6. Fejezet

 

Hatodik fejezet

 

 

Fordította: Szilvi

 

– Felismeri őt, Miss Davenport?

Másnap a biztonságiak monitorára bámulva éreztem, ahogy a kezeim ökölbe szorulnak. Ó, igen, felismertem a kis szarházit. – Igen.

Tényleg nem ez volt az ideális módja annak, hogy eltöltsem a vasárnap délutánomat. Úgy terveztem, hogy néhány órát gyakorlatilag a semmittevésnek szentelek, miután végeztem a takarítással. A hívás, amit hazafelé menet kaptam, megváltoztatta ezt. És most itt álltunk Sabrinával a munkahelyünk épületének biztonsági irodájában, és egy ismerős alak megállított felvételét bámultuk, amint graffitizi a lefoglalt parkolóhelyem tábláját.

Pontosabban, a nevem alá piros festékkel a „KURVA” szót fújta.

– Az a pöcs! – mondta Sabrina, a szemei dühtől lángoltak a szemüvege mögött.

– Akarja, hogy hívjuk a seriffet? – kérdezte Wayan, a két biztonsági őr egyike. Mellettem állt, az arckifejezése viharos volt.

Kényszerítettem a kezemet, hogy ellazítsam a szorításomat. – Tényleg nincs értelme.

– Miért nincs?

– Mert nem fog tenni semmit. Az a kölyök ott Blaise Buchanan, a dédunokaöccse.

– A francba! – motyogta a másik őr, Emile. Hátradőlt a székében, és megigazította sötét baseball-sapkáját. – Lowe jó ember, de... elnézi a dolgokat, ha a családról és a barátokról van szó.

Ezt már gyakran hallottam. – Szükségem lesz egy másolatra erről a felvételről.

Wayan tétovázott, és rövid, sűrű, fekete hajába túrt.

– Ha odaadja a zsaruknak, valószínűleg rejtélyes módon eltűnik majd, ha érti, mire gondolok.

– Tudom, nem tervezem átadni nekik – mondtam neki. – Másképp is el lehet bánni egy olyan valakivel, mint Blaise. De szeretném, ha ez a bizonyíték a birtokomban lenne, arra az esetre, ha egyszer szükségem lenne rá.

– A biztonsági rendszer felhőjébe van mentve – mondta Wayan. – Akarja, hogy elküldjük Önnek e-mailben?

Hálás mosollyal köszöntem meg neki. – Kérem! Az nagyszerű lenne. – Lediktáltam az e-mail címemet, amit ő gyorsan lejegyzett. – Tudja, nagyon eredetinek találom az egész „kurva” részt. De ettől még legszívesebben addig pofoznám, amíg sírva nem fakad!

Emile felnevetett. – Valószínűleg jót tenne neki. A beképzelt kurafi még arra sem vette a fáradságot, hogy eltakarja az arcát.

– Mert tudta, hogy a zsaruk nem fogják felelősségre vonni – vágott közbe Sabrina. – Ugyanakkor, talán mégis fel kellene hívnunk őket.

– Semmi értelme sem lenne – mondtam neki. – Csak az időnket vesztegetnénk a napunkból.

– Igaza van – mondta Emile Sabrinának. – Nem ismerem személyesen a fiút, de a hallott pletykákból tudom, hogy nem ez az első eset, hogy megrongálja valaki tulajdonát – Lowe mindig azt állítja, hogy a fiúnak van alibije, soha nem emel vádat ellene; egyszer még odáig is elment, hogy megpróbálta egy másik gyerekre kenni.

Sabrina állkapcsa megfeszült. – Blaise nem úszhatja meg ezt a dolgot!

– Megbeszélve – mondtam, és békítően felemeltem a kezem. – De azzal, hogy bejelentjük ezt a rendőrségen, nem jutunk semmire. – A telefonom felcsippant.

– Ez tőlem lesz, Miss Davenport; épp most küldtem el önnek e-mailben a felvételt – mondta Wayan nekem.

Mindkét férfira egy látszatmosolyt villantottam, és azt mondtam: – Kösz, fiúk!

Wayan mosolya ugyanilyen halvány volt. – Bocsánat, hogy hétvégén ide rángattam!

