtam, hogy jobb lesz neked, ha elengeded; hogy csak megbántódsz, ha nem teszed.

Igen, mondta. Kétszer is megjelent a régi otthonomban, hogy ezt tökéletesen nyilvánvalóvá tegye. És kiderült, hogy igaza volt.

– Nagyon nagylelkű volt tőled – mondtam szárazon. – Mindig nagyra fogom értékelni!

A szemei felcsillantak. – Azt hiszed, nem látom, hogy elkeseredett vagy, amiért én nyertem?

– És pontosan mit nyertél?

– A férfit, akit szeretsz.

Nem a férfit, akit mi szeretünk, jegyeztem meg.

Kijavíthattam volna a meggyőződését, hogy még mindig szeretem a fickót, de semmi, amit mondhattam volna, nem hitetett volna el vele mást, mint amit el akart hinni. Így e helyett rámutattam: – De azért nem igazán nyerted meg őt. Csupán a játékot nyerted meg, amit játszottál. Visszament hozzád, igen. De csak addig, amíg meg nem fenyegetted, hogy elköltözöl a gyerekeivel.

– Ezt mondta neked? – horkant fel Felicity. – Gondolom, azért tette, hogy kímélje az érzéseidet. Hát, hazudott.

– Tényleg hazudott, mi?

– Ó, igen, nagyon is! Soha nem akart elválni. Keményen küzdött ellene. És a külön töltött évek alatt többször kérte, hogy béküljünk ki.

– Hadd találjam ki – mondta Sabrina az árnyékból előbukkanva – akkor hagyta abba az érdeklődést, amikor megismerkedett Addisonnal.

Felicity becsukta a száját.

– Fogadok, hogy ez nem tetszett neked – folytatta Sabrina. – Egyáltalán nem. Ez azt mutatta, hogy már nem volt ugyanolyan hatalmad felette. Addisonnál volt. Ezért mindent megtettél, hogy visszaszerezd, csakhogy nem sikerült. Veled van, ahogy akartad is, de a hatalom még mindig az övé. Mert hiányzik neki, nem igaz? Látod te is. Látom én is. Mindenki látja.

Felicity csípőre tette a kezét.

– Ha nem akar igazán – vicsorogta –, akkor miért kefél velem minden este?

Sabrina szánakozó pillantást vetett rá. – Legyünk őszinték, édesem, valószínűleg Addisont képzeli el.

Összerándultam, amikor Felicity arca vörösre változott. A nő valószínűleg nem hitte el, hogy ez igaz – igazából én sem – de a gondolat, hogy valaki más is így vélekedhet, bizonyára az egójába vágott. – Felicity, mi lenne, ha visszamennél a családodhoz!?

– Mi lenne, ha te nem próbálnád megmondani nekem, hogy mit tegyek – vágott vissza keserűen.

Felemeltem a vállamat. – Mi értelme van ennek? Tényleg? Ahogy mondtad, nyertél. Gratulálok! Menj és bulizz! – Visszafordultam a földön heverő ajándékhalomhoz.

– Hé, még nem végeztünk!

Nem válaszoltam. Kivettem egy szépen becsomagolt dobozt a kupacból, és felpakoltam a furgonra.

– Van még mondanivalóm számodra!

És egyszerűen nem érdekelt.

– Ne hagyj figyelmen kívül!

Ujjai a karomra fonódtak, és erősen meghúzott, a körmök a bőrömbe vájtak.

Ó, a kurva életbe, nem! Éreztem, hogy megkeményednek a vonásaim, és az arcába másztam. – Engedj. El! – A hangom halk volt. Nyugodt. Hátborzongatóan kifejezéstelen. – Nem akarsz kikezdeni velem, Felicity! Tudod, nem rúgnám szét a segged itt és most – elvégre dolgozom. Nem, de eljönnék érted. Megkeresnélek. Feltörölném veled a kibaszott padlót, és szerintem, ezt te is tudod.

A szeme megrebbent, majd lazult a szorítás a karomon. Igen, tudta. Tele volt tartással és fanyalgással, de nem volt benne harc, hogy fizikailag is alátámassza.

– Utolsó esély – figyelmeztettem. – Engedj el!

Az arckifejezése megfeszült, de elengedte a karomat, és hátralépett.

– Felicity! – kiáltotta Grayden.

Ránézve azt láttam, ahogy folyamatosan közeledik, aggódó mogyoróbarna tekintete rólam a nőjére siklik.