– Nem, örülök, hogy szóltak – mondtam. – Vigyázzanak magukra, mindketten!

Kikísértem a dühöngő Sabrinát az irodából a kijárat felé.

– Annyira dühös vagyok, hogy meg tudnám fojtani Blaise-t – szűrte át a fogain keresztül. – Mi a terved?

Megvontam a vállam, és elindultam a kijárat felé.

– Jelenleg nincs igazán tervem. Arra gondoltam, hogy elküldöm a felvétel egy másolatát Graydennek, vagy talán Felicitynek.

Sabrina kiengedett egy pfft-et. – Az nem érne semmit! Grayden nem lenne itt semmire sem jó – sosem tudta kordában tartani a mostohafiát. Felicity pedig valószínűleg megveregetné a vállát, nem pedig megdorgálná. – Szünetet tartott. – Tudod, szerintem mit kellene tennünk?

– Mit?

– El kellene mondanunk apádnak.

Meglepett oldalpillantást vetettem rá. – Nem jó ötlet.

– De ő gondoskodna róla, hogy ez ne forduljon elő még egyszer.

– Igen, megtenné. De ismered az apámat. Tudod, hogy nagyon védelmező és rendkívül könyörtelen. Tönkreteszi azokat, akik rosszat tesznek neki vagy a családjának. Kiássa a legsötétebb titkaikat, és nyilvánosságra hozza őket. Blaise lehet, hogy egy pöcs, de még csak egy gyerek.

– Egy gyerek, akire ráférne egy jó kis ijesztgetés.

– Az apám többet tenne, minthogy megijesztené. Tudja, hogy Blaise és Felicity mindig is a nyűgömre voltak, ezért nincs türelme vagy toleranciája azzal a családdal szemben. Szívesen találna egy ürügyet, hogy visszaadja nekik a nyugtalanságot, amit okoztak. Blaise életét, ahogy ő ismeri, tönkretenné, és nem tagadhatod, hogy ez aránytalan a bűnéhez képest.

Sabrina mereven megvonta a vállát. – Igazságtalanságok történnek.

– Felejtsd el, nem kérjük az apám segítségét. – A kijárathoz érve kinyomtam az ajtót, majd kiléptem, hunyorogva a ragyogó napfényben. Meleg volt odakint, de a hűvös szellő jóleső felüdülést nyújtott.

Sabrina tartotta velem a lépést, miközben a parkoló felé sétáltunk.

– A vandalizmus megtorlás volt a tegnapi esküvőn történtek miatt...

– Igen – kezdtem – és most, hogy Blaise túl van rajta, valószínűleg nem fog több csínytevést elkövetni.

– De lehetséges, mert, mint már megállapítottuk, ő egy kis pöcs. És ha mégis úgy dönt, hogy megint bosszúságot okoz, legközelebb valami rosszabbat is csinálhat, mert felbátorodva érzi magát attól, hogy ezt megúszta.

– Ha ez megtörténik, mindent elmondok apámnak. Meg fogom tenni. Mert különben csak fokozódna Blaise viselkedése. De adjunk neki előbb egy esélyt, hogy meghátráljon. Megtörténhet – sosem lehet tudni.

– Hát, én nem vagyok ilyen bizakodó.

A kocsimhoz érve az előtte lévő graffitizett táblát bámultam, és éreztem, hogy ismét felforr a vérem.

– Remélem, ráesik egy legóra. Miközben meztelenül van. És fázik.

– Álmodozz csak! – Sabrina a tábla felé intett. – Gondolod, hogy Felicity vette rá?

– Lehetséges – válaszoltam. – Nem mintha attól kellene tartania, hogy letartóztatják vagy ilyesmi. De az is ugyanúgy lehetséges, hogy magától jutott eszébe az ötlet; hogy azért csinálta, hogy az anyja kedvében járjon, és lenyűgözze őt.

– Mindkettejüknek meg kellene vizsgálni a fejét. – Sabrina beletúrt a kezével a laza fürtjeibe. – El sem tudom mondani, mennyire ki vagyok akadva emiatt!

– Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem hagyom, hogy ez a szarság tönkretegye a napom! Nem adnám meg Blaise-nek ezt az elégtételt. – Vagy legalábbis nem akartam. De gyanítottam, hogy kevés az esélye annak, hogy sikerül teljesen kiverni a fejemből.

– Egy másik megjegyzés: várod már a holnapi szülinapodat?

– Milyen okból kifolyólag? Miután betöltöttem a huszonkettedik életévemet, már nem izgulok miatta. A grillezést viszont már nagyon várom. Te és Tamara is jöttök, ugye?

– Ezt úgy mondod, mintha lenne esélyed arra, hogy távol tarts minket. Ahol ingyen kaja és ingyen bor van, ott leszünk. Elhozhatjuk Alekszejt is, ha akarod – mondta csillogó szemmel.

– Ne játssz Ámort! Kérlek, ne tedd! – Mintha amúgy is szórakoznék egy olyan férfival, aki gyakorlatilag a sógora volt.

– Nem teszem! De incselkedni fogok veled. Ez megnyugtat.

– Mindegy. – Finoman meglöktem. – Menj haza, holnap reggel találkozunk!

– Hozok szuper erős fehérítőt. – Jelentőségteljes pillantást vetett az összefirkált táblára. – Nem lesz könnyű lesikálni a festéket.

 

∞∞∞

 

Néhány órával később hátradőltem a napozóágyon, és felsóhajtottam, ahogy a törölköző – a hőségtől meleg – találkozott nedves bőrömmel.

– Ez minden, amiről nem is tudtam, hogy szükségem van rá – mondtam, miközben a napszemüvegemet feljebb csúsztattam az orrnyergemen.

– Mondtam, hogy jót tesz majd neked – mondta Alicia a szomszédos nyugágyból.

Eredetileg a nappalimban akartam lazítani és olvasni, de a húgom rábeszélt, hogy kísérjem el Oakengrove egyik kültéri medencéjéhez. Így hát ott voltunk mindketten, bikinibe öltözve, egy napernyő terpeszkedett a napágyunk fölött, és vetett árnyékot ránk. Azonban nem kímélt meg minket a pokoli nyári hőségtől.

Pálmafák szegélyezték az egész területet, biztosítva a magánélet egy elemét. Törölközővel letakart nyugágyak sorakoztak a méretes medence körül. Voltak mosdók, öltözők és egy büfé is.

Rengeteg ember volt a környéken, de nem olyan sok, hogy zsúfoltnak érezzük. A legtöbben a medencében voltak, úsztak vagy szórakoztak. Mások a medence szélén ültek, nyugágyakon pihentek, vagy a büfénél ettek. Színes úszógumikat viselő gyerekek mászkáltak, felnőttek sétáltak mögöttük, felügyelve őket.

Lehunytam a szemem, ujjaim a hangszóróból szóló zene ritmusára billegtek. A hűs szellő tompa beszélgetésfoszlányokat, gyerekek nevetését és sikolyát, levelek zizegését, víz csobogását, klór és ételek illatát hordozta.

Hallva Alicia káromkodását, ránéztem, és azt láttam, hogy kezét a feneke alatt tartva vonaglik.

– Mit csinálsz? – kérdeztem.

– Bevág a bugyim!

Kuncogtam, és lekaptam a vizes palackomat az ágyaink közötti kis asztalról.

– Tudod, én tényleg nagyon szeretek itt lenni.

– A medencénél?

– Oakengrove-ban. Békés. Örülök, hogy elfogadtam az ajánlatodat, hogy maradjak itt egy ideig.

– Én is. – Lecsavartam a kupakot a palackomról, majd felhajtottam egy kis vizet. – Nem sokat láttalak az elmúlt két évben.

Az ajkai összepréselődtek, és lenézett az ölébe. – Többet kellett volna haza látogatnom. De úgy tűnt, valahányszor terveztem, hogy hazarepülök, mindig „közbejött” valami Darióval. Nem szeretett Redwaterbe jönni, de azt sem szerette, ha én eljöttem ide nélküle.

Ezt én is éreztem. – Mi volt a problémája a családunkkal?

– Azt mondta, hogy mindannyiótok miatt „elítéltnek” érzi magát, és hogy lenéztétek őt, csak mert nem gazdag – ami persze tiszta baromság volt. Tudta, hogy ez baromság. Azért nem akart eljönni látogatóba, mert érezte, hogy te, Ollie és apa nem kedvelitek őt. Dariónak szüksége van arra, hogy úgy érezze, imádják és tisztelik – mondta a szemét forgatva.