Nagyot nyelt, majd kinyújtotta a kezét felé.

– Gyere, a gyerekek már kíváncsiak, hol vagy.

Káprázatos, de harapós mosolyt villantott rá, miközben mellé lépett. – Épp most mondtam ezeknek a hölgyeknek, hogy fantasztikus munkát végeztek a rendezvényen – mondta neki, miközben könnyedén végigsimított az ujjaival a rövid, konyakbarna hajszálakon.

– Mi pedig éppen megköszöntük a bókokat – mondta Sabrina. – Most pedig pá-pá!

Grayden gyorsan elvezette Felicityt. A válla fölött visszapillantott rám, de én kerültem a tekintetét, nem érdekelt, hogy még a legalapvetőbb értelemben is interakcióba lépjek vele.

Sabrina a kezeit tördelte, mintha csak le akarná rázni a dühét. – Eljön a nap, amikor szuper keményen felpofozom, és jobb, ha nem próbálsz megállítani!

Egy újabb ajándékot vettem ki a kupacból. – Amíg nem munkaidőben csinálod, nem érdekel. De nem éri meg. Ne hagyd, hogy felbosszantson!

– Nem tudok mindig ellenállni.

Betettem a dobozt a furgonba. – Érthető. Most pedig, van kedved segíteni nekem?

Együtt bepakoltuk a becsomagolt ajándékokat és a csinos tasakokat – és volt belőlük bőven – a járműbe.

A telefonom csippanását hallva előhalásztam a készüléket a zsebemből. Az ajkaim összepréselődtek, amikor megláttam, hogy egy sms érkezett Graydentől: Sajnálom, megpróbáltam távol tartani tőled.

– Miért vágsz ilyen képet? – kérdezte Sabrina.

Megmutattam neki az üzenetet.

Elkáromkodta magát. – Válaszolni fogsz?

– Nem. Sosem szoktam.

Kétszer is rám nézett. – Rendszeresen küld üzeneteket?

– Régebben igen. Most már inkább csak néhány hetente. Csak néha, hogy mondjon valami hétköznapi dolgot – megkérdezi, hogy vagyok, vagy tesz egy véletlenszerű megjegyzést, mint például: „Ó, imádni fogod az új Trace Lacroix-filmet, fantasztikus”.

Megrándult a szemhéja. – Más szóval, kifogásokat talál ki, hogy kapcsolatba lépjen veled, de akár azt is mondhatná: „Hé, létezem – ne feledkezz meg rólam, vagy ne lépj túl gyorsan tovább”.

– Igen. Az egyetlen ok, amiért nem tiltottam le a számát az, hogy szeretném, ha érezné a teljes közönyömet ezzel az egész szarsággal szemben.

Sabrina felsóhajtott. – Nem hazudtam Felicitynek, amikor azt mondtam, látom, hogy hiányzol a pasasnak. Akárhányszor feléd nézett, olyan vágyakozás ült ki az arcára, hogy szinte megsajnáltam. Semmiképp sem tudta eltitkolni, hogy azt kívánja, bárcsak másképp lennének a dolgok.

Megdörzsöltem a nyakamat. – Sajnálom a lányait.

– Én is. Egyrészt örülnek, hogy az apjuk újra velük él. De látni fogják, hogy boldogtalan, és ezt valószínűleg magukra veszik; lehetséges, hogy azt gondolják majd, hogy nem elégségesek ahhoz, hogy boldoggá tegyék. A gyerekek ezt csinálják. – Sabrina szünetet tartott. – Észrevettem, hogy a lányok nagyon diszkréten integettek neked korábban.

– Kis aranyosak. Egész idő alatt, amíg Graydennel jártam, Felicity annyira szétszakította őket, azt akarta, hogy utáljanak. Bűntudatuk volt, hogy nem tették.

– A fia még mindig nem a legnagyobb rajongód, a pillantásokból ítélve, amiket ma láttam, hogy feléd dobált.

– Hmm, korábban egy garnélarákot dobott felém.

– Micsoda?

– Tényleg meglepődtél, tekintve, hogy Blaise lényegében Felicity hímnemű változata? Az anyja jóváhagyásáért él. Átveszi a véleményét. Ha a nőnek tetszik valaki, akkor neki is tetszeni fog. Ha az anyja utálja, ő is utálni fogja. Ha nem helyesli a lányt, akivel randizik, azonnal dobja, csak hogy Felicity kedvében járjon.