– Én szerettem volna kedvelni őt. És meg is próbáltam úgy tenni, mintha kedvelném. Nem voltam túl jó benne. Neked olyan pókerarcod van, mint anyának. Nekem nincs.

Alicia felemelte a kezét. – Beszéljünk valami másról! Bármi másról! Szó szerint bármiről.

– Rendben. De jót tenne neked, ha mindezt kiadnád magadból, tudod. Itt vagyok, amikor csak készen állsz, hogy beszéljünk róla.

– Tudom! Imádlak téged, mert... – Megragadta a napszemüvegét, és kissé felemelte. – Hűha, dögös pasi riadó! Számos dögös pasi, ami azt illeti. Az egyikük Drey Mercier.

Á, valóban az volt. Nem lehetett nem észrevenni, tényleg. Magas és széles vállú, olyan impozáns testalkatú volt, mint egy focista. – Vannak haverjai, akik itt laknak, úgyhogy gyakran felbukkan.

A többiek a medence körül gyorsan észrevették és könnyen felismerték a profi sportolót. Mosolyra késztetett, ahogyan sok fiatal nő gyorsan „felkészült”, lekapta a védőszemüveget, levette a lötyögős sapkát, kirántotta az orrdugót, lerántotta a fürdősapkát, vagy megigazította a fürdőruháját. Egyikük hirtelen félredobott egy felfújható labdát, mintha nem akarná, hogy gyerekesnek lássák, amiért játszik vele – a labda lepattant a barátnője fejéről, aki hangosan káromkodott.

– Tudod – kezdte Alicia – ő nem az a típus, aki bejön nekem, de értem, hogy Harri miért van belezúgva egy kicsit. Jó ránézni.

Valóban. – Blake Mercier és a felesége tényleg csinos fiúkat hozott össze.

– Nincs egy lányuk is?

– De igen. Raven. A helyi főiskolára jár. – Figyeltem, ahogy több nő is Drey felé kezdett irányulni, és mindent megtettek, hogy észrevegye őket.

– Mindig így körülveszik? – kérdezte Alicia.

Bólintottam. – Valahányszor idejön, igen. Mindig barátságos és udvarias, de a legtöbb figyelmet elhárítja. Azt hiszem, nem hibáztathatjuk őket a nyálcsorgatásért. Ahogy te is elismerted, szép látványt nyújt.

– De túl öreg Harrinek.

Elmosolyodtam. – Ő már nem kisbaba.

– Számomra mindig is baba marad – állította Alicia, miközben a ráncos ujjbegyeit szemlélte.

– Nos, ez a „baba” sikeres üzletet vezet, és érzelmileg érettebb, mint néhány nála kétszer idősebb felnőtt. – Elhallgattam, amikor az úszómester sípja a levegőbe hasított. – És rendkívül biztos abban is, hogy Marleigh és Ollie gyereke „Kedvenc nagynéni”-ként fogja szólítani.

Alicia egy pfft hangot adott ki. – Kizárt dolog! Az én leszek. – A karját dörzsölgetve összevonta a szemöldökét. – További naptejre van szükségem, de előbb enni akarok, mielőtt bármi mást csinálnék. A gyorskaja illata a nevemen szólít. Nachos és sült krumpli megfelel neked?

– A hét bármelyik napján – válaszoltam. – És hoznál nekem még egy üveg vizet, kérlek?

– Nem probléma. – Előhúzott némi készpénzt a nyugágya alá helyezett táskájából, felhúzta a flip-flopját, majd felállt. – Mindjárt visszajövök. – Azzal távozott, miközben a papucsa placcsanva csapódott a földhöz.

Viszketni kezdett a vállam, könnyedén megvakartam, és összerezzentem a szúró csípéstől. Napégés. Nagyszerű. Ahogy a napszemüvegemen lévő folt is. Lerángattam, és az alattam lévő törülközővel letöröltem a lencsét.

Hűsítő szellő söpört végig a bőrömön, és a napernyő meglebbent... éppen akkor, amikor egy árnyék borult rám. Felnézve mozdulatlanná váltam. Mert az ágyam mellett nem más állt, mint Dax.