Sabrina egy grimaszt vágott. – Szomorú, nem igaz?

– Nagyon is. – A mobilom ismét csippant egyet. A képernyőre pillantva láttam, hogy egy újabb üzenet Graydentől: Egyébként gyönyörű voltál ma.

– Hihetetlen!

– Micsoda?

– Megint Grayden az. – Felolvastam hangosan is a szöveget.

Sabrina szája összeszorult. – Megpróbál rávenni, hogy beszélj vele.

– Úgy tűnik. – Seggfej!

Megrázta a fejét, az orrlyukai kitágultak.

– Ha tényleg úgy törődne veled, ahogy megérdemled, hogy törődjenek veled, nem tenne ilyet. Tiszteletben tartaná a „ne érintkezzünk” kívánságodat, és elengedne.

– Már megint felhúzod magad.

– Hogy is tenném? Amit csinál, az annyira kibaszottul önző! Nos, már nem áll fenn a veszélye annak, hogy sajnálom őt – az a hajó elment!

Becsuktam a furgon tolóajtaját. – Felejtsük el őket! Nem fontosak!

– Teljesen igazad van, hogy nem azok. De mondok még valamit, mielőtt témát váltanánk.

– Oké.

– Ha elhagyja őt, és visszakúszik hozzád, bolond lennél, ha adnál neki még egy esélyt! Ne érts félre, a legjobb barátnőm vagy, támogatnálak, ha így döntenél! De soha nem fogom elhinni, hogy megérdemel téged, és ha hozzámész, feketében megyek az esküvőre. És nem egy dögös vagy elegáns darabra gondolok. Gondolj A fekete ruhás nőre. Ezzel fogsz szembesülni. Gondoskodni fogok róla, hogy kibaszottul ijesztően nézzek ki. A kisgyerekek sírni fognak, és elfutnak előlem.

Éreztem, hogy megrándul az ajkam. – Nem kell aggódnod! Még ha továbbra is szeretném őt, amit nem teszek, nem fogadnám vissza.

– Biztos vagy benne?

– Igen. Nem hibáztatom, amiért a gyerekeit helyezte előtérbe – soha nem fogom, soha nem is tudnám ezt tenni. Az ő érdekükben örülök, hogy megtette. De megígérte nekem, hogy történjék bármi is, soha nem megy vissza Felicityhez. Hittem neki. Bíztam benne. Bennünk. Az összes többi kis ígéretében.

Sabrina megértően bólintott, miközben azt mondta: – Ő pedig megtörte a bizalmadat azzal, hogy meggondolatlanul tette ezeket az ígéreteket, anélkül, hogy biztos lett volna benne, hogy be tudja tartani őket.

– Nem dobálózol könnyelműen az ilyen ígéretekkel! Egyszerűen nem. Nem lehetek olyasvalakivel, akinek nem bízhatok a szavában! És ezért végeztem vele! Soha, semmilyen körülmények között nem fogadom vissza! Nem is akarnám.

Sabrina a vállam köré fonta a karját.

– Egész egyszerűen nem elég jó neked. Találni fogsz valakit, aki igen, és akkor minden, amit az exed tett, megszűnik jelenteni valamit. Ezt személyes tapasztalatból mondhatom. Tamara ráébresztett mindarra, amit a korábbi kapcsolataimból kihagytam – a fájdalom és a megbánás varázsütésre eltűnt. Mert ha bármelyik kapcsolatom is működött volna, most nem lenne itt nekem ő.

Játékos vicsorgást küldtem felé. – Ti ketten annyira szerelmesek vagytok, hogy az már beteges. Ollie és Marleigh ugyanilyen rosszak – szuvasodnak a fogaim, ha csak azt látom, milyen édesek együtt.

– Több mint aranyosak! És most már gyerekük is lesz! Annyira izgatott vagyok, hogy nagynéni lehetek. Hé, gondolj csak bele, amikor végre oltár elé állnak, te és én sógornők leszünk! – Sabrina az oldala mellé ejtette a karját. – Jobb, ha engem tesz meg koszorúslánynak!

– Szerintem Harri kapja meg ezt a kiváltságot – szuper közel állnak egymáshoz. Már csecsemőkoruk óta.

– Nem érdekel! Én ilyen önző vagyok!

Felhorkantam. – Most pedig... szedjük össze a csapat többi tagját. Aludnunk kell egy kicsit, mielőtt nekilátunk a takarításnak.

– Ó, én benne vagyok!