A szívverésem kiszámítható kis dadogást produkált, ahogy belém nyilallt a szexuális izgalom borzongása. Azonnali volt. Intenzív. Irányíthatatlan.

– Helló, Addison! – mondta, gyönyörű szemeit eltakarta a napszemüveg.

– Dax, szia! – Figyelmen kívül hagyva a növekvő feszültséget, megköszörültem a torkomat. – Meglep, hogy itt látlak. Még sosem láttalak a medence mellett lógni.

Toporgott, miközben megvonaglott a szája.

– Caelan mondta, hogy beszélt veled néhány napja. Azt mondta, hogy valami miatt zaklatottnak látszottál.

Nem nyúltam ehhez a témához. – Azt is mondta neked, hogy üdvözölt a családban?

Dax ajkai felhúzódtak. – Szerinte jó tagja lennél a családnak.

Viszketett a lapockáim közötti pont, miközben kellemetlen érzés kúszott felém. Több dolog kombinációja volt ez – az, hogy a testem nagy része szabadon volt, hogy fölém tornyosult, hogy nem láttam a szemét, hogy nem viseltem sminket, hogy a nedves hajam kusza kontyban volt, míg ő úgy nézett ki, mintha épp most lépett volna le a legszexibb üzleti mogulok reklámfotójáról.

– Döntöttél már? – kérdezte.

Nyeltem egyet, és visszatoltam a szemüvegemet. – Még nem.

– Már csak két napod van hátra.

– Tudom. – Élénken tudatában voltam a dolognak. – Egy részem még mindig nem tudja elhinni, hogy azt akarod, hogy betartsam a szavamat.

– Jobban kéne tudnod, hogy nem szabad könnyelmű alkut kötni. – Oldalra billentette a fejét. – Mi áll jelenleg az útjában annak, hogy végigcsináld? Áruld el!

– Miért? Hogy lyukat fúrhass a fenntartásaimba?

– Igen.

Felhorkantam.

– Velem sosem lennél veszélyben, ha ez aggaszt téged. Lehet, hogy nem nagyon tisztelem a rendszert, de nem foglalkozom semmi sötét és csúnya dologgal.

Erről nem kellett biztosítania. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy van egyfajta kódexe, bármilyen atipikus is legyen az. – Ha másképp gondolkodnék, eszembe sem jutna hozzád menni.

Hümmögött, a feje kivételesen lassú mozdulatokkal billegett, amitől megfeszültem. Ez a szarság teljesen a szemebe szúrt.

Bassza meg, ha a mellbimbóim megkeményedtek, meg akartam gyilkolni őket. – Hagyd abba! – mondtam.

– Mit? – kérdezte lusta vontatottsággal.

– Tudod jól mit.  

– Emlékszel arra az éjszakára, amikor megdugtalak a jakuzziban?

Az emlék, ahogy a kád szélén ülve, a végtagjaim Dax köré fonódnak, miközben lassan és keményen magáévá tesz, az elmém előterébe tolult. Éreztem, hogy kipirul az arcom.

– Akkor hasonló bikinit viseltél.

Nem törődve azzal, hogy látszik, mennyire idegesít, hogy fölém magasodik, lelendítettem a lábaimat a nyugágyról, majd felálltam.

– Tényleg? – kérdeztem légiesen, kissé elfordítva a fejem, miközben egy pillantást vetettem a csipkés strandkendőmre.

– Nem sok értelme van a takarásnak. – Levette a napszemüvegét, én pedig majdnem felsóhajtottam. A tekintetéből egy teherautónyi forróság áradt. A bőröm libabőrös lett tőle, a combjaim pedig összeszorultak. A feszültség is felerősödött tőle.

– Láttalak már kevesebben is – folytatta, és a hangja egy oktávval elmélyült. – Valójában minden centiméteredet láttam már. Minden centimétert megérintettem. Minden centimétert megkóstoltam.

Átkozva a testemet, amiért forróvá vált, összeszűkítettem a szemem. – Te egy seggfej vagy! Ugye tudod?

– Tudom. – Tekintete rám szegeződött, közelebb lépett hozzám, kölnije sötét illatának hullámai végigsöpörtek az érzékeimen, és összeszorította a gyomrom. Valami sötét mozdult a szemei mögött, miközben végigsimítottak az arcomon. – Még mindig érdekel? Ezért tétovázol, hogy tiszteletben tartsd az egyezséget?

Éreztem, ahogy összehúzódik a szemöldököm.

– Kicsoda?

– Grayden.

Majdnem visszahőköltem. – Nem!

Óvatosan lecsúsztatta a szemüvegemet. – Biztos vagy benne?

– Teljes mértékben – jelentettem ki határozottan.

A szemei az enyémbe mélyedtek, kutatva, tapogatózva, mindent látva. – Jó.

A papucsok folyamatos csattogása arra késztetett, hogy felnézve meglássam a húgomat egy tálcával a kezében közeledni. Rólam a pasasra pillantott, alapértelmezett mosollyal az arcán, egy csipetnyi tétovasággal a szemében.

– Alicia, biztos vagyok benne, hogy emlékszel Daxre – mondtam.

– Örülök, hogy látlak – mondta a férfinak.

– Én is – felelte simán.

Örültem, hogy nem tette azt, amit a legtöbb pasi szokott, és nem villantott rá egy szexi mosolyt, mert később megbántam volna, hogy utána seggbe rúgtam volna. Valószínűleg.

Újra rám irányította a figyelmét, és visszaadta a napszemüvegemet. – Két nap, Addison! Akkor majd újra beszélünk.

– Ez minden vágyam! – viccelődtem.

Ajkai megvonaglottak, aztán odasétált, ahol a legfiatalabb öccse állt. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne nézzem azt a feszes segget távozás közben.

Alicia letette a tálcát a nyugágyam végére, majd a fenekét a sajátjára ejtette. – Gondolom, arra volt kíváncsi, hogy döntöttél-e már. Bár ez nem magyarázza meg, miért vörös az arcod.

Miután letettem a szemüvegemet a kisasztalra, törökülésben visszatelepedtem a napágyra, majd lekaptam egy doboz nachót a tálcáról.

– A szexhangját használta rajtam.

Az ajkai mosolyra húzódtak. – Rejtély megoldva.

A nachómat rágcsálva küzdöttem a késztetés ellen, hogy a pasi irányába pillantsak. Nem akartam odanézni. Nem akartam.

– Miért nem mondtad el neki, hogy már eldöntötted, mit fogsz csinálni?

– Mert még nem döntöttem el.

– Hazug. Mindketten tudjuk, hogy végig fogod csinálni. Csak nehezedre esik beismerni magadnak. Úgy érzed, hogy nem kellene megtenned, és hagyod, hogy ez visszatartson. Baszd meg, hogy mit kellene, és mit nem kellene tenned!

– Dax is valami hasonlót mondott – mormogtam.

– A nagy elmék hasonlóan gondolkodnak. – Alicia beleharapott az egyik sült krumpliba. – Tedd azt, amit mindig is tettél, és menj utána annak, amit akarsz! Vagy hagyd, hogy az enyém legyen.

Meggyőztem magam, hogy a gyomrom épp nem csinált egy émelyítő kis bukfencet, majd felkaptam a friss vizes palackomat, és kinyitottam. – Valószínűleg van egy tartalék nő a fejében – morogtam, nem biztos, hogy tudni akartam, ki az. – Ő az a fickó, aki mindig gondoskodik a biztonságáról.

– Talán. De nyilvánvalóan inkább téged szeretne, különben nem neked javasolta volna a házasságot – paktum ide vagy oda. – Megevett még egy sült krumplit. – Légy őszinte, meg fogod tenni, igaz?

Lenyeltem egy korty vizet.

– Valószínűleg.

Elvigyorodott. – És megtarthatom a házat, ugye?

– Ezt az opportunista hajlamot apától örökölted, tudod.

– Tudom. Ez egy hiba, de nekem bevált, Mrs. Mercier.

Sötét pillantást vetve rá, letettem az üveget az asztalra.

– Ne csináld ezt!

– Hamarosan erre a megnevezésre fogsz hallgatni. Akár meg is szokhatnád. Jól áll neked.

Legyintettem egyet a kezemmel.

– Mindegy! Edd meg a sült krumplidat!

– Hogyne, Mrs. Mercier.

– Azt mondtam, ne